|
Schless István a következőket mondta 1934 tavaszán:
„Ezzel a gondolkodással országzászlót, hősi szobrot sem lett volna szabad a mai viszonyok közt építeni. Nem hiszem, hogy itt [[a [[Nagykanizsa|nagykanizsai]] [[48-as honvéd gyalogezred szobor]]ra összegyűjtött összeget bárkinek eszébe jutott volna most az építkezés megkezdése előtt, vagy bármikor is a szegények közt való kiosztásra követelni. Ha én a szoborra szánt összeget a szegényeknek osztanám ki, az egy hét, két hét alatt elfogyna, és az ínséges nyomorogna tovább. Az én adományomnak pedig semmi nyoma a nemzet életében nem maradna. De azért én a jótékonyságról sem feledkeztem meg. Az elmúlt karácsonyra is 3000 schillinget osztottam szét a rászorultak között. Én ezúttal nem jótékonykodni akarok, hanem emléket akarok állítani szülővárosomban, a trianoni határon, a történelmi Magyarország gondolatának. Ott születtem Kanizsán, onnét indultam útnak a karrier felé, ott szívtam magamba a magyar történelem lapjainak szellemét, ott tanultam meg leborulni a magyar föld szépsége előtt, ott láttam az első rengő búzatáblát, ott láttam virítani az első muskátlivirágot a fehérre meszelt kis házak ablakában, ott hallottam az első pacsirtaszót. Onnét indultam útnak gyalog, hogy gyermekszívem rajongásával felkeressem a magyar csatatereket, [[Piski]]t, [[Kenyérmező]]t, [[Mohács]]ot. Minden zegét-zugát, a régi határ minden táját, aranytermő hegyeit, ősi városait, délibábos rónáit ismerem [[I. István|Szent István]] országának. Minden porcikámban, minden emlékemben, minden álmomban él az ezeréves Magyarország, és azt kell látnom, hogy a mai magyar generáció lassan már a nevét sem tudja a 63 [[vármegye|vármegyének]]. Idők múltán nem lehet fogalma sem a magyar haza történelmi egészéről. Hát ezt akarom én kifejezésre juttatni a kanizsai irredenta szoborban. Amit Magyarország iránt érzek, nem tudom másként kifejezni, mint úgy, hogy megörökítem eszméjét Szent István koronájának hajdani fényében”.
== Forrás ==
|
