„Arisztotelész logikája” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a interwikik új sorba rendezése |
a szóközpótlás |
||
252. sor:
De mint mindent, amit csak ért, úgy a korabeli görög bölcselet és közgondolkodás egyik központi fogalmává lett '''vita''' fogalmát is vizsgálat tárgyává tette. A vita elemei: az érvelés, a cáfolás, a következtetések mint társadalmi és nyelvi jelenségek „kvázi-empirikus” ''(aporétikus)'' módszerrel való tanulmányozása aztán döntő felfedezéshez juttatta. Észrevette, hogy nagyon sok esetben az érvelés nem függ az ennek során felhasznált fogalmak és kifejezések pontos jelentésétől, csak ezek bizonyos „durva mennyiségi” kapcsolataitól (tartalmazzák-e egymást, diszjunktak-e stb.) és elrendezésüktől. Ezzel meghaladta azt a tudományt, amit dialektikának nevezünk, és felfedezte a formális logikát, konkrétan annak egy nagyon zárt, de épp ezért precíz keretek közé foglalható alágát, a szillogisztikát (kb. „következtetéstan”), a bizonyítás első ismert klasszikus elméletét.
Ennek alapjául szolgáló metalogikai eredményei is óriásiak, a kijelentéslogika néhány alapvető felfedezését szintén neki tulajdonítjuk: rájött az igazságértékek (a mondatok igaz vagy hamis voltának) alapvető jelentőségére, és kimondta, de implicite mindenképp használta, a kétértékű logika (a mondatokat a két igazságérték – igazság, hamisság – szempontjából vizsgáló elmélet) alapvető törvényei, az ellentmondásmentesség és a kizárt harmadik törvényeinek őseit vagy változatait(II.13).
Úgy tűnik, leginkább Arisztotelésznek és tanítványainak, a peripatetikusoknak az érdeme tehát, hogy a logika pragmatikus társadalomtudományból objektív tudománnyá változott, bár maga a logika szó nem szerepel Arisztotelész műveiben, ez a kifejezés csak Cicero korában kezdett elterjedni, és akkor is inkább a dialektikát értették rajta (ahogy azt ma értjük, azaz mint a „vitatkozás” tanát). Arisztotelész, de még a vele párhuzamosan vagy némileg később alkotó sztoikusok is, e szó helyett mindenütt az „analitika” vagy a „dialektika” kifejezést használják(II.14). Az első szerző, aki dokumentálhatóan a mai értelemben („formális logika”) használja e szót, az i. sz.(!) 200 körül élt peripatetikus filozófus és Arisztotelész-kommentátor, aphrodisiasi Alexandrosz, habár Arisztotelész megmaradt logikai tárgyú műveit (Katégoriák, Herméneutika, Topika, Szofisztikus cáfolatok, és a szillogisztikát tárgyaló Analitikák) már jóval előbb (i. e. 50) kiadta a rhodoszi Andronikosz, Organon néven egybegyűjtve.
Az Organonban foglalt eredmények annyira jelentősek, hogy úgy szokás tartani (II.15), csak kétezer év múlva történt igazán jelentős változás a logika történetében, a matematikai logika megszületésekor, ami George Boole, Ernst Schröder és Gottlob Frege nevéhez fűződik. Ez azonban, ahogy már említettük, abszolút nem igaz: valójában a sztoikus filozófiai iskola legalább ennyire hozzájárult a logika tudományához, sőt, a következtetési elméletében még túl is szárnyalták Arisztotelészt. Az utánuk jövő skolasztikus(II.16) filozófiai iskola aztán olyan sikeresen egyesítette a két irányzatot, hogy az sokáig nemcsak meghatározta, hanem tényleg vissza is vetette vagy megállította a fejlődést.
| |||