„Újszerzeményi Bizottság” változatai közötti eltérés

Sehol sem volt a magyar nemesség és a császári politika közti ellentét olyan szembetűnő, mint az újonnan visszaszerzett területen. Az jogilag nem szűnt meg a régi földesurak birtoka lenni, ténylegesen szonbsn a haditanácsnak és a császári kamarának került igazgatása alá, és minthogy elsősorban az udvar viselte a háború költségeit, indokoltnak látszott, hogy megfizettesse a birtokba jutást azokkal, akik jogukat addig nem érvényesíthették. Az újonnan visszaszerzett területek rendezésével megbízott tanács (az ún. ''neoacquistica commissio''), melynek élén [[Kollonich Lipót]] állt, az egyházi birtokot minden kifogás nélkül restituálta, de csak azon világi földesurakat elégítette ki, akik a jogukat hiteles adományozó dokumentummal bebizonyították. Erre sokan nem voltak képesek az okleveleik elvesztése miatt, és így birtokaik császári kézen maradtak. A többitől is 10%-os adót követeltek birtokba juttatás fejében. (Ezt a váltságot ''jus armorum''=fegyverjognak nevezték.) A birtok értékét a Bizottság állapította meg, jellemzően felülértékelve azt. Ez is ellenmondott az 1687-es törvénynek, de ennél is jobban sértette annak szellemét, hogy a korona a [[Jászok|Jászságot]] és a [[Kiskunság]]ot zálogba adta idegen birtokosnak – a [[Német lovagrendLovagrend]]nek – a [[Frangepán Ferenc|Frangepán]]-féle uradalmakat pedig a [[graz]]i kamara igazgatása alá helyezte. Később a [[jászok]] és a [[kunok]] saját pénzükön váltották vissza a kamara által zálogba adott földjeiket (Redemptio). A [[Dráva|Dráván]] túli megyék: Pozsega, Verőce, Szerém és Valkó külön igazgatás alá kerültek. Egyáltalában úgy látszott, hogy a magyar közjog ellenében a kormánynak fegyverre támaszkodó önkénye jut érvényre.