„Ptolemaiosz világtérképe” változatai közötti eltérés

Ptolemaiosz Geográfiájában - mely a Kr. u. 100 körül élt Türoszi Marinus adatain alapszik - találunk olyan népneveket, melyek a magyar nép előtörténete szempontjából is jelentőséggel bírhatnak: Aa III. könyv 5., és a II. könyv 16 és 17. fejezete (Európa Nyolcadik Térképe) foglalkozik Európai Szármáciával, melynek területén szerepelnek a következő népnevek: ''Alauni'' (Európai Szármácia több pontját lakták), ''Chuni'' (a Basternok és a Roxolánok között a Borüszthenész folyónál, a régi szkíta vidéken), ''Avarini'' (a Visztula forrásvidékén), ''Savari'' (a Borusci néppel a Ripaeos-hegyekig laknak), ''Suardeni'' (a Don-könyöktől északra), ''Materi'' (a Volga-könyöknél laknak, a Suardeni szomszédságában). Vagyis az alán, hun, avar (?), szavárd vagy szabir (a Savari vonatkozhat a Szeverján szláv törzsre is), és nagy valószínűséggel a magyar népnevek. Eszerint a honfoglalás előtti magyarságot alkotó népelemek, illetve egy részük, lényegében már Ptolemaiosz korában, a Kr. u. 2. század közepe táján Európai Szármácia területén élt, azaz a magyar krónikák, Anonymus és Kézai Meótisza nagyjából egy reális történeti, őstörténeti adat a magyarság "őshazájáról" (további kutatás tárgya, hogy népeink kialakulásának első helyszíne nagy valószínűséggel Belső- és Közép-Ázsia volt). Felmerül ílymódon a lehetőség, hogy annak fényében, miszerint az 5-10. századi bizánci, szír és más írók a hun-szabirok, szabir-magyarok törzsszövetségét egy nagyon erős katonai tényezőnek tartották, nem kellene-e feltételezni, hogy a korábbi, és mindmáig ismeretlen eredetű szauromata/szarmata népnévben a szabir/szavárd-magyar törzsszövetség legkorábbi emléke rejlik.

Középkori Ptolemaiosz-térképek is föltüntetik ezeknek a népcsoportoknakfenti aznépcsoportok elhelyezkedését, így pl. a Martin Waldseemüller-féle világtérkép (1507).