„Germania (irodalmi mű)” változatai közötti eltérés

'''Germania''' a címe az ókori[[ókor]]i [[Római Birodalom|római]] író és politikus, [[Tacitus|Publius Cornelius Tacitus]] [[germánok|germán]] törzsekről szóló rövid művének, melyet rendszerint Kr.u. 98-ra datálnak<ref>So richtig Much 1967: 420. old.</ref>, más vélekedések<ref>Roland Schuhmann: ''Eine textkritische Anmerkung zu Tacitus, ''Germania'' c. 1,1 und ihre Bedeutung für die Datierung der Schrift'', in: ''Glotta'' 80 (2004), 251-261. old.</ref> azonban a ''panoniis'' név feltűnése miatt, mely többesszám arra utal, hogy [[Pannonia (provincia)|Pannonia]] provinciát már felosztották a mű írásának idején [[Pannonia Inferior|Alsó-]] és [[Pannonia Superior|Felső-Pannóniára]], azt a vélekedést erősíti meg, hogy a mű a Kr. utáni 103-106 közötti időszakban született. (Az eredeti felfogás ezt a szófordulatot a pannóniai népek megnevezéseként értékeli.)

A ''Germania'' egy általános és egy különleges részre tagolódik. A mű a [[Rajna]] és [[Visztula]] között élő germán törzseket nevezi meg, és leírja szokásaikat és életmódjukat. Tacitus kiemeli a germánok hagyományokhoz ragaszkozó családi életét, hűséges és őszinte karakterüket, bátorságukat a háborúban, és szabadságszeretetüket. Rámutat azonban gyengeségeikre is; a kockajáték elterjedtségére, valamint a sörfogyasztás[[sör]]fogyasztás szeretetére.

Tacitus maga feltehetőleg sosem volt Germaniában, ezért megnyilatkozásai nem saját tapasztalatain alapulnak. Művében más szerzőkre hivatkozik, többek között a [[Julius Caesar|Caesar]] ''Gall háborújá''ban leírtakból merít forrást. Tacitus szándéka a Germania megírásával vitatott. Feltehetőleg a lezülledő római nagycsaládoknak próbált egy pozitív példát állítani, ez megmagyarázza, miért írta le oly idealizáltan a germánokat.

Tacitus műve - több más kisebb művével együtt - csak egy példányban őrződött meg a humanizmus koráig. [[Poggio Bracciolini]] egyik szolgálója találta meg a hersfeldi[[hersfeld]]i apátságban[[apátság]]ban, és a példányt 1455-ben [[Itália|Itáliába]] szállították. Először Enea Silvio Piccolomini, a későbbi [[II. Pius pápa|II. PiuszPius]] pápa foglalkozott az írással, melyre felhívta a [[Németország|német]] [[humanizmus|humanisták]] ([[Conrad Celtis]], [[Aventinus]], és mindenek előtt [[Ulrich von Hutten]]) figyelmét is. Ezzel megkezdődött a németség érdeklődése a mű felé, melyet sokan saját őstörténetük leírásának tartottak.

[[Eduard Norden]] elemzése, és az azóta elterjedt germán-elméletek a mai napig kifejtik hatásukat.