„Arány” változatai közötti eltérés

[[Összemérhetetlen]] ([[latin_nyelvlatin nyelv| latinul]] ''incommensurabilis'') mennyiségek összehasonlításából olyan arány keletkezik, melynek ''aránymutatója'' [[irracionális szám]]. Például: ha a négyzet átlóját az oldalával állítjuk arányba. Bármilyen [[mértékegység]]űek legyenek is az ''arány'' tagjai, az ''aránymutató'' mindig [[mértékegység]] nélküli szám.

''Aránya'' van a testek egyes részeinek megvilágítottságában és szineiben is. Minthogy az emberi alak legmegfelelőbb tárgya a művészeti utánzásnak, azért a művészetben annak ''arányai'' a legnagyobb jelentősségűk. Az [[emberi test]] ''arányait'' a művészet ősidőktől fogva tanulmányozta. Kezdetben ezek a tanulmányok pótolták a művészeti [[anatómia | anatómiát]]. A [[testalkat]] ''arányainak'' megállapításánál bizonyos hosszuságú és egységül elfogadott vonal szolgált egységül: például a test magasságának ezred része, a [[középujj]], a [[fej]], esetleg az [[arc]] hossza. Úgy tartották, hogy a fej hossza nyolcszor véve adja a test egész magasságát. De ez az ''arány'' nem volt állandó, mert némelyek a fejet hétszer, mások kilencszer vették. Az ilyen mérések nem voltak egyértelműek, mert nehéz pontosan megállapítani a pontokat, melyekből a mérés kiindul. Továbbá hozzájárul, hogy egyik ember ''arányai'' a másikétól eltérnek.

Kétségtelen, hogy az [[ókori művészet]] is kereste az eltérések között a ''középarányt,'' de azt nem lehet bebizonyítani, hogy valamely ''középarány'' átalános szabályául elfogadtak volna. Így az [[Egyiptom | egyiptomi]] [[szobrászat]] és [[festészet]] hagyatékaként fönnmaradt sok ezer alak ''arány'' tekintetében egymástól erősen eltérő. Azt sem lehet bebizonyítani, hogy a test magasságát és főbb részeit következetesen akár a [[talp]]nak, akár a kéz [[középujj]]ának hosszával mérték volna. A [[görög művészet]]ben egy ''középarányt'' [[Polykleitos]] állapított meg és e mintaszobrot ''kánonnak'' nevezték, ami arra utal, hogy legalább egy ideig, ha nem is általánosan, de mégis mintaként szolgált. A [[Görögország | görögök]] az ''arányt szimmetriának'' (összemérés) nevezték, amiről [[Plinius]] állította, hogy nincs [[latin_nyelvlatin nyelv| latin]] neve. A [[szimmetria]] szónak ma más az értelme.

A ''proporció'' ([[latin_nyelvlatin nyelv| latinul]] ''pro portione'') szót [[Cicero]] alkotta a [[Görögország | görög]] analógia fogalmának megjelölésére. A ''proporció'' ma az ''arány'' egyik régies elnevezése.

[[Henszlmann Imre]] véleménye szerint az [[ókor]]iak, kivált a [[Görögország | görög]]ök az emberi test arányainak szabályait az építészetre is alkalmazták. Az eljárást, melyet követtek, ''geometriai arányozási módnak'' nevezi a "Théorie des proportions appliquées dans l'architecture. Paris. 1860." című művében. A [[középkor]]i építészet arányozási módját pedig "A székesfehérvári ásatások eredménye. Pest, 1864" című munkájának egy fejezetében fejti ki.

Az ''arány'' szerepe a költészetben, kevésbbé világos, pedig itt is nagyfontosságú. Az ''arány'' az, amely a dalnak épp úgy megadja a tetszetős méreteket, mint bármely más műnek. Főleg a [[dráma | drámában]] majdnem ki lehet számítani az egyes fölvonások és jelenetek közti arányt. Elterjedt a hosszú [[expozíció]] a gyors és csattanós befejezés mellett. De az ízlés változó: a régen divatos öt felvonást a négy, majd később a három [[felvonás]] váltotta föl. Így az ''arány'' a jellemeknek egymáshoz viszonyulásában, a párbeszédek méreteiben és sok egyébben is mutatkozik. Az ''arány'' figyelmen kivül hagyása sok tehetségnek kárára vált. Néha az ''arányosságot'' el lehet túlozni, ilyenkor mesterséges, fagyos, visszatetsző ''arányosság'' lesz belőle. A [[Franciaország | francia]] ízlés néha túlzó az arányosságban. Az angol ízlés néha túlzó a [[szabadság (filozófia)|szabadság]]ban és az [[aránytalanság]]ban.