„A szofista” változatai közötti eltérés

A valóság alkotórészeinek a viszonyát a vendég a beszédhangok, illetve a zenei hangok rendszeréhez hasonlítja.<ref>252 e9 – 253 b8</ref> Ebből az analógiából három gondolat bontakozik ki: először is, az alapegységek kombinációjához szabályok szükségesek, nem minden illik össze (''harmosztei'', ''szünarmottei'') mindennel. A beszédhangok között vannak olyanok melyek összeillenek egymással és vannak olyanok melyek nem. A hangokmásodik gondolat az, hogy szükség van az alapegységeket összekötő kötelékre (''deszmosz''). A beszédhangok között ilyenek a mássalhangzók: bármely szótagban szerepenie kell egy magánhangzónak, nélküle ugyanis a magánhangzók révénnem kapcsolhatókkapcsolódhatnának össze;. Ha a szótagoknak komplex formákat feleltetünk meg, akkor a köztük levő kapocs a lét lesz. Végül, a harmadik gondolat az, hogy a kombináció szabályait nem ismeri mindenki, hanem minden esetben szakértelem (''tekhné'') szükséges az átlátásukhoz. A vegyülés szabályait az ismeri, aki szakértelemmel bír a [[nyelvtan]] területén. Ugyanez a helyzet a zenei hangok esetében is. Annak eldöntéséhez, hogy melyik hangok vegyülnek egymással és melyek nem, egyfajta tudásra van szükség. valószínűsíthetőValószínűsíthető, hogy vannak olyan nemek, amelyek valamennyi nemet áthatolva lehetővé teszik a vegyülést, és vannak olyanok is amelyek az elkülönülés okai. A formák közti viszonyokat a [[dialektika]] művelője, a [[filozófus]] képes átlátni.