„Vadbiológia” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Syp (vitalap | szerkesztései) Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
A vadállományok és környezetük kapcsolatait a '''vadbiológia''' kutatja. A vadbiológia '''alkalmazott [[ökológia]]'''i tudományterület, az '''állatökológia''' egy viszonylag jól meghatározható állatcsoporttal foglalkozó része, amelyet régebben (helytelenül) vadászati ökológia, újabban pedig vadökológia ([[wildlife ecology]]) néven is említenek.
Az emberek jelentős része minden szabadon élő állatot a vadnak gondol. A [[vadászat]]i és [[természetvédelem|természetvédelmi]] jogszabályok azonban meglehetősen éles határt húznak, és Magyarországon jogi értelemben csak a '''vadászható fajok''' minősülnek vadnak.
A Föld különböző részein a természeti adottságok, az adott társadalom kultúrája, a történeti hagyományok és a gazdasági feltételek határozzák meg, hogy mely vadon élő állatokat hasznosítják és tekintenek vadnak. Európában a vadgazdálkodás és a vadbiológia hagyományosan a vadászható emlősökkel és madarakkal foglakozott, de az újabb felfogás a halakat kivéve már valamennyi szabadon élő gerinces kutatását idesorolja. Ennek a változásnak számos oka volt:
* A vadászható fajok köre az elmúlt évszázadban sokat változott, mivel egyes fajok elszaporodtak, mások pedig megfogyatkoztak. A csökkenő, esetenként veszélyeztetett fajok kutatása különösen sok figyelmet kapott, főleg helyzetük javítása érdekében. Ezek a vizsgálatok a '''[[vadvédelem]]''' és tágabb értelemben a '''[[természetvédelem]]''' megalapozói voltak.
* Európa országaiban a természeti adottságok nagyon eltérőek és így a vadászható fajok köre és a vadászat módszerei is nagyon változatosak. Egy faj ott, ahol vadászható, egyértelműen a szűken vett vadbiológia tárgya, máshol viszont állatökológiai vagy természetvédelmi kutatások foglalkozhatnak vele.
* Az emlősökön és madarakon kívül a világban számos más gerincest (kétéltűek és hüllők) vadásznak és csapdáznak, sőt gerinctelenek (például csigák, kagylók, rovarok) is fontos '''állati fehérjeforrások''' lehetnek. Ökológiai, módszertani szempontból ezek vizsgálata, védelmük vagy hasznosításuk megalapozása módszereiket tekintve nem válik el a vadászható fajoktól.
| |||