„Ferdinando Paër” változatai közötti eltérés

'''Ferdinando Paër''' vagy '''Ferdinando Paer''' (eredetileg ''Ferdinando Francisco Pär;'' [[Parma]], [[Parmai Hercegség]], [[1771]]. [[június 1.]]. – [[Párizs]], [[Franciaország]], [[1839]]. [[május 3.]].) [[Olaszország|itáliai]] születésű, [[1807]]-től [[Franciaország]]ban élő és alkotó zeneszerző, karmester. A 19. század első évtizedeiben [[Simone Mayr]] mellett az olasz [[opera (színmű)|opera]]irodalom legjelentősebb, napjainkra népszerűségét vesztett alakja. Az első komponisták egyike, aki a nagyopera ([[opera seria]]) és a vígopera ([[opera buffa]]) között álló ún. „félkomoly opera” ([[opera semiseria]]) műfajában alkotott maradandót.

[[Parma|Parmában]] született, édesapja, a német származású Giulio Pär a hercegi udvari zenekar trombitása és kürtöse, édesanyja Francesca Cutica volt. Ferdinandót ''Pär'' néven anyakönyvezték és közel negyvenéves koráig maga is így írta alá nevét, csak [[1810]]-ben tért át a ''Paër'' alakra. Zenei tehetségére apja korán felfigyelt, s a fiú [[Gian Francesco Fortunati]]nál és [[Gasparo Ghiretti]]nél tanult zeneszerzést. Első, ''Orphée et Euridice'' című [[melodráma|melodrámáját]] húszéves korában, [[1791]]-ben láthatta szülővárosa nagyközönsége. [[1792]]-ben a [[velencei karnevál|karnevál]] idején mutatták be [[Velence (Olaszország)|Velencében]] ''Circe'' című [[rondó]]ját, amellyel nagy feltűnést keltett. Ennek librettóján Paër már mint a parmai herceg karnagya ''(maestro di cappella)'' szerepelt, holott e címét hivatalosan csak [[1792]]. [[július 23]].|július 23-án]] kapta meg. Még ugyanabban az évben sikert aratott Parmában színpadra állított, ''Le astuzie amorose'' című vígoperájával, s a következő években Itália-szerte játszották műveit.

[[1806]] októberében a városon átvonuló [[I. Napóleon|Napóleon]] szolgálatába szegődött, s követte őt [[Poznań]]ba, [[Varsó]]ba és [[Berlin]]be, végül [[Párizs]]ba is. Még Varsóban, [[1807]]. [[január 14]]-én vette át [[Giovanni Paisiello]] helyét, s a császári udvari zenekar karnagya ''(maître de chapelle)'' lett, amely évi 12 ezer frank jövedelemmel járt. Emellett Párizsba érkezve elfoglalta a párizsi operaház, az [[Opéra-Comique]] direktori székét is. [[1810]]-ben ő komponálta [[I. Napóleon|Napóleon]] és [[Mária Lujza francia császárné|Mária Lujza]] nászindulóját. [[1812]]-ben átvette az operadarabokat játszó [[Théâtre Italien]] vezetését, s Napóleon bukása után, [[1814]]-től többi tisztségét elveszítve csak ezt az intézményt irányította tovább. Emellett magántanítványokat is vállalt (köztük például [[1824]]-ben az ifjú [[Liszt Ferenc]]et). [[1824]]. [[január 12]]-én [[Gioacchino Rossini]]t nevezték ki a Théâtre Italien élére, aki – bár Paër korábban kitartóan intrikált ellene – társdirektorként megtartotta pozíciójában. Végül [[1826]]. [[november 25]].|november 25-én]] a korábban feltárt pénzügyi szabálytalanságok ürügyén mégis megvált Paërtől.