„Decimus Iunius Brutus Albinus” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a kisbetűsítés |
a Bot: dátumlinkek javítása |
||
3. sor:
Caesar seregében szolgált [[legatus]]ként a [[gallia]]i hadjáratok során, azonban a köztársaságiakra mért végső [[mundai csata|mundai vereség]] után csatlakozott a dictator ellen szervezkedő összeesküvőkhöz. Caesar feltehetően nem sejtett semmit, ugyanis – lévén rokona – Brutust megemlítette [[Kr. e. 45]]-ben írt végrendeletében. Sőt, [[Kr. e. 44]]-ben Caesar személyes javaslatára választották meg [[praetor]]nak, a következő évre pedig kijelölték számára a hadászati szempontból jelentős [[Gallia Cisalpina|Gallia Cisalpinát]].
[[Caesar meggyilkolása|Március idusán]] ([[március 15.]]
Gallia Cisalpinában gyorsan sorozásba kezdett látva, hogy a közhangulat, a hadsereg, valamint az előbbieket uraló Caesar-párt nyomására a senatus a gyilkosok ellen fordult. Hamarosan parancsba is adták neki, hogy mondjon le tartományáról [[Marcus Antonius]], az előző év [[consul]]ja javára, aki a caesariánusok között egyre erősebb pozíciókat szerző [[Augustus|Octavianusszal]] szemben szintén a galliai katonaságra akart támaszkodni. Nem is csoda, hogy amikor Decimus Brutus visszautasította a követelést, azonnal katonasággal indult ellene. Brutus [[Modena|Mutina]] városában sáncolta el magát, Antonius pedig nem volt elég gyors: a fiatal kora ellenére [[propraetor]]i [[imperium]]mal felruházott Octavianus és a két consul, [[Caius Vibius Pansa]] és [[Aulus Hirtius]] társaként haddal indult ellene. A [[mutinai háború]]ban a körülzárt Antonius vereséget szenvedett két csatában is ([[Forum Gallorumi csata|Forum Gallorum]], [[április 14.]]
Decimus Brutus először Antonius üldözésére indult, és egy ideig maga mögött tudta [[Lucius Munatius Plancus]], [[Gallia Transalpina]] helytartójának támogatását. Miután Antoniust befogadta Lepidus, [[Caius Asinius Pollio]] rábeszélésére Plancus átállt a túlerőbe került hadvezérek oldalára, sorsára hagyva Brutust. A politikus úgy döntött, hogy [[Macedonia|Macedoniába]] menekül, ahol [[Marcus Junius Brutus]] és [[Caius Cassius Longinus (Kr. e. 44)|Caius Cassius Longinus]] seregei állomásoztak. Legióit maga mögött hagyva indult útnak, ám még célja elérése előtt meggyilkolták az [[Alpok]]ban.
|