„Zöld skapuláré” változatai közötti eltérés

(Új oldal, tartalma: „A római katolikus egyház szentelményei közé tartozik több szerzetesrend skapuláréja (vállruhája). Ezek közül az egyik legismertebb a '''zöld skapu...”)
 
Két hónap telt el és közben megkezdődött a noviciátus. Justine nővér imádságba merülten éppen a kápolna feletti tanácsteremben tartózkodott 1840. január 28-án, amikor megjelent előtte a Szent Szűz. Szűz Máriát fehér ruhában és kék palástban látta. Nem volt fátyol a fején, a haja a válláig ért. Két kezében tartotta lángoló Szívét. Justine nővér többször is szemlélhette noviciátusa alatt a Szent Szüzet lángoló Szívével.
===A zöld skapuláré átadása===
Még ugyanabban az évben Blangyba, Normandiába helyezték a fiatal nővért, ahol Szűz Mária újból meglátogatta. 1840. szeptember 8-án, amikor Justine nővér éppen imádkozott, hirtelen maga előtt látta Szűz Máriát ugyanolyan öltözetben, mint korábban, azzal a különbséggel, hogy jobb kezében a Szívét, bal kezében pedig egy kis zöld skapulárét tartott. A nővér meg tudta figyelni, hogy a zöld skapuláré egyik oldalán Szűz Mária alakja áll éppen úgy, ahogy ő is látta, a másik oldalon pedig tőrrel átdöfött lángoló Szíve a következő felirattal:<br>
<center><i>“Szűz Mária Szeplőtelen Szíve, könyörögj érettünk most és halálunk óráján!”.</i></center><br>
A nővér ezzel együtt azt is megtudta lelkében, hogy a zöld skapuláré különösen azoknál a hitetlen embereknél hatékony, akik közel állnak a halálhoz.
 
===A zöld skapuláré elismerése===
Bisqueyburu nővér közölte ezt a jelenést noviciamesterével, és ő átadta az üzenetet az igazgatónak, M. Aladel tisztelendő úrnak akire annakidején Labouré Katalin nővér bízta az üzenetet a [[csodás érem]]ről. Az óvatos atya először csak néhány skapulárét csináltatott. Amikor azonban későbbi jelenéseiben, különösen 1846-ban Szűz Mária sürgette, hogy ezt a kegyelmi ajándékot buzgóbban terjesszék, megengedte, hogy elkészítsék és terjesszék.