„Arisztotelész filozófiája” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a három pontok javítása |
|||
168. sor:
A dráma eme szerves tagolása teljesen megfelel a régi plasztikai felfogásnak és Arisztotelész formalizmusának. A formalisztikus szépészet mellett Arisztotelész állapította meg a legmagvasabb tartalmi esztétikát is. Ámbár a tartalomra nézve abban megegyezik Platónnal, hogy a művészet utánzás, ezt mégis tágabb értelemben kell venni azért, mert magát az utánzást háromfélének jelzi, olyannak, mely az eredetit szépíti, olyannak, mely az eredetihez hű, és olyannak, amely az eredetit eltorzítja, mely három nemben az olvasó megtalálhatja a mai idealizmust, realizmust és naturalizmust.
Arisztotelész maga mérsékelt realista, gáncsolja [[Euripidész]]t, ki a természetet és életet eltorzította és következetesen gyülöli a bohózatot is ([[Arisztophanész]] t. i. annak idején a bölcsészetet is kifigurázta a ''[[Felhőkben]]''). Így definiálja Arisztotelész a tragédiát is, mint a komoly, jóravaló cselekedet utánzását, mint az élet és a sors hű tükrét, mint képét annak, hogy a jó ember miként harcol és vétsége miatt hogyan bukik meg. Ajánlja a jó jellemek utánzását, de itt is, mint etikájában, mindig a középutra mutat. Szerinte az egészen erényes jellemek bukása szörnyüséges, a gonoszaké pedig csak természetes volna. A tragikai hatás is csak jó, de nem egészen tökéletes jellemek rajzolása által érhető el. A tragikai hatás pedig a részvét (szánalom) és félelem nemcsak hogy jótékonyan rázza meg kedélyünket, hanem egyszersmind tisztítólag is hat ('''[[katarzis]]'''t gyakorol) szenvedélyeinkre. Ezért van a tragédiának büvös hatása a nézőre, kit könyekre indít, szívét megrezzenti és égi háboruként tiszta levegőt hagy hátra az erkölcsök iránt fogékonyabba vált kebelben. A tragédia ez erkölcsi hatásának hangsulyozása nemcsak hogy magától értetődik Arisztotelésznél, ki minden cselekményt és érzést (még a kéjt is) erkölcsi szempontból szemlél, hanem egyszersmind védelméül is akart szolgálni a művészetnek Platón ellenében, ki a poézist mint hazugságot és mint az erkölcsök és jellemek megpuhítóját ki akarta űzni eszményi köztársaságából.
Ezért szerepelnek Arisztotelésznél a ''szánalom és félelem'', ezek a lágyabb indulatok, nem mint végcéljai, hanem mint eszközei a tragédiának a szenvedélyek megtisztítására nézve.
| |||