„A Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye története” változatai közötti eltérés

A [[magyarok]] első [[király]]a, [[I. István|Szent István]] ([[997]]-[[1038]]) alapította a [[kalocsa]]i székhelyű [[püspökségegyházmegye|püspökséget]]et, közvetlenül [[Esztergom]] ([[1001]]) és [[Veszprém]] után, valószínűleg már [[1002]]-ben. Területe [[Solt]] magasságától a [[Duna-TiszaDuna–Tisza köze|Duna-Tisza közén]] át déli irányban egészen a [[Száva]] [[folyó]]ig terjedt, és az ókori [[Szerémség]]et és [[Szávaszentdemeter|Sirmium]] [[város]]át is magában foglalta. Első [[főpap]]ja [[Asztrik|Asztrik apát]] volt, aki az ezredik év őszén [[II. Szilveszter pápa|II. Szilveszter]] pápától koronát hozott [[I. István|István fejedelem]] részére. Feltehetően neki köszönhető, hogy a [[Kalocsai Érsekség|Kalocsai Püspökség]] érseki rangra emelkedett [[Kalocsa|Kalocsán]].

Az [[érsekség]] területének nagy része a várostól déli és délkeleti irányban feküdt, érseki tartományát pedig a [[Csanád]]i, [[Nagyvárad]]i, [[Erdély]]i, majd később a [[Zágráb]]i Egyházmegyék képezték. Szintén az [[érsekség]]hez tartozott hat missziós püspök, amely jelzi a térítő és egyházszervező jelleget. [[I. László|Szent László]] király ([[1077]]-[[1095]]) az [[érsekség]] számára délen [[Bács]] városát illetve várát jelölte ki székhelyül ([[Kalocsa]] mellé), föltehetőleg azért, hogy a szomszédos bizánci birodalom egyházának hatását ellensúlyozza és a Balkánról beszivárgó eretnekségeknek gátat vessen. Így az 1090-es évektől kezdve a [[kalocsai-bácsi érsekség]]nek két székhelye, és ennek megfelelően két székesegyháza, székeskáptalanja volt. Mind Kalocsa, mind Bács egyházának védőszentje [[Szent Pál]] apostol volt, s a két [[székhely]] ellenére az egyházmegyének mindig csak egy [[érsek]]e volt. Az érsek a középkorban gyakrabban tartózkodtak a déli székhelyen, emellett országos tisztségeik is voltak: a [[király]]i kancelláriát is vezették, később pedig a bodrogi és a bácsi [[vármegye]] főispáni tisztét is ellátták.

A [[tatárjárás]] ([[1241]]-[[1242]]) a [[Kalocsai Érsekség]] területén is súlyos pusztítással járt. A [[templom]]ok, [[monostorkolostor|monostorok]]ok és [[kolostor]]ok újraépítése után a XIV. században kb. 300 plébániát említenek a források. A [[XV15. század|XV. században]]ban a [[Oszmán Birodalom|török]] birodalom terjeszkedése egyre több gondot okozott az érsekeknek, akik ekkor inkább voltak hadvezérek, mint főpapok. Magyarország érdeke tőlük a déli határok katonai védelmét követelte meg. II. Szulejmán szultán seregei 1526-ban Mohácsnál csaptak össze a magyar seregekkel, amelyek hadvezére, Tomori Pál kalocsai érsek (1523-1526) volt. Tomori érsek életét áldozta az országért és az Egyházért.