„Konstanciák” változatai közötti eltérés

Az alakkonstancia azt jelenti, hogy a tárgyak alakját akkor is állandónak észleljük, ha éppen más szemszögből nézzük őket, és ezáltal más dimenziójukat, torzított formájuk leképezése jön létre a retinán. A tárgyfelismerés esetében az alapvető probléma abban rejlik, hogy a retina csak kétdimenziós képet tud továbbítani, ezért az agynak kell azt háromdimenzióssá tennie. Marr egy egész elméletet épített erre, melynek neve komputációs paradigma. Gibson invarienciáról szóló elméletével is igazolható az alakállandóság. Gregory viszont azt állította, hogy „előre elkészített >>válaszok<< ” léteznek bennünk, és az agy egyik tulajdonsága, hogy mindenben a tárgyat keresi, mindennek próbál értelmet adni. A válaszok közül, az agyban „szimbolikusan ábrázolt tárgyak készletéből” pedig mindig a legvalószínűbbet választjuk ki. Neisser pedig ötvözte Gregory és Gibson szemléletmódját, és már sémákról, illetve ingerkörnyezetről beszél, ez pedig magában foglalja mind a top-down, mind a bottom-up folyamatokat. Hiszen előző ismeret szükséges egy inger sémába való illesztéséhez, de ha az nem illik bele, felülírjuk a sémát. A Gestalt-iskola is kreált elméletet a tárgyészlelésről, miszerint veleszületetten rendelkezünk szerveződési elvekkel, és ezeknek a segítségével látjuk a tárgyakat. Egy újabb elmélet is kialakult, amely a perspective invariants theory, vagyis a perspektivikus invarianciák elmélete nevet kapta, és melyet már több teszttel is bizonyítottak. Ezekben megállapították, hogy az alakészlelés független a dőlési információktól, illetve hogy azok milyen széles skálán mozognak, és megtörténik a mélységi adatok jelenléte nélkül is. A tárgyfelismerés függ viszont a hajlás illetve lejtés mértékétől <ref>(Pizlo 1994)</ref>, hiszen ha ez túl nagy, nem látunk eleget a tárgyból, így nem is tudjuk azonosítani azt.