„Harmadik generációs vadászrepülőgép” változatai közötti eltérés

 

A '''harmadik generációs vadászrepülőgépek''' az [[1970-es évek]]ben szolgálatba állított katonai repülőgépek. Elődeik, a [[második generációs vadászrepülőgép]]ek, elérték a racionálisan elérhető legnagyobb sebességet és repülési magasságot, de ennek komoly ára volt: ezen repülőgépek fel- és leszállási tulajdonságai csapnivalóak voltak. Ez nemcsak a pilóták és a repülőgépek épségét veszélyeztette, hanem az ilyen repülőgépeket alkalmazó légierőket rendkívül sebezhetővé tette, mert a [[repülőtér|repülőterek]] ideális célpontjai voltak az ellenség légicsapásainak, és a [[futópálya|futópályák]] viszonylag kis sérülések esetén is használhatatlanná váltak a rendkívül nagy neki- és kifutási hosszal rendelkező repülőgépek számára. Ezért az [[1960-as évek]]ben szinte minden repülőgép-fejlesztő ország elkezdte keresni a repülőgépek repülőterektől való függetlenítésének módjait. Megjelentek a [[helyből felszálló repülőgép]]ek, ezek egyáltalán nem igényeltek semmilyen repülőteret, a repülőgépek nagy többsége pedig az ekkor elterjedt [[változtatható nyilazású szárny|változtatható nyilazású szárnnyal]] rendelkezett, amely, előrenyitva, lehetővé tette a kis fel- és leszállósebességet, erősen hátranyilazva pedig a nagy repülési sebességet.