„Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij” változatai közötti eltérés

Lunacsarszkij magas rangú tisztviselő fia volt. [[1892]]-ben, még a kijevi gimnázium tanulójaként, csatlakozott a munkásmozgalomhoz. [[1895]] és [[1898]] között a zürichi egyetemen hallagtott természettudományokat és filozófiát. Itt kapcsolatba került [[Georgij Valentyinovics Plehanov|Plehanov]]val és [[Pavel Boriszovics Akszelrod|Akszelrod]]dal. [[1898]]-ban hazatért Moszkva|Moszkvába]], illegális propagandát terjesztett, letartótatták, börtönbe került. Itt ismerkedett meg [[Bogdanov]]val, aki filozófiai fejlődésére is hatással volt. [[1904]]-ben kiszabadult, külföldre utazott, a [[Vperjod]] és a [[Proletarij]] című újságokban dolgozott. [[Lenin]]nel is ekkor ismerkedett meg, jó barátok is maradtak. Az [[1917. évi oroszországi forradalom|1905-ös felkelés]] hírére Lunacsarszkij hazarohant, agitált, letartóztatták. [[1907] nyarán újra emigrált, a [[Bogdanov]] vezette bojkottistákhoz, [[1909]]-től a Vperjod-csoporthoz csatlakozott. Az istenépítők eszméjét vallotta, ezen össze is veszett [[Lenin]]nel. Jó ismerőse volt [[Makszim Gorkij|Gorkij]]nak is. [[1913]]-ban a [[Pravda]] publicistája lett, Leninnel rendeződött úgy-ahogy a viszonya. A világháború alatt békepárti volt. Publikált [[Trockij]] lapjában, a [[Golosz]]ban, a [[Novij Mir]]ben, a [[Vperjod]]ban. [[1917]]-ben kibékült Leninnel, és belépett a bolsevik pártba (VI. pártkongresszus). Az [[A Szovjetunió története|októberi fordulat]] után az egyik legbefolyásosabb kultúrpolitikus lett. [[1929]]-ig közoktatásügyi népbiztos. Leninnel többnyire jóban volt, csak a proletkult-kérdésen vesztek össze. [[1929]]-ben a Tudományos Bizottság elnöke lett, [[Sztálin]]nal való rossz viszonya miatt aztán nagykövetnek nevezték ki [[Spanyolország]]ba. Arra utazott, amikor a dél-[[franciaország]]i Montanban meghalt.