„I. Mihály orosz cár” változatai közötti eltérés

A nemzetgyűlés [[1613]]. [[február 21.|február 21-én]] egyhangúlag Mihályt választotta cárnak, de a küldöttek csak [[március 24.|március 24-én]] találták meg az ifjút, aki anyjával együtt a [[Kosztroma]] melletti [[Ipatyev-kolostor]]ban tartózkodott. Az anya először ellenkezett, mondván, hogy fia túl fiatal és gyenge egy ilyen hivatalhoz ilyen nehézi időkben, de Mihály az utolsó percben elfogadta a trónt, miután a [[bojárok]] ünnepélyesen kijelentették, hogy visszautasításával felelős lesz Isten előtt [[Oroszország]] tönkremeneteléért. Ebben az időben a főváros olyan leromlott állapotban volt, hogy Mihálynak hetekig kellett várnia a [[Szentháromság–Szergij-kolostor|Troice–Szergij-kolostor]]ban, hogy méltó szállást biztosítsanak neki [[Moszkva|Moszkvában]]. Így a koronázására csak [[július 22.|július 22-én]] került sor. Mihály gyenge ember volt, így ténylegesen apja kezében volt a hatalom, akinek óriási befolyása volt fia fölött. Uralkodásának kezdetén egy kozák vezető fellázadt a cár ellen, bár a kozákok többségében Mihály mellett álltak. [[1614]]-ben a lázadás Zaruckij nevű vezetőtvezetőjét karóba húzták, a lázadást pedig leverték.

Kezdetben politikája főleg [[Lengyelország]] ellen irányult, amely trónralépésetrónra lépése idején Moszkvát ostromolta. [[III. Zsigmond lengyel király]] nem akarta Mihályt uralkodónak elismerni, mivel saját fiát, [[IV. Ulászló lengyel király|Ulászlót]] szánta az orosz trónra. Az oroszok úgy tekintették, hogy ezzel a követeléssel Zsigmond megszegte az [[1610]]-ben megkötött [[tusinói béke|tusinói békét]] és [[Szmolenszk]] visszaadását kérték. A konfliktusnak először az [[1618]]-ban megkötött [[gyeulinói béke]] vetett véget, amely tizennégy és fél évre garantálta a békét, de [[Szmolenszk]] továbbra is lengyel kézen maradt, és a lengyelek sem mondtak le véglegesen a trónigényükről.

[[1619]] júniusában Fjodor Nyikityics, aki a lengyelek fogja volt, visszatérhetett [[Oroszország]]ba. Pártiárkává szentelték, valamint megkapta a „nagyfejedelmi” címet, ami majdnem az uralkodóéval egyező jogokhoz és hatalomhoz jutattajuttatta az immár Filaret néven szereplő Fjodor Nyikiticset.

Bár látszólagosan Mihály és apja megosztották a hatalmat, valójában Filaret intézte az ország ügyeit egészen haláláig. A pátriárka ritkábban hívta össze az országos gyűlést, megfosztotta néhány kiváltásátólkiváltságától a bojár dumát, és leginkább egy titkos tanácsra hallgatott, amit négy bojár alkotott. Filaret rendkívül bőkezűnek bizonyult az egyházzal, és ragaszkodott az [[Ortodox kereszténység|ortodox]] hagyományok betartásához.