„Ottinger Ferenc” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
+kép |
a tagolás |
||
2. sor:
[[Kép:Ottinger Ferenc.jpg|thumb|200px|Johann Stadler litográfiája (1850)]]
==Életpályája==
[[1814]]-ben és [[1815]]-ben, mint a császári hadsereg 5. huszárezredének hadnagya részt vett a napóleoni háború itáliai hadjárataiban. [[1839]]- től [[1846]]-ig az 1. sz. Császár-huszárezred parancsnoka. [[1848]]-ban, a forradalom kitörésekor vezérőrnagyi rangban dandárparancsnok volt Budán.
A [[Batthány Lajos|Batthány-kormány]] megalakulásakor felajánlották neki a hadügyminiszteri posztot, de nem fogadta el. A végül hadügyminiszterré kinevezett [[Mészáros Lázár]] hivatalba lépéséig a hadügyminiszteri tanács elnöke volt. [[1848]] májusában a [[Jellasics József|Jellasics]] ellen felállított drávai magyar hadsereg parancsnokának nevezte ki a magyar kormány. Ottinger itt nem katonához méltó módon járt el: a konfliktus kitörésekor magára hagyta seregét és átszökött [[Jellasics]] táborába.
Ezután – a császáriak oldalán – a szabadságharc számos csatájában részt vett. 1848. [[december 28]]-án a [[bábolnai ütközet]]ben győzött a feldunai hadsereg Görgey Kornél által vezetett utóvédje ellen. A [[Móri csata|móri csatát]] (1848. [[december 30]].) az ő egységének rohama döntötte el a császáriak javára. A kátyi csatában ([[1849]]. [[június 7]].) merész támadásával megsemmisítette a 8. honvédzászlóaljat. Ezért a tettéért megkapta a [[Mária Terézia-rend]] keresztjét és a vele járó bárói címet.
A háború után altábornagyi rangban hadosztályparancsnok volt. [[1866]]-ban vonult nyugalomba mint lovassági tábornok.
==Külső hivatkozások==
* [[Révai Nagy Lexikona]]
* [[Magyar Életrajzi Lexikon]]
[[Kategória:Magyar hadvezérek, katonák]]
| |||