„Történelemfilozófia” változatai közötti eltérés

A „történelem filozófiája” kifejezést [[Voltaire]] használta először, és a [[felvilágosodás]] programját követve, szekularizált formában, az isteni [[gondviselésre]] nem hivatkozva írta meg a világtörténelmet. [[Istenbe]] és a keresztre feszítettbe vetett hit elvesztésével a felvilágosult történetfilozófia központi problémája lett a teodícea kérdése. Az emberi észbe és haladásba vetett hitre változtatott keresztény eszkatológiai gondolat a francia felvilágosodás képviselői mellett (mint például Voltaire, [[Condorcet]] vagy [[Jean-Jacques Rousseau|Rousseau]]) a német idealizmus legfontosabb szerzőinek ([[Kant]], [[Hegel]], [[Schelling]]) is központi témájává vált.

 

 

A XX. század végén [[Francis Fukuyama]] ''[[A történelem vége és az utolsó ember|A történelem vége]]'' című munkájában úgy vélte, az emberiség a globalizálódott világgal, és a kommunista és a kapitalista világrend nagy szembenállásának megszűntével eljutott történelmének végére. [[Samuel Huntington]] azonban a történelem lehetséges folytatásának a kultúrák közti háborúk kialakulását látta (A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása).