„Schwechati csata” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
ágyúk
HunyadymBot (vitalap | szerkesztései)
a Jellasics József -> Josip Jelačić
24. sor:
==Előzmények==
===Jellasics visszavonulása===
Az 1848. szeptember 29-i [[pákozdi csata]] után néhány nappal Móga János megindította a magyar csapatokat [[JellasicsJosip JózsefJelačić|Jellasics]] üldözésére. A bán hadseregével Bécs felé menekült, egyrészt azért, mert onnan várhatott erősítést, másrészt nem fordulhatott vissza, mert időközben a [[Dunántúl]] déli részén a nemzetőr és népfelkelő táborok olyan sűrű hálója jött létre, hogy az erre való visszavonulás lehetetlenné vált. A horvát hadsereg a komáromi vár felé sem menekülhetett, mert a vár ekkor már a magyar alkotmányhoz hű vezetés alatt állt és maradt is egészen a szabadságharc végéig. Jellasics [[október 4.|október 4-én]] ért [[Moson]]ba és terve az volt, hogy bevárja a Bécsből érkező erősítéseket, majd újra csatát áll a magyar sereggel.
 
A bán menekülése közben politikai síkon is döntő fordulat következett be. A pákozdi vereségről még nem, de [[Lamberg Ferenc]] meggyilkolásáról már értesült császári udvar elérkezettnek látta az időt a magyar alkotmánnyal szembeni nyílt fellépésre. Az uralkodó megtagadta az újjáalakult [[Batthyány-kormány]] elismerését, elrendelte a magyar országgyűlés feloszlatását és Magyarország polgári és katonai kormányzójává JellasicsJosip JózsefetJelačićot nevezte ki.
 
Jellasics fő támogatója, [[Theodor Baillet von Latour|Latour]] osztrák hadügyminiszter eközben sorra vezényelte a Bécsben állomásozó erőket Jellasics elé, nem gondolva arra, hogy lassacskán egyetlen bevethető alakulat sem marad Bécsben. Latour egész addigi, szabadságharccal kapcsolatos politikája tévedésnek bizonyult, ez utóbbi tévedéséért azonban már az életével fizetett. A magyarokkal rokonszenvező bécsiek [[október 6.|október 6-án]] fegyveres felkelést robbantottak ki, a császári udvar [[Olmütz]]be menekült, Latourt pedig a felháborodott tömeg meglincselte. A forradalom hírére Jellasics Bécs irányában elhagyta Magyarország területét. A magyar sereg 1848. október 10-én elérte az osztrák határt és itt befejezte az üldözést.