„Hullámfüggvény-összeomlás” változatai közötti eltérés

A [[kvantummechanika]] bizonyos [[A kvantummechanika interpretációi|interpretációiban]] a '''hullámfüggvény összeomlása''' azon két folyamat egyike -– a másik a [[mozgásegyenlet]] -–, ami által a [[kvantumrendszer]]ek a kvantummechanika törvényeinek emgedelmeskednekengedelmeskednek. Az '''állapotvektor összeomlásának''' is hívják. A hullámfüggvény összeomlásának létét megköveteli:

* az ún. [[tranakcióstranzakciós interpretáció]] ([[John Cramer]])

* egya "spirituális„spirituális interpretációinterpretáció”, amiben a tudattudatos megfigyelő okozza az összeomlást

* a [[koppenhágai interpretáció]] azon verziója, ahol a [[hullámfüggvény]] nem több, mint puszta matematikai segédeszköz mindenféle ''direkt''közvetlen fizikai jelentőség nélkül

Általában a kvantumrendszerek valamilyen [[sajátállapot]]ok (bázisállapotok) [[szuperpozíció]]jában vannak, és az időfüggő [[Schrödinger-egyenlet]] szerint fejlődnek, ami a másika az fent említett két folyamatnakfolyamat közül az egyik, ami kvantumossá teszi egy rendszer viselkedését. Ez a folyamat (az időbeli fejlődés) minden interpretációnak része. Egy-egy bázisállapot hozzájárulását a teljes hullámfügvényhez [[parciális amplitúdónakamplitúdó]]nak hívjuk. Amikor a hullámfüggvény összeomlik, akkor a megfigyelő szempontjából úgy tűnik, az állapot az egyik bázisállapotba "ugrik"„ugrik”, és a mért fizikai mennyiségnek az illető bázisállapothoz tartozó értékére tesz szert kizárólagosan. Az összeomlás után a rendszer megint a Schrödinger-egyenlet szerint fejlődik.

Egy ''A'' [[megfigyelhető mennyiség]]et mérve, egy meghatározott [[sajátállapot]]ba való összeomlás valószínűsége egyenesen arányos a hozzátartozó -– általában komplex -– amplitudóamplitúdó abszolutértéknégyzetévelabszolútértéknégyzetével. Ezért az olyan kísérletekben, mint a [[kétréses kísérlet]], minden egyes [[foton]] egy-egy különálló pontban érkezik a képernyőre, de ahogy gyűlnek a fotonok, együtt kialakítják az [[interferencia]]-mintát.

A ''hullámfüggvény összeomlásaként'' ismert jelenségcsoport alapvető probléma a kvantummechanikában, amit [[mérésprobléma]]ként ismerünk. A problémát a [[koppenhágai interpretáció]] nem igazán ragadja meg, amikor egyszerűen kijelenti, hogy ez a "mérési"„mérési” folyamat sajátos jellegzetessége. Az Everett-féle [[sokvilág-interpretáció]] eldobjaelveti az összeomlást, átírva a mérőberendezés és a kvantumrendszer közötti kapcsolatot úgy, hogy a kvantummechanika lineáris törvényei univerzálisan igazak, azaz az egyetlen folyamat, ami szerint a rendszer változik, a Schrödinger-egyenlet. Leggyakrabban a sokvilág-interpretációhoz rendelt -– bár nem kizárólagosan -– rendelt sajátosság a [[dekoherencia]] fizikai folyamata, ami ''látszólagos'' összeomlást okoz. A dekoherencia szintén fontos a [[konzisztens történetek]]hez kapcsolt interpretációban.