|
A thermidoristák eltörölték a prairial 22-i törvényeket (Robespierre a még meglévő törvényi akadályokat (nyilvános tárgyalás, védekezés) is eltörölte a terror útjából, s a [[Forradalmi Törvényszék]] csak felmentő vagy halálos ítéletet hozhatott), és a gyanúsak törvényét (a „terror alaptörvényét” Philippe Antoine Merlin fogalmazta meg, s a Konvent a népi nyomás hatására fogadta el). [[1795]]. február 21-én határozatban kimondják a vallásszabadságot, és Prairial 11-én (1795. május 30-án) Lanjuinais javaslatára visszaadják a templomokat a hívőknek, de a falakon kívüli vallásos megnyilvánulásokat egyelőre még tiltották.
Az abszolutisták az ancien régime-hez való visszatérés hívei azonban többségben voltak. Provence grófja fölvette a [[XVIII. Lajos francia király|XVIII. Lajos]] nevet, s [[1795]]. június 24-én [[Vérone]]-ban kiáltványt tett közzé: megígérte a rendek és a parlamentek visszaállítását, az egyház kiváltságos helyzetének helyreállítását, a királygyilkosok megbüntetését. A thermidoristák feleszméltek, és összefogtak a royalista veszéllyel szemben. Az angol royalista emigránsok fegyvert rántottak, és Puisaye nevű vezetőjük partraszállást készített elő. A pénzt, a hajórajt és az egyenruhát az angol kormány adta. Az emigránsokat d’Hervilly és de Sombreuil vezénylete alatt két hadosztályra osztották. A partraszállási kísérletet messidor 9-én ([[1795]]. június 27-én) [[Quiberon félszigetén-félsziget]]én, [[Bretagne]] déli partvidékén ([[Vendée]] környéke]) hajtották végre. A már prairial elején figyelmeztetett kormánynak volt ideje csapatokat összevonni Hoche parancsnoksága alatt. A chouanokat [emigránsok] visszaszorították a félszigetre, s azt erős sáncokkal elzárták a külvilágtól. A royalisták messidor 19-én (július 7-én) megkísérelték a kitörést, de véres fejjel húzódtak vissza. Végül az emigránsok csapatait a köztársasági csapatok [[1795]]. július 20-21-én indított rohama verte szét. Ez a kormányzati rendszer azonban mégsem volt annyira tökéletes, mint ahogy sokan a vezetők közül elképzelték.
A nagy vesztes, természetesen a szegény nép volt. [[1794]]. december 24-én eltörölték a valamelyes védettséget nyújtó ármaximumot A népi mozgalom nyomására a Nemzeti Konvent kiterjesztette a május 4-ei „maximumtörvényt”, s élelmezési bizottsága [[1794]]. február 21-ére kidolgozta az országosan egységes, maximált árak rendszerét. Még előtte, november 9-én [12-én Francois Furet szerint] bezáratták a Jakobinus Klubot, majd az egész plebejus ellenzéket tömörítő Választási Klubot. A III., majd a IV. évben beköszöntő éhínség tettekre sarkallta a városi és falusi tömegeket, melyek a legmélyebb nyomorba süllyednek.
A krízisben a rossz termés játszik döntő szerepet, miközben az árak fölszabadítása és a papírpénz elértéktelenedése folytán a válság drámai méreteket ölt. A következő év [[[1795]]] tavaszán, április 1-jén a germinali [Pichegru fojtotta el], május 20-21-én pedig a prairiali felkelés Jacques Menou fojtotta el bizonyította, hogy a sans-culotte-ok sehogyse akartak belenyugodni abba, hogy kirekesztették őket a polgári nemzetből. A néptömegek e két utolsó felkelési kísérlete jellegzetes utóvédharc volt, vezetőiktől, és szervezeti hálózatuktól megfosztva semmi esélyük nem lehetett a győzelemre.[Kudarcukért magas árat kellett fizetniük: a Saint-Antoine negyed lefegyverzése a népi mozgalom halálát jelenti, s a hűséges hegypártiak utolsó osztagának, a „hegycsúcs”-nak a felszámolásával a politikai reakciónak nyert ügye van] [a negyed elleni fegyveres fellépést [[Jacques Menou]] (1750-1810) tábornok vezette]. Idézzünk két nyilatkozatot annak érzékeltetésére, hogy miképpen tudatosult az új helyzet a két szemben álló fél: egyfelől a pékségek előtt sorba álló, a hideg tél után éhező nép és a vagyonosok képviselőiben. Március 17-én két munkáskerület küldöttei a Konvent épületébe mentek, és ott ezt mondták: „Nincs kenyerünk, maholnap ott tartunk, hogy sajnálni fogjuk mindazokat az áldozatokat, amelyeket a forradalomért hoztunk.” A gazdagok kíméletlen önzése más színben tüntette fel a nép szemében a terrort is. „Robespierre uralma idején vér folyt, és nem voltunk szűkében a kenyérnek; most nem folyik vér, és szűkében vagyunk, tehát vérnek kell folynia, és akkor lesz kenyerünk.” Francois Boissy d’Anglas-t (1750-1826) azzal vádolták meg, hogy tudatosan idézett elő élelmiszerhiányt, ezért a találékony párizsiak „Boissy Famine”-nak, azaz „Éhinség-Boissy”-nak keresztelték el. Megítélésünk szerint a thermidoriánus burzsoáziának nem volt még egy képviselője, aki ilyen nyíltan és – a kitaszítottak számára – ilyen kegyetlenül foglalta volna szavakba az újburzsoázia hitvallását [Ezt, jelenésében, [[1795]]. június 23-án mondta el, mely jelentésében kifejti az új alkotmány alapelveit is]. „Önöknek végre garantálniuk kell a gazdag ember vagyonát…A polgári egyenlőség – ez minden, amit egy józan ember követelhet…Az abszolút egyenlőség agyrém; ez csak akkor valósulhatna meg, ha az összes ember között megvalósulna a szellem, az erény, a fizikai erő, a neveltetés, a vagyon egyenlősége…” Határozottan kijelentette, hogy csak a tulajdonosok közt lehet találni magasan képzett férfiakat, akiknek érdekük a törvény betartása, márpedig nekik kell vezetniük. „A tulajdonosok által kormányzott ország a társadalmi rend állapotában van, a nem tulajdonosok kormányzása a természeti állapotokra jellemző.” Ilyen előzmények után jött létre a Direktórium rendszere 1795-ben, a III. év alkotmányának elfogadása révén, amely mérsékelt republikánusok és az alkotmányos monarchisták kompromisszumán alapult.
== A III. év alkotmánya ==
|
