„Rézkarc” változatai közötti eltérés

A nyomtatólemezt méretre szabják, felületét pedig finom csiszolópapírral, majd polírozó pasztával fényesre polírozzák (gyakran nagyobb méretű, előre polírozott lapokat darabolnak). A lemez szélein gondosan kialakítják a 2…5  mm széles fazettákat (azaz a lemez széleit és adott szögben letompítják, a sarkokat lekerekítik). A lemezek vastagsága 0,8  mm-től 2  mm vastagságig terjed. A vékony lemezeken nem szoktak fazettákat kialakítani, legfeljebb lekerekítik kissé az éleket.

A maratás megkezdése előtt a fémlemez hátlapját és oldalait, a fazettákat lakkal vonják be, hogy a savba merítéskor azok a részek ne maródjanak meg. A maratáshoz [[salétromsav]]at vagy [[vasklorid]]ot használnak, régebben [[ecetsav]]at is alkalmaztak, [[sósav]] használata nagyon ritka. A legtöményebb marószert a vörösréz lemezek igénylik, a leghígabbat a [[cink]], a [[vas]] és az [[alumínium]] kívánja meg. A sav milyenségétől, töménységétől függően más és más hatásokat lehet elérni, de a maratás ideje is nagy befolyással van a vonal mélységére és szélességére. Maratáshoz a fémlemezt savoldatot tartalmazó előhívótálba helyezik úgy, hogy legalább 10  mm-re ellepje. Menet közben a keletkező buborékokat elsöprik (akár egy tollszállal vagy egy finom ecsettel). Vaskloridos maratáskor a keletkező iszap miatt gyorsan besötétedik az oldat, a rárakódások miatt időről-időre kiveszik a lemezt és vízzel lemossák. Az elérendő hatásnak megfelelően gyakran többlépcsős maratást alkalmaznak a művészek: a vékony, halvány vonalakat tartalmazó részeket egy rövid első maratási fázis után alapozóval lefedik, majd tovább maratják, és a szabadon maradt részek tovább maródnak. Ezt többször is elvégezhetik, és a rövid pár másodpercig maratott, pókhálószerű vékony vonalak mellett a szélesen és mélyen maratott vonalak adják az erőt, a mélységet. A precíz, pontosan kiszámítható eredmény elérése érdekében a művész – jó előre – maratási skálákat készít.