„Tanító” változatai közötti eltérés

A '''tanító''' olyan pedagógus, aki az általános iskolai 1-4 osztályokat tanítja, valamint műveltségterületének megfelelően az 5-6. osztályban tarthat órákat. A tanítónak rendelkeznie kell ''korszerű általános műveltséggel'', ''[[idegennyelv]]-tudással'' és ''[[társadalom|társadalmi]] érzékenységgel''. Ezen kívül tisztelnie kell az ''egyetemes emberi és nemzeti[[nemzet]]i értékeket'', az ''erkölcsi[[erkölcs]]i normákat''. Jellemzője az egyéni és közösségi felelősségérzet és feladatvállalás, példát mutat egészséges[[egészség]]es életvitelével[[életvitel]]ével. Manapság a pedagógusok (a sajnálatos túlképzés miatt) gyakran részt vesznek az üzleti életben, a [[turizmus]] szervezésében., a közhasznú ügyek irányításában, vagy a [[kisebbség]]ek támogatásában. Egyesek informatikai[[informatika]]i vagy [[önkormányzat]]i feladatokat látnak el, vagy segítenek a modern [[település]] fejlesztésében.

Magyarországon [[1777]]-ben kiadták a [[Ratio Educationis]] tanügyi rendelkezéseit, mely a [[pedagógus]] szakma kialakulásának kezdetét jelentette. Ekkor fogalmaztak meg először általános érvényű képesítési követelményeket és képzési előírásokat a különböző intézményekben foglalkoztatott tanító szakemberek számára.

A tanítók majdani munkájukra képzés során készülnek fel. A tanítóképzés lényege már a kezdetektől fogva a gyakorlati ismeretek kialakítása volt, ennek ellenére a tényleges képzésben az elméleti oktatás volt a jelentős, a gyakorlati csak kiegészítő szerephez jutott. Ez a kettősség napjainkig fennmaradt a képzésben. Az eleinte egy éves képzést a lassan teljesíthetetlen óraszámok miatt [[1881]]-től öt, majd hatévfolyamos képzések váltották fel. Manapság ezt már a [[gimnázium]]i előképzéssel is összekötik, tehát a tanítóképzőbe is csak [[érettségi]]vel rendelkező tanulók jelentkezhetnek.

A mai iskolákban már mindkét nemből, külön erre képzett pedagógusok oktatnak, főállásban. De nem volt ez mindig ilyen. A magyar iskolaügy korai századaiban az iskolák egyházi[[egyház]]i intézmények voltak, amelyekben [[pap]]ok tanítottak. Mellettük a 15–16[[15-ik század|15]]–[[16-ik század|16. századtólszázad]]tól jelenik meg – kezdetben a városi[[város]]i [[plébánia]]i, később a növekvő számú falusi[[falu]]si iskolákban is a tanítással alkalom- majd hivatásszerűen foglalkozó világi szakemberek, a mesterek ([[rector]], [[ludi magister]] stb.) rétege. Néhány évszázada még a tanítók nagy része az egyházi segédszolgálatot és a település [[jegyző]]jének feladatait is ellátta. Tanítói jövedelmük főleg természetbeni javakból állt és a munkát főleg férfiak végezték. Azután a [[19-ik század|19. századbanszázad]]ban az országban gazdasági változások következtek be, megindult a [[városiasodás]]. Ahogy bővültek a [[munkaerő]]-piaci lehetőségek, úgy jelentek meg a nők egyre többen a tanítói pályán.

Napjainkban teljesen megváltozik a tanárszerep. A [[pedagógus]] dolga nem csak az, hogy áttöltse a tudást a diákokba, hanem megfelelő tanulási környezetet is létre kell hoznia. Már nem csak ismereteket közvetít, hanem a tanulási folyamat tanácsadója is. Célja egy érdekes és motiváló környezet megteremtése is, hogy a diákévek kellemes emlékként térhessenek majd vissza felnőttkorunkban.