„Szemlér Ferenc (költő, 1906–1978)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
43. sor:
* Nagy folyamok mellett ([[1979]])
* Versek [[1966]]-[[1978]] ([[1983]])
* Udvarhelyi
Szemlér Ferenc
UDVARHELYI ISKOLÁMHOZ
Ha kérdezik:
hol indultál utadnak? - ezt
az iskolát nevezd
meg itt! -
melyben lehettek gondok és hibák,
de érte vád
soha ne érje őt,
mert gyökered és törzsed csak neki
köszönheti,
hogy megélt, s egyre nőtt.
Itt áll Udvarhely dombjain, ahol
megállt a római,
s nyüzsgött páncélos ragyogó hada.
Hová a Hargita
hó-fényes ormai
és erdei alól
kivágtatott Csaba.
Hol a kemény
jelennel harcolt mindig a szegény,
s hol gyilkos gondjai között
szép forrongó mesékkel
kívánta és küzdötte a jövőt
nem a mesés, de a valódi székely.
Lapozd föl az ósdi matrikulát,
hol a neved is évek óta áll már.
De hol káprázó szemed századokra lát
visszafelé a Sámbár
Mátyás nevével kezdődő lapig,
hogy már-már elszorult
szíved sem érzi: miben különöz
a tavasz és az ősz,
a jelen és a múlt.
Ezek az eltűnt oktatók neveltek
s nevelnek egyre még.
Szavukat máig őrzi lelked,
ha felednéd is egy s másik nevét.
De ők adták az intést, oktatást
holt ajkukkal, ám halhatatlanul,
s bár hallottál szót annyi mást,
szíved ma is tőlük tanul.
Ősi termek, porló professzorok,
szokatlan szóval hadd köszöntselek! –
Hisz a világ rég más módon forog,
s mi a naprendszerek
útját kutatjuk s az atom
oszlásaival bíbelődünk.
De azért nektek mégis megadom
azt, ami jár,
mert itt tapostatok utat ti már
évszázados ösvényeken előttünk.
Nemsokára közétek lépek én
- akárhogy fojt a bú, nincs erre kétely! -
mint többi tanítványotok,
a sok
küzdő, szegény
és mégis bizakodó székely.
S ha fölöttem a kis fűzfa kihajt,
tanítsatok ti újra majd,
hogy omló ajkamról a hang
úgy oktassa és buzdítsa a népet,
ahogy a hant
alól engem és őket int, oktat, tanít
évtizedek múltán évszázakig
egy ragyogó hang ma is: a tiétek!
===Regényei===
| |||