„Téli háború” változatai közötti eltérés

Az okok egyrészt abból származtak, hogy a hadsereg legtapasztaltabb emberei a sztálini tisztogatásoknak estek áldozatul. A terror méretei elképesztőek voltak a hadseregben: áldozatául esett az ezredparancsnokok fele, csaknem az összes dandárparancsnok, az összes hadtest- és katonai körzetparancsnok. Emiatt a tisztikart zömmel gyors tanfolyamot frissen végzett tapasztalatlan katonák alkották. A Vörös Hadsereget tehát [[1937]] [[május]]a és [[1938]] [[szeptember]]e között, a [[II. világháború]]t közvetlenül megelőző években gyakorlatilag lefejezték.

 

 

A [[Vörös Hadsereg]] sikertelenségeinek másik fő oka pedig az volt, hogy nagy volt a befolyásuk a „politikailag megbízható”, de a hadvezetéshez nem sokat értő komisszároknak. Nagyrészt az ő működésüknek, inkompetenciájuknak tudható be például, hogy a körbezárt egységek az utolsó emberig, illetve töltényig harcoltak: a tisztek és közkatonák is inkább öngyilkosok lettek, mintsem hogy megadják magukat – tartva attól, hogy fogságba kerülésüket hozzátartozóikon bosszulják meg. Nyomásukra a szovjet parancsnokok – ha kezdeményezhettek is –, mereven ragaszkodtak az eredeti tervekhez, a megváltozott helyzetekhez nehezen alkalmazkodtak, a kezdeti sikereket nem tudták végigvinni. Nevükhöz fűződnek az úgynevezett „képtelen kezdeményezések”, amikor a katonák például több hullámban tömegtámadást indítottak gépfegyverállások ellen, nem törődve azzal, hogy lemészárolják őket.