Főmenü megnyitása

Módosítások

4 331 bájt hozzáadva ,  10 évvel ezelőtt
átdolgozás befejezve; tataroz ki
{{nincs forrás}}
{{tataroz}}
 
A '''szolmizáció''' a magyar nyelvhasználatban a tulajdonképpeni '''relatív szolmizáció''' (közkeletűen ''[[szolfézs]]'' is) általános megnevezése, melyet megkülönböztetünk az '''abszolút szolmizációtól'''.
 
==Abszolút szolmizáció==
Az '''abszolút szolmizáció''' latinaz [[újlatin nyelvek|újlatin]] és [[szláv nyelvek|szláv]] nyelvű nyelvekbenországokban az abszolút hangmagasságú[[hangmagasság]]ú zenei [[zenei hang|törzshangok]] elnevezésének összefoglaló neve. Az alábbi táblázatban látható a törzshangok és példaként két-két felemelt illetve leszállított hang elnevezése, [[olasz nyelv|olasz]], [[francia nyelv|francia]] és [[orosz nyelv|orosz]] nyelven.
 
{| {{széptáblázat}} style="text-align:center"
! width=20% | magyar !! width=20% | olasz !! spanyolwidth=20% | francia !! franciawidth=20%| orosz
|-
| '''c''' || do || ut || до
|}-
| '''d''' || re || ré || ре
|-
| '''esz''' || mi bemolle || mi bémol || ми-бемоль
|-
| '''e''' || mi || mi || ми
|-
| '''cf''' || dofa || dofa || utфа
|-
| '''dfisz''' || refa diesis || refa dièse || фа-диез
|-
| '''eg''' || misol || misol || miсоль
|-
| '''fgisz''' || fasol diesis || fasol dièse || faсоль-диез
|-
| '''ga''' || solla || solla || solля
|-
| '''ab''' || lasi bemolle || lasi bémol || laси-бемоль
|-
| '''h''' || si || si || siси
|}
 
==Relatív szolmizáció==
A '''relatív szolmizáció''' az abszolút hangmagasságtól[[hangmagasság]]tól független, kizárólag a [[zenei hang|hang]] hangsorbanadott [[hangsor]]ban elfoglalt helyének - a környező hangok alapján történő - azonosítását lehetővé tévő ésmódszer, megkönnyítőmely módszer.által Abármely szolmizációhangra segítségévelmint bármely[[alaphang]]ra (a hangsor [[dallam]]i és/vagy [[harmónia]]i szempontból legfontosabb, fundamentális kezdőhangrahangjára) felépíthető bármelya [[diatonikus skála,hangsor]]. Mivel minden más ismert módszernél gyorsabban és segítségéveleredményesebben fejleszti a [[relatív hallás]]t - különösen gyermekkorban, illetve zeneileg képzetlen személyek esetében is -, ezáltal egyben a dallam-, [[hangzat]]ok- és felismerésénekharmóniafelismerés és éneklésének-reprodukálás elsajátításaképességét isilletve egyszerűbba tiszta énekes [[intonáció]]t: alkalmazása a zeneoktatásban nélkülözhetelen, ismerete pedig a zenészek számára alapvető. Gyakran kézjelekkel[[kézjelek]]kel együtt alkalmazzák, tanítják és tanulják.
 
Például C-dúrban[[dúr hangsor|dúr]]ban a relatív szolmizációs hangok az abszolút hangoknak az alábbi táblázat szerint felelnek meg. A "szolmizációs hang" oszlopban első helyen és félkövér betűtípussal[[betűtípus]]sal minden esetben a hivatalos magyar szakmai-tudományos írásmód szerintszerinti elnevezés szerepelnekszerepel; majd a kiejtési variánsok következnek, melyek egyrészt a beszédben nyelvi jelenségek, énekelvemásrészt pedig énekelve - természetes módon, a [[magyar nyelv]] rövid-hosszú magánhangzópárjaihoz[[magánhangzó]]párjaihoz igazodva - az énekelt hang hosszúságától függenek; ezután zárójelben a más országokban használt - csak a magyar írásmódtól eltérő - további változatok (ha van ilyen), írásmód szerint. A szolmizációs betűjel mindig kisbetűs. A felfelé vagy lefelé módosított szolmizációs hangokat értelemszerűen nem rövidítik.
 
{| {{széptáblázat}} style="text-align:center"
! width=175px | abszolút hang !! width=175px | szolmizációs betűjel !! width=175px | szolmizációs hang !! width=175px | felfelé módosítva !! width=175px | lefelé módosítva
|-
| '''c''' || d || '''dó''' , do (do) || '''di''' (dí) || <small>nincs</small>
|-
| '''d''' || r || '''re''', ré || '''ri''' (rí) || '''ra''',
|-
| '''e''' || m || '''mi''', mí || <small>nincs</small> || '''ma''', má (me)
|-
| '''f''' || f || '''fa''', fá || '''fi''' (fí) || <small>nincs</small>
|-
| '''g''' || s || '''szó''', szo (sol) || '''szi''', szí (si) || '''sza''' (se)
|-
| '''a''' || l || '''lá''', la (la) || '''li''', lí || '''lu''', lú (le)
|-
| '''h''' || t || '''ti''', tí || <small>nincs</small> || '''ta''' (te)
|}
 
== Története ==
===Az ókori görögök===
MárAz ismert közhellyel kezdve: már az [[ókori Görögország|ókori görögök]] is... felismerték, hogy énekléskor a különböző hangmagasságok[[zenei hang]]ok különböző magánhangzókhoz[[magánhangzó]]khoz (különböző magánhangzókat tartalmazó szótagokhoz[[szótag]]okhoz) rendelése a legegyszerűbb és legtermészetesebb módszer a hangmagasságok[[hangmagasság]]ok memorizálására, mely így a tiszta intonációt is megkönnyíti.
 
A görög zene szigorú szimbolikus-harmóniai[[harmónia]]i arányokon nyugodott. Alapja a ½-1-1 hangközarányú[[hangköz]]arányú [[tetrachord]] (pl. e-f-g-h). Négy összekapcsolt illetve szétválasztott tetrachord egy kiegészítő legmélyebb hanggal (''proszlambanomenosz'') hozta létre a két oktávra[[oktáv]]ra terjedő hangsort[[hangsor]]t (''szüszthéma teleion''). A hangok éneklésekor a ''te–ta–té–tó'' szótagokat használták. Az első és legfontosabb szótag a ''te'' volt (''genészeosz szümbolon''), ezt kapta a legmélyebb hang, illetve ennek első és második oktávja is. A félhanglépésre mindig a ''ta–té'' kapcsolatot énekelték:
 
A hangok éneklésekor a '''te, ta, té, tó''' szótagokat használták. Az első és legfontosabb szótag a '''te''' volt (''genészeosz szümbolon''), ezt kapta a legmélyebb hang, illetve ennek első és második oktávja is. A [[szekund|félhang]]lépésekre mindig a '''ta–té''' kapcsolatot énekelték:
{| {{széptáblázat}} style="text-align:center"
! width=50px | A !! width=50px | H !! width=50px | c !! width=50px | d !! width=50px | e !! width=50px | f !! width=50px | g !! width=50px | a !! width=50px | h !! width=50px | c<sup>1</sup> !! width=50px | d<sup>1</sup> !! width=50px | e<sup>1</sup> !! width=50px | f<sup>1</sup> !! width=50px | g<sup>1</sup> !! width=50px | a<sup>1</sup>
|-
| '''te''' || ta || té || tó || ta || té || tó || '''te''' || ta || té || tó || ta || té || tó || '''te'''
|}
 
===A guidói rendszertanítás===
[[File:Guido Monaco, statue.JPG|thumb|250px|<small>Arezzói Guido szobra...</small>]]
[[File:Plaque_of_Guido_Monaco,_Arezzo.JPG|thumb|250px|<small>...és emléktáblája Arezzóban</small>]]
[[File:Ut queant laxis.jpg|thumb|250px|<small>Az ''Ut queant laxis'' kezdetű himnusz (kattints a képre nagyobb felbontásért)</small>]]
[[File:Guidonian hand.jpg|thumb|250px|<small>A "guidói kéz", - melynek segítségével a hangokat és hangcsoportokat memorizálták - egy mantovai kéziratban, a XV. század utolsó negyedéből</small>]]
Hagyományosan '''''[[Arezzói Guido]]''''' (vagy ''Guido Monaco'' vagy ''Guido Aretinus'', [[991]]-[[992]] körül – [[1033]]-[[1050]] között) itáliai [[bencések|bencés]] szerzetest és korának egyik legnagyobb teoretikusát tekintik a mainyugati napigzenében fennmaradtmai ésnapig egységesenrendkívüli használtjelentőséggel relatívbíró szolmizációs rendszer legkorábbi változata megalkotójának. Bár a [[gregorián ének]] gyakorlatáról szólóGuido írásaiban nem szerepeltesz közvetlen utalásemlítést sem a mai értelemben vett szolmizációraszolmizációról mint koncepcióról, sem az ennek memorizálását megkönnyítő úgynevezett "guidói kézrekéz"-ről, széleskörű pedagógiai munkássága és más találmányai - (köztük az ugyancsak korszakalkotó jelentőségű, terctávolságú[[terc]]távolságú vonalakra jegyzett [[kotta|notáció]] - alapján szerzősége valószínűsíthető. Guido ''Epistola de ignotu cantu'' című, bizonytalan keltezésű művében ír a szótaghoz rendelt hangmagasságok rendkívül hasznos voltáról az énekek betanításakor. Ebben található az ''Ut queant laxis'' kezdetű himnusz, melyet a ''Pál diakónus'' (720 körül - 799 körül) néven ismert szintén itáliai bencés szerzetes - költő és történetíró,illetve a [[Karoling-reneszánsz]]zenei egyik jeles képviselője - alkotott, [[szapphói strófa|szapphói strófákbankulcsok]]. Báregységes aelrendezésének dallambevezetése) más szövegekkel is ismert, nincs Guido koránál korábbi előfordulása, így valószínűsíthetően ő a szerzője. A dallam a szöveg sorainak kezdő szótagjaivalés a [[diatonikusgregorián hangsorének]] elsőtanításának hatgyakorlatáról hangjátírt szólaltatjaművei meg,alapján emelkedőszerzősége sorrendben.mindkét Aesetben szótagokcsaknem tartalmazzák mind az öt [[latin nyelv|latin]] magánhangzót és hat különböző mássalhangzótkétségtelen. A ''Szent János-himnusz'' néven is ismert műben az énekesek ''Keresztelő [[Szent János]]hoz'' fordulnak, hogy közbenjárásával óvja meg őket a rekedtségtől:
 
Guido ''Epistola de ignotu cantu'' című, bizonytalan keltezésű művében ír a [[szótag]]hoz rendelt [[hangmagasság]]ok rendkívül hasznos voltáról az énekek betanításakor. Ebben található az ''Ut queant laxis'' kezdetű [[himnusz]], melyet a ''Pál [[diakónus]]'' (720 körül - 799 körül) néven ismert, szintén itáliai bencés szerzetes - költő és történetíró, a [[Karoling-reneszánsz]] egyik jeles képviselője - alkotott, [[szapphói strófa|szapphói strófákban]]. Bár a [[dallam]] más szövegekkel is ismert, nincs Guido koránál korábbi előfordulása, így valószínűsíthetően ő a szerzője. A dallam a szöveg sorainak kezdő szótagjaival a [[diatonikus hangsor]] első hat hangját szólaltatja meg, emelkedő sorrendben. A szótagok tartalmazzák mind az öt [[latin nyelv|latin]] [[magánhangzó]]t és hat különböző [[mássalhangzó]]t. A ''Szent János-himnusz'' néven is ismert műben az énekesek ''Keresztelő [[Szent János]]hoz'' fordulnak, hogy közbenjárásával óvja meg őket a rekedtségtől:
 
{{Idézet 4|Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek<br>zenghessék hírét szabadult szolgáid,<br>oldd meg, Szent János, kötelét a bűntõl<br>szennyes ajaknak.
}}
 
[[Fájl:Gnome-speakernotes.png|||30px]]
[[:Media:Ut Queant Laxis.ogg|Az ''Ut queant laxis'' kezdetű himnusz dallama]]
<!--
{{listen
|filename=Ut Queant Laxis.ogg
|title=Ut queant laxis
|description=Az ''Ut queant laxis'' kezdetű himnusz dallama
}}-->
Guido az 1025-26 körül keletkezett ''Micrologus'' című művében fektette le a rendszer elméleti alapjait. Felismerte, hogy a szótagok közvetlenül a hangminőséghez kötődnek, minden szótag a hozzárendelt hangot a hangsor fél- és egészhang-lépéseinek sorában azonosítja. Guido a mai héthangú diatonikus skála egymás melletti első hat hangját egységes csoportnak tekintve egy-egy azonos szerkezetű - azonos egymásutáni egész- és félhanglépésekből álló (1-1-½-1-1) - csoportot ([[hexachord]]) épített a hangsor első és ötödik hangjára. Ezek a ''hexachordum naturale'' ("természetes hatos", ''c-d-e-f-g-a'') és ''hexachordum durum'' ("kemény hatos", innen a későbbi [[dúr hangsor|dúr]] elnevezés, ''g-a-h-c-d-e''). Ez valószínűleg a XII. század elején egészült ki a diatonikus hangsor negyedik hangjára épült újabb hatos csoporttal: ''hexachordum molle'' ("lágy hatos", ''f-g-a-b-c-d''), mely által a [[gregorián ének]]ben létrejött a hangsorban a ''b'' és ''h'' hangok váltakozása.
 
Guido az 1025-26 körül keletkezett ''Micrologus'' című művében fektette le a rendszer elméleti alapjait. Felismerte, hogy a szótagok[[szótag]]ok közvetlenül a hangminőséghez[[hangminőség]]hez kötődnek, minden szótag a hozzárendelt hangot a [[hangsor]] [[szekund|fél- és egészhang]]-lépéseinek sorában azonosítja. Guido a mai héthangú [[diatonikus skálahangsor]] egymás melletti első hat hangját egységes csoportnak tekintve egy-egy azonos szerkezetű - azonos egymásutáni egészfél- és félhanglépésekbőlegészhanglépésekből álló (1-1-½-1-1) - csoportot ([[hexachord]]) épített a hangsor első és ötödik hangjára. Ezek a ''hexachordum naturale'' ("természetes hatos", ''c-d-e-f-g-a'') és ''hexachordum durum'' ("kemény hatos", innen a későbbi [[dúr hangsor|dúr]] elnevezés, ''g-a-h-c-d-e''). Ez valószínűleg a XII. század elején egészült ki a diatonikus hangsor negyedik hangjára épült újabb hatos csoporttal: ''hexachordum molle'' ("lágy hatos", ''f-g-a-b-c-d''), mely által a [[gregorián ének]]ben létrejött a hangsorban a ''b'' és ''h'' hangok váltakozása.
A XIII. század végétől a hangsor többi hangjára épülő újabb és újabb hexachordok alkalmazásával lehetővé vált - a hangok más és más hexachordokban elfoglalt helyének átértelmezésével (''mutatio'') - bármely félhanglépés éneklése (''musica ficta''). Ez azonban a rendszert egyre bonyolultabbá, áttekinthetetlenné és - eredeti céljával ellentétben - egyre nehezebben megtanulhatóvá tette.
 
A XIII. század végétől a hangsor többi hangjára épülő újabb és újabb hexachordok alkalmazásával lehetővé vált - a hangok más és más hexachordokban elfoglalt helyének átértelmezésével (''mutatio'') - bármely félhanglépés[[szekund|félhang]]lépés éneklése (''musica ficta''). Ez azonban a rendszert egyre bonyolultabbá, áttekinthetetlenné és - eredeti céljával ellentétben - egyre nehezebben megtanulhatóvá tette.
Már a reneszánszban történtek elszigetelt kísérletek a szolmizációs metódus egyszerűsítésére, például hét és nyolc szótagos új szisztémák bevezetésével, ezek azonban nem terjedtek el. Két, egymástól egészhang-távolságra lévő hexachord összekapcsolása [[heptachord]]dá (hét egymás melletti hangot tartalmazó csoporttá) már jelzi annak a szükségességét, hogy [[oktáv]]on belül minden egyes hangnak külön elnevezése legyen. A XVI. században a diatonikus hangsor hetedik hangjaként a hatodik hang (''la'') feletti egészhang azonosítására rögzült a ''si'' megnevezés (a közhiedelemmel ellentétben nem az ''Ut queant laxis'' himnuszt záró "sancte Ioannes" kezdőbetűiből, hanem a franko-flamand énekes iskolák ''la'' feletti kis- (''sy'') és nagyszekund (''ho'') jelzésének gyakorlatából), illetve erősödik fel az a vélekedés, mely a különböző hangsorok ([[tonus]]ok) számának csökkentésében látja az egyszerűsítés kulcsát. A probléma teljes megoldását így csak a két hangnemre redukált dúr-moll rendszer kialakulása hozta el.
 
Már a [[reneszánsz]]ban történtek elszigetelt kísérletek a szolmizációs metódus egyszerűsítésére, például hét és nyolc szótagos új szisztémák bevezetésével, ezek azonban nem terjedtek el. Két, egymástól [[szekund|egészhang]]-távolságra lévő hexachord összekapcsolása [[heptachord]]dá (a [[diatonikus hangsor]] hét egymás melletti hangjátt tartalmazó csoporttá) már jelzi annak igényét, hogy [[oktáv]]on belül minden egyes hangnak külön elnevezése legyen.
Egyes feltételezések szerint a guidói metódus nem autentikus, hanem még korábbi: esetleg egy kevéssé ismert arab szolmizációs módszerből (دُرر مفصَّلات ''durr mufassalt'', "elválasztott gyöngyök") kerültek a szótagok a középkori európai gyakorlatba:
 
{| {{széptáblázat}} style="text-align:center"
A XVI. században a diatonikus hangsor hetedik hangjaként a hatodik hang ('''la''') feletti [[szekund|egészhang]] azonosítására rögzült a '''si''' megnevezés, a közhiedelemmel ellentétben nem az ''Ut queant laxis'' himnuszt záró "sancte Ioannes" kezdőbetűiből, hanem a franko-flamand énekes iskolák '''la''' feletti [[szekund|kis-]] ('''sy''') és [[szekund|nagyszekund]] ('''ho''') jelzésének gyakorlatából. A XVII. századtól terjedt el az első '''ut''' szótag '''do'''-ra váltása, énektechnikai okokból ([[Franciaország]]ban a mai napig '''ut''').
! c !! d !! e !! f !! g !! a !! h
 
|-
A XVI-XVII. században kezd egyre több követőre találni az a vélekedés, mely a különböző [[hangsor]]ok ([[tonus]]ok) számának csökkentésében látja az egyszerűsítés kulcsát. A probléma teljes megoldását így csak a két [[hangnem]]re redukált [[dúr hangsor|dúr]]-[[moll hangsor|moll]] rendszer kialakulása hozta el.
| dal || ra || mim || fa || sad || lam || sin
 
|}
Egyes zenetörténészek<ref>
A feltételezésre konkrét bizonyíték azonban nincs, ráadásul az arab zenében - annak melodikus sajátosságai miatt - nyugati zenei értelemben vett egységes szolmizációs rendszer sosem alakult ki, illetve terjedt el.<ref>
{{cite journal
| last = Miller
| doi = 10.2307/3345093
}}</ref>
Egyes feltételezések szerint a guidói metódustanítás esetleg nem autentikus, hanem még korábbi: esetleg egy kevéssé ismert, az [[arab írás]] betűit használó [[arabok|arab]] szolmizációs módszerből (دُرر مفصَّلات ''durr mufassalt'', "elválasztott gyöngyök") kerültekkerülhetett a szótagokmódszer a szótagokkal együtt(!) a középkori európai gyakorlatba:
{| {{széptáblázat}} style="text-align:center"
! width=60px | e !! width=60px | d !! width=60px | f !! width=60px | g !! width=60px | h !! width=60px | c<sup>1</sup> !! width=60px | d<sup>1</sup>
|-
| ﻡ mīm || ﻑ‎ fāʼ || ﺹ ṣād || ﻝ‎ lām || ﺱ‎ sīn || ﺩ‎ dāl || ﺭ‎ rāʼ
|}
A nyilvánvaló hasonlóság ellenére a feltételezésre konkrét bizonyíték azonban nincs, valószínűbb az ellenkező irányú átvétel ('''dāl/do'''-egyezés és '''ut/do'''-változás ellentmondása), ráadásul az arab zenében - annak melodikus sajátosságai miatt - nyugati zenei értelemben vett egységes szolmizációs rendszer sosem alakult ki, illetve terjedt el.<ref>
 
===Tonic Sol-fa===
A tulajdonképpeni mai relatív szolmizáció alapja, országonként (nyelvenként) kisebb eltérésekkel.
 
'''''Sarah Ann Glover''''' (1785–1867[[1785]]–[[1867]]) norwichi ([[Egyesült Királyság|Anglia]]) tanárnő az iskolások énektanításában alkalmazta elsőként azt a módszert, hogy a tanulókat először a [[zenei hang|hangok]] egymáshoz viszonyított helyzetével ismertette meg, s az egyes hangokat megkülönböztetendő a guidói szolmizációs szótagok[[szótag]]ok angolosított változatait használta: '''Do, Ra, Me, Fah, Sole, Lah, Tee''', illetve főként azok első betűit(nagybetűkkel): '''D, R, M, F, S, L, T'''. Mint látható, a hetedik hang kezdő [[mássalhangzó]]ját "s(nagybetűsensz)"-ről használta"t"-re változtatta, hogy hét különböző kezdő mássalhangzót nyerjen. EzGlover gyakorlata a kottaolvasás[[kotta]]olvasás elsajátításának elsajátításaszüksége nélkül tette lehetővé bármely [[dallam]] gyors és egyszerű betanítását. Glover módszerétMódszerét ''SchemeA forManual Renderingof Psalmodythe CongregationalNorwich Sol-fa System: For Teaching Singing in Schools and Classes'' ("A norwichi szolfézs kézikönyve: iskolai énektanítás") című, [[1835]]-ben keletkezettmegjelent írásában tette közzé.
 
[[1841]]-ben a kiemelkedő tanári képességeiről ismert, ám zenébenzeneileg járatlanképzetlen '''''John Curwen''''' (1816–1880[[1816]]–[[1880]]) angol lelkipásztor megbízást kapott az angliai [[vasármapi iskola|vasárnapi iskolák]] országos konferenciájától, hogy találjon minél egyszerűbb, az énektanításban alkalmazható pedagógiai eljárást. Curwen, kutatásaiaki soránmaga sem tudott kottát olvasni, hamar felfedezte Glover művét, és azt kiegészítésekkel és apróbb változtatásokkal teljes relatív szolmizációs rendszerré dolgozta ki. Az angol nyelvhez igazodva alkalmaztaMódosította a guidói szótagokat: '' 'doh, ray, me, fah, soh, lah, te ''' (kiejtése körülbelül: dou, rej, mí, faa, szou, laa, tí), hogy egyértelműbbek legyenek (a két félhanglépés alsó hangjai megkülönböztetettek); kiegészítve a felemelt hangokkal: '''de, re, fe, se, le''' (mindegyiket magyar "i"-vel ejtve); és a leszállítottakkal: '''ra, ma, la, ta''' (leszállított '''soh (szó)''' a korabeli zenében nem fordult elő). Helytakarékosságból (nyomtatás) kisbetűsre változtatta a szótagok rövidítéseit. Bevezette('''d, r, m, f, s, l, t'''), bevezette a kézjelek[[kézjel]]ek használatát, átvette a hagyományos kottaírásból[[kotta]]írásból az ütemvonalakat[[ütem]]vonalakat és a szünetek jelzéseit[[kotta|szünetjel]]eket. Ha a dallam oktávot[[oktáv]]ot váltott, a főfekvés jelöletlen oktávjához képest az alsóbbat a hang betűjelzése mellett jobbra lent, a felsőbbet pedig jobbra fent egy kis vonalkával jelezte: '''d - d, - d<sup>,</sup>d’'''. Az egyes hangok más szolmizációs szótagra váltásával könnyen kivihető lett a [[moduláció (zene)|moduláció]] is:, ''doly -módon, shogy -a mhangra =mindkét (új)szótagot dkiénekelték, -ám maz -elsőnek rcsak mássalhangzóját, például '''me'''+'''soh''' = '''m’soh''', csak betűjelekkel: '''<sup>m</sup>s'''.
 
John Curwen [[1842]]-ben jelentette meg először ''Tonic Sol-fa'', azaz(körülbelül "tonálistonikai (alaphang szerinti) szolmizáció") néven a teljes rendszert az ''Independent Magazine''-ben. CéljaiIndíttatása részben vallásos, részben szociális elképzelésekből fakadtak: a módszer nagy segítséget jelentett egyrészt a templomi kórusoknak, másrésztés a zenei képzést megfizetni nem tudó szegényszegényeknek rétegeknekis. EA korbanXIX. század derekán azonban már egyre szélesebb néprétegek körében volt kívánatos cél az önképzés, így Curwen módszere egyre ismertebb és népszerűbb lett. Egy [[1852]]-benes apublikációsorozatnak ''Popularköszönhetően Educator''(Curwen címűrendszerest lapbanírt megjelentmódszeréről publikációsorozatánakkülönböző eredményeképpenlapokba) a metódus iránti érdeklődés robbanásszerűen megnőtt. [[1856]]-ban, mikor Curwen visszavonult a lelkipásztori tevékenységtől, részben túlhajszoltsága miatt, részben, hogy minden idejét a módszerszolmizáció oktatásának és terjesztésének szentelhesse. Ekkorszentelje, már saját, e célra felállított nyomdája állította elő a ''Tonic Sol-fa'' kézikönyvét és szolmizált énekek, kórusművek példányaitszolmizációs kottáit. [[1869]]-ben külön iskolát (''Tonic Sol-fa College'') alapított a tanárokmódszert oktatók képzésére. SikerétA metódus sikerét jelzi, hogy [[1890]]-re például [[Georg Friedrich Händel|Händel]] ''Messiás'' című oratóriumának már több mint 39.000 szolmizált példányát adták el. EkkorraEkkor már a ''Tonic Sol-fa'' az énektanítás bevett gyakorlatánakgyakorlatához része letttartozott az ország minden iskolájában.
 
Curwen halála után feledésbe ment egyik fő elve: a metódustmódszert a tapasztalatok alapján folyamatosan fejleszteni kell, a mindenkori igényeknek megfelelően. CsakEnnek jelentőségét csak a XX. század második felében ismerték fel újra: ennek jelentőségét. [[1970]]-[[1971|71]]-ben a ''University of London Educational Institute'' (a Londoni[[London]]i [[Egyetem]] Pedagógiai[[Pedagógia]]i Intézete) felülvizsgálta a módszert ásés ajánlásokat fogalmazott meg annak korszerűsítésére. [[1974]]-ben az intézet és a ''Tonic Sol-fa College'' közösen hozta létre a ''Curwen Institute'' (Curwen Intézet) nevű új szervezetet, [[1984]]-ben pedig megjelent a ''The New Curwen Method'' ("Az új Curwen-módszer") első kiadása. Ez az elmúlt évszázad zenepedagógiai fejlődésének számos eredményét integrálta a rendszerbe, de a fő alapelveken nem változtatott.
 
A ''Tonic Sol-fa'' mint modern relatív szolmizáció kialakulásában Sarah Ann Glovert a módszer tulajdonképpeni szerzőjének, John Curwent pedig az egységes és teljes rendszer megalkotójának tekintjük. A metódus pedagógiai jelentőségét mutatja, hogy ''[[Kodály Zoltán]]'' azt még magasabb szintre emelve, teljes egészében beépítette (néhány változtatással) a gyermekek és felnőttek zenei és zenére neveléséről alkotott koncepciójába ("[[Kodály-módszer"]]).
 
===Európán kívül===
'''[[Kína|Kínában]]''' már időszámításunk előtt kialakult egy abszolút hangmagasságú[[hangmagasság]]ú tizenkét hangos rendszer (''lü''), illetve vele párhuzamosan egy relatív, [[pentatónia|pentaton]] szolmizációs módszer. Előbbinek csak elméleti jelentőséggel bírt ([[hangrendszer]], [[hangkészlet]]), utóbbi volt a tulajdonképpeni ([[transzponálás|transzponálható]]) használati [[hangsor]]. Ez - rendkívül praktikus volta miatt - számos távol-keleti országban is elterjedt. Kínában a IX-XIII. század között újabb, két egymásra épülő [[pentatónia|pentatóniát]] alkalmazó szolmizáció született, mely eltérésekkel ugyan, de a mai napig használatban van.
 
'''Japánban[[Japán]]ban''' a szolmizációs jelölés rendkívül gyakorlatias módon együtt volt használatos - így együtt is fejlődött - a ritmikai jelekkel, illetve a hangszeres fogások jelzéseivel, szoros kapcsolatban a [[gagaku]] (udvari zene) és [[nó]] (zenés dráma) művészetével. Ma a IX-XI. század során, a [[héjján]] korszakban keletkezett ''Iroha'' (伊呂波, "ABC.." vagy "alapok") című költemény szótagjait használják kvázi szolmizációs céllal (a vers egyben [[pangramma]]), ez esetben mindig [[japán nyelv|katakanákkal]] írva:
 
Ma a IX-XI. század során, a [[Heian-korszak]]ban keletkezett ''Iroha'' (伊呂波, "ABC.." vagy "Alapok", a vers [pangramma]]) című költemény [[szótag]]jait használják szolmizációs céllal, ez esetben mindig [[japán nyelv|katakanákkal]] írva:
{| {{széptáblázat}} style="text-align:center"
! width=60px | a !! width=60px | h !! width=60px | c<sup>1</sup> !! width=60px | d<sup>1</sup> !! width=60px | e<sup>1</sup> !! width=60px | f<sup>1</sup> !! width=60px | g<sup>1</sup>
|-
| イ (i) || ロ (ro) || ハ (ha) || ニ (ni) || ホ (ho) || ヘ (he)|| ト (to)
|}
 
'''[[India|Indiában]]''' rendkívül korán, már az első évezred első felében kialakult a hét [[diatonikus hangsor|diatonikus]] hang egy oktávon[[oktáv]]on (''szvara'') belüli elnevezése:
{| {{széptáblázat}} style="text-align:center"
! width=60px | c !! width=60px | d !! width=60px | e !! width=60px | f !! width=60px | g !! width=60px | a !! width=60px | h
|-
| sza || ri || ga || ma || pa || dha || ni
|}
A szótagok[[szótag]]ok [[szanszkrit nyelv|szanszkrit]] szavak rövidítései, melyek állatok kiáltásaitkiáltásainak jelentikfelelnek meg, például '''pa''' - ''pancsama'' - (kakukk), '''dha''' - ''dhaivata'' - (béka), '''ni''' - ''nisada'' - (elefánt). Ez azAz oktáv három külön [[tetrachord]]ra (''gráma'') bomlott, ésezek - érdekes párhuzamban a guidói szisztémávalrendszerrel - az első, negyedik és ötödik hangokon kezdődött. A mai klasszikus indiai zenében a szolmizációnak egy különleges alkalmazása fejlődött ki ''szargam'' (= sza-ri-ga-ma = c-d-e-f) néven, szoros összefonódásban a [[rága]] művészetével: az előadó a mű egyes részeiben a költői szöveget a hangoknak megfelelő szolmizációs szótagokkal helyettesíti, virtuóz gyorsaságú, improvizatív recitálássalkezdődtek.
 
A mai klasszikus indiai zenében a szolmizációnak egy különleges alkalmazása fejlődött ki ''szargam'' néven (a fenti '''sza, ri, ga, ma''' szolmizációs hangokból), szoros összefonódásban a [[rága]] művészetével: az előadó a mű egyes részeiben a költői szöveget a hangoknak megfelelő szolmizációs szótagokkal helyettesíti, virtuóz gyorsaságú, improvizatív recitálással.
 
==Hivatkozások==
==Felhasznált irodalom==
*''The New Grove Dictionary of Music and Musicians'', Oxford University Press, 2004, ISBN 978-0195170672
*''Brockhaus RiemannBrockhaus–Riemann Zenei Lexikon'', Editio MusicaZeneműkiadó, Budapest, 1985, ISBN 963 330 540 3
*Allaire, Gaston George: ''The Theory of Hexachords, Solmization and the Modal System: A Practical Application'', American Institute of Musicology, Róma, 1972
*Kodály Zoltán: ''Visszatekintés'', Editio Musica, Budapest, 1982, ISBN 963330444x