Főmenü megnyitása

Módosítások

a
[[1841]]-ben a kiemelkedő tanári képességeiről ismert, ám zeneileg képzetlen '''''John Curwen''''' ([[1816]]–[[1880]]) angol lelkipásztor megbízást kapott az angliai [[vasármapi iskola|vasárnapi iskolák]] országos konferenciájától, hogy találjon minél egyszerűbb, az énektanításban alkalmazható pedagógiai eljárást. Curwen, aki maga sem tudott kottát olvasni, hamar felfedezte Glover művét, és azt kiegészítésekkel és apróbb változtatásokkal teljes relatív szolmizációs rendszerré dolgozta ki. Módosította a szótagokat: '''doh, ray, me, fah, soh, lah, te ''' (kiejtése körülbelül: dou, rej, mí, faa, szou, laa, tí), hogy egyértelműbbek legyenek (a két félhanglépés alsó hangjai megkülönböztetettek); kiegészítve a felemelt hangokkal: '''de, re, fe, se, le''' (mindegyiket magyar "i"-vel ejtve); és a leszállítottakkal: '''ra, ma, la, ta''' (leszállított '''soh (szó)''' a korabeli zenében nem fordult elő). Helytakarékosságból (nyomtatás) kisbetűsre változtatta a szótagok rövidítéseit ('''d, r, m, f, s, l, t'''), bevezette a [[kézjel]]ek használatát, átvette a hagyományos [[kotta]]írásból az [[ütem]]vonalakat és a [[kotta|szünetjel]]eket. Ha a dallam [[oktáv]]ot váltott, a főfekvés jelöletlen oktávjához képest az alsóbbat a hang betűjelzése mellett jobbra lent, a felsőbbet pedig jobbra fent egy kis vonalkával jelezte: '''d d, d’'''. Az egyes hangok más szolmizációs szótagra váltásával könnyen kivihető lett a [[moduláció (zene)|moduláció]] is, oly módon, hogy a hangra mindkét szótagot kiénekelték, ám az elsőnek csak mássalhangzóját, például '''me'''+'''soh''' = '''m’soh''', csak betűjelekkel: '''<sup>m</sup>s'''.
 
John Curwen [[1842]]-ben jelentette meg először ''Tonic Sol-fa'' (körülbelül "tonikai (alaphang szerinti) szolmizáció") néven a teljes rendszert. Indíttatása részben vallásos, részben szociális elképzelésekből fakadtakfakadt: a módszer nagy segítséget jelentett a templomi kórusoknak, és a zenei képzést megfizetni nem tudó szegényeknek is. A XIX. század derekán azonban már egyre szélesebb néprétegek körében volt kívánatos cél az önképzés, így Curwen módszere egyre ismertebb és népszerűbb lett. Egy [[1852]]-es publikációsorozatnak köszönhetően (Curwen rendszeresen írt módszeréről különböző lapokba) a metódus iránti érdeklődés robbanásszerűen megnőtt. [[1856]]-ban, mikor Curwen visszavonult a lelkipásztori tevékenységtől, hogy minden idejét a szolmizáció oktatásának és terjesztésének szentelje, már saját, e célra felállított nyomdája állította elő a ''Tonic Sol-fa'' kézikönyvét és énekek, kórusművek szolmizációs kottáit. [[1869]]-ben külön iskolát (''Tonic Sol-fa College'') alapított a módszert oktatók képzésére. A metódus sikerét jelzi, hogy [[1890]]-re például [[Georg Friedrich Händel|Händel]] ''Messiás'' című oratóriumának már több mint 39.000 szolmizált példányát adták el. Ekkor már a ''Tonic Sol-fa'' az énektanítás bevett gyakorlatához tartozott az ország minden iskolájában.
 
Curwen halála után feledésbe ment egyik fő elve: a módszert a tapasztalatok alapján folyamatosan fejleszteni kell, a mindenkori igényeknek megfelelően. Ennek jelentőségét csak a XX. század második felében ismerték fel újra: [[1970]]-[[1971|71]]-ben a ''University of London Educational Institute'' (a [[London]]i [[Egyetem]] [[Pedagógia]]i Intézete) felülvizsgálta a módszert és ajánlásokat fogalmazott meg annak korszerűsítésére. [[1974]]-ben az intézet és a ''Tonic Sol-fa College'' közösen hozta létre a ''Curwen Institute'' (Curwen Intézet) nevű új szervezetet, [[1984]]-ben pedig megjelent a ''The New Curwen Method'' ("Az új Curwen-módszer") első kiadása. Ez az elmúlt évszázad zenepedagógiai fejlődésének számos eredményét integrálta a rendszerbe, de a fő alapelveken nem változtatott.