„Vita:Belgrádi egyezmény (1918)” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Pendragon (vitalap | szerkesztései)
Pendragon (vitalap | szerkesztései)
55. sor:
Nagyjából átfésültem, de most épp mennem kell, később még ránézek. [[Szerkesztő:L András|L András]] <sup>[[Szerkesztővita:L András|vita]]</sup> 2009. augusztus 4., 14:19 (CEST)
 
Nem tűnt el a legfőbb ellentmondás, hogy az egyezmény ellenére, nem pedig következtében történt mindez. Ha tekintetbe vesszük, hogy a Marosnál és a Drávánál jelölte ki a demarkációs vonalakat, az északiakkal pedig nem foglalkozott, teljes értelmetlenség azt állítani, hogy "a cseh csapatok legitimitást nyertek, és lehetővé tették a román hadsereg számára is a jogszerűnek tűnő behatolást". Sőt, nyilvánvalóan ezért próbálta Benes érvényteleníttetni, Clemenceau pedig ezért szólt be d'Esperey-nek miatta. Valóban az látszik inkább, amit Jászi mondott: ha betartották volna és a határok kérdését a béketárgyalásokra bízzák, az adott körülmények - totálisan elvesztett háború, elfoglalós kedvű, korábban, nemzetiségekként rettenetesen rosszul kezelt, ám most a győztesek oldalán álló szomszédokkal - között elérhető optimális pozíciót adta volna Mo.-nak. Más kérdés természetesen, hogy lúzerség volt-e az erre fel sem hatalmazott d'Esperey-vel tárgyalni és mennyi realitása volt annak, hogy be is tartják az egyezményt - de ez mind benne is van a szócikkben, s valójában megint csak annak kérdése, hogy a káoszban és az akkori erőviszonyok között mit lehetett volna elérni. Nem pedig azé, hogy "Károlyi adta el az országot" (ld. még sommás ítélet). [[User:Pendragon|Pendragon]] [[User_vita:Pendragon|★]] 2009. augusztus 4., 15:01 (CEST)
Visszatérés a(z) „Belgrádi egyezmény (1918)” laphoz.