„Horvát-Szlavónország” változatai közötti eltérés

Horvát-Szlavónország ([[horvát nyelv|horvátul]] ''Kraljevina Hrvatska i Slavonija'', [[német nyelv|németül]] ''Königreich Kroatien und Slawonien'') teljes nevén '''Horvát-, Szlavon- és Dalmátországok''', aMagyarország (hivatalos nevén Magyar Királyság) része, a Magyar Korona országa, a közigazgatási [[Magyarország]] [[társország]]a volt 1868-1918 között. Területe ma döntő részben [[Horvátország]]hoz tartozik, csupán legkeletibb darabja, az egykori [[Szerém vármegye]] keleti része tartozik [[Szerbia|Szerbiához]], azon belül a [[Vajdaság Autonóm Tartomány|Vajdaság]]hoz. Területe 42 541 négyzetkilométer volt.

Szlavónia a honfoglalás előtt az Avar, majd a Frank Birodalom része volt, mely a [[Dráva-Száva-köze|Dráva-Száva-közét]] jelentette. A [[honfoglalás]]tól ez a terület a [[Magyar Királyság]] szerves része lett. [[I. László|Szent László]] király 1091 előtt megalapította a zágrábi püspökséget ([[Kaptol]]), ami Szlavónia területén helyezkedett el. A korábban önálló [[Horvát Hercegség]], mely [[I. Tomiszláv]] király óta (925-től) [[Horvát Királyság]], nem azonos a mai Horvátország területével; a Kapela-hegységtől délre elterülő régiót foglalta magába. Az utód nélküli [[Zvonimir]] halála után belviszály tört ki, majd [[Szent László]] 1091-ben elfoglalta Horvátországot.<ref>http://erettsegi-tetelek.pmpcomp.hu/tortenelem-tetelek/szent-laszlo-es-konyves-kalman/</ref><ref>http://dragon.unideb.hu/~kltegimn/CLASSES/12C/HTM/PZ/HU/LAKK27.HTM</ref><ref>http://209.85.129.132/search?q=cache:wT6TmlBvecoJ:www.pedtori.extra.hu/tori/arpadhazdinkapcs.doc+Szent+L%C3%A1szl%C3%B3+elfoglalja+Horv%C3%A1torsz%C3%A1got&hl=hu&ct=clnk&cd=8&gl=hu</ref> Horvátország a Magyar Királyság tartománya lett, habár autonómiával bírt, hiszen eleinte magyar hercegek, később (a [[13. század]] második felétől) a bánok vezették. A bánok a magyar király nevében magas rangú helytartók voltak. Horvátország továbbra is Magyarország tartománya volt a török elleni harcok idején, majd kiűzését követően is. [[1868]]-ban megkötötték a [[horvát–magyar kiegyezés|magyar-horvát kiegyezést]] (1868. évi XXX. tv. Magyarországon, 1868. évi I. tv. Horvátországban), melynek eredményeképp, Horvátországot Szlavóniával és a Határőrvidékkel egyesítették "Horvát-Szlavónország" néven, ami még mindig a Magyar KirályságMagyarország részét képezte. Az államközösségenállamon belül Horvátország "külön territoriummal bíró politikai nemzet", amely "belügyeire nézve saját törvényhozással és kormányzattal bír."<ref>http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=5352</ref>

Horvát-Szlavónország [[1868]]-ban jött létre az ún. [[horvát–magyar kiegyezés|magyar-horvát kiegyezés]] eredményeként, a Magyar Koronának a [[Dráva|Dráván]] túli területeiből.Az 1868-as magyar-horvát kiegyezés révén Horvát-Szlavónország társország lett, belügyi tekintetben saját törvényhozással és autonóm kormányzattal bírt. A horvát autonómia több vonatkozásban a potenciális állami lét elemeit is hordozta. A kialakított államstruktúra rendkívül bonyolult lett a magyar-horvát relációban. Magyarország lényegét tekintve kettős rendezettségű föderatív jellegű állammá vált: a közigazgatási Magyarország, Horvát-Szlavonország, [[Fiume]] és kerülete képezte a „Magyar Birodalom”Királyság” három közjogi, strukturális elemét. De csak közigazgatásilag, hiszen még mindig Magyarországról (Magyr Királyságról) beszélhetünk összeségében, ezen belül csak közigazgatási, politikai egységek voltak.

Horvátország Magyarországhoz való államjogi viszonyát az az egyezmény szabályozta, amelyet a magyar [[Országgyűlés]] és a horvát [[szábor]] küldöttsége kötött 1868-ban, s amelyet mindkét ország törvényhozása úgy cikkelyezett be, mint egyéb nemzetközi egyezményeket szokás (1868. évi XXX. tc. Magyarországon, 1868. évi I. tc. Horvátországban). A két ország közjogi viszonyát szabályozó „[[horvát-magyar kiegyezés|horvát kiegyezés]]” mindenekelőtt kimondotta, hogy a két ország kifelé „egy és ugyanazon állami közösséget képez”. Az államközösségen belül Horvátország „külön territóriummal bíró politikai nemzet”, amely „belügyeire nézve saját törvényhozással és kormányzattal bír.” Megállapítja az egyezmény, hogy a két terület között vannak közös ügyek, amelyekre nézve a törvényhozás és a kormányzat is közös. E közös ügyek költségeihez Horvátország az úgynevezett adóképességi arány (kvóta) szerint járul hozzá, amelyet 6,4%-ban állapítottak meg. Ebben az esetben viszont semmi sem maradt volna az autonómia költségeire. Ezért a magyarok hozzájárultak ahhoz, hogy a horvátok a bevételeik 44%-át megtarthassák a saját belügyi szükségleteik fedezésére, a közösügyi hozzájárulásból hiányzó összeget pedig Magyarország pótolta. Ez a kérdés a horvát-magyar pénzügyi kiegyezés tízévenkénti megújításai alkalmával mindig heves vitákra adott okot, s a horvátok emiatt egyre erőteljesebben követelték a pénzügyi autonómiát is. A közös ügyekben a törvényhozás a pesti közösmagyar országgyűlést illeti, amelyre a horvát szábor 29 (később a Határőrvidék visszacsatolása után 40) képviselőt küld. A horvát képviselőknek jogukban áll a közös országgyűlésen és a delegációban a horvát nyelvet használniuk. Horvátország érdekeit a közös kormányban egy [[Horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli miniszter|tárca nélküli horvát-szlavón-dalmát miniszter]] képviseli. A közös minisztériumokban és egyéb központi kormányszervekben a horvát ügyek intézésére külön horvát osztályokat kell felállítani.

Horvát-Szlavónország önkormányzata a belügyi igazgatásra, az igazságügyre és a vallás- és közoktatásügyre terjedt ki. Ezeket az ügyeket az autonóm országos kormány intézte, amelynek élén a közös miniszterelnök javaslatára az uralkodó által kinevezett s a horvát [[szábor]]nak felelős [[horvát bán|bán]] állt. Az egyezmény értelmében Horvát-Szlavónország területén semmilyen formában nem érvényesülhetett a magyar államnyelv, mert nemcsak az autonóm ügyek, a törvényhozás, a közigazgatás, a bíráskodás és az oktatás nyelve volt horvát, hanem a közös kormányzat közegeinek hivatalos nyelve is. A [[budapest]]i közös minisztériumok Horvátországból kötelesek voltak elfogadni [[horvát nyelv]]ű előterjesztéseket és beadványokat, s azokra ugyanazon a nyelven válaszolni. Egyes magyar kormányok időnként megkísérelték a magyar hivatalos nyelv érvényesítését Horvátországban is, a horvátok azonban sikeresen elhárították az ilyen kísérleteket. Az egyezmény elismerte Horvátország területi igényét a horvát-szlavón Határőrvidékre, valamint [[Dalmácia|Dalmáciára]]. A [[Határőrvidék]]en 1869 után fokozatosan felszámolták a katonai rendszert, s a területet polgári közigazgatás alá helyezték és bekebelezték Horvátországba. Dalmácia azonban mindvégig [[Ausztria]] tartománya maradt, de a horvátok azzal fejezték ki jogigényüket, hogy országuk hivatalos neve ''Horvát-Szlavón-Dalmát Királyság'' vagy ''Háromegykirályság'' volt, habár valójában nem királyságról volt szó, ez csak a hivatalos horvát elnevezés. A három szlavóniai vármegyét ([[Pozsega vármegye|Pozsega]], [[Szerém vármegye|Szerém]], [[Verőce vármegye|Verőce]]), amelyek [[1848]] előtt vita tárgyát képezték a két ország között, az egyezmény Horvátország integráns részeként jelölte meg, ezekről tehát Magyarország végérvényesen lemondott. Nem mondott le viszont [[Magyarország]] sem a [[horvátok]] által igényelt [[Muraköz]]ről, sem [[Fiume|Fiuméről]] és környékéről, amelyet továbbra is a magyar koronához csatolt külön testnek tekintett. Mivel ebben a kérdésben nem tudtak megegyezni, ideiglenes megoldáshoz folyamodtak, s létrejött az úgynevezett „[[fiumei provizórium]]”, amely egészen [[1918]]-ig fennállott. Ennek értelmében [[Fiume]] városa és kerülete élén a magyar kormány hatásköre alá tartozó kormányzó állt, s a városban hivatalos nyelvként az [[olasz nyelv|olaszt]] használták.

Többségük (80&nbsp;000fő) a [[trianoni békeszerződés]] után elhagyta szülőföldjét és áttelepült Magyarországra. A horvátok – a török kiűzését követő – szlavóniai betelepülése pedig olyan nemzetiségi összetétel változást okozott, hogy három szlavóniai vármegyét (Pozsega, Szerém, Verőce)1869-től már a Horvát Királysághoz-Szlavónországhoz rendelték közigazgatásilag.