Bolgár eredetű családban született. Jogi tanulmányok után [[1843]]-ban ügyvédi vizsgát tett, majd [[Arad]]on törvényszéki ügyvédként tevékenykedett. [[1848]] júliusától Arad város önkéntes mozgó nemzetőrségével részt vett a [[Délvidék]]en a szerb felkelők ellen vívott harcokban. [[1849]] októberétől – századosi rangban – a bánsági román felkelők ellen küldött dandárban [[Gál László]] segédtisztje lett. 1849 márciusáig [[Arad vármegye|Arad]] és [[Zaránd vármegye|Zaránd vármegyében]] a román felkelők megbüntetésére felállított rögtönítélő bíróság hadbírója volt. Márciustól átvezényelték a 14. (Lehel) huszárezredhez és az [[április 3.|április 3-a]]i [[szenttamási ütközet]]ben megsebesült. Felgyógyulása után ismét Gál László segédtisztjeként szolgált a tartalék hadtestben. Az [[1849]]. [[július 20.|július 20-a]]i [[turai ütközet]]ben súlyosan megsebesült. A szabadságharc ütközeteiben ezután már nem vett részt.
<!--Mint ügyvéd lépett be 1848. a honvédek közé, eleinte hadbiróhadbíró volt, később Gál László segédtisztje kapitányi ranggal. Több csatában vett részt, a nagy-kátaiban megsebesült.-->A világosi fegyverletétel után elfogták és [[1852]]. [[augusztus 14.|augusztus 14-én]] az osztrák haditörvényszék [[Pest]]en tiztíz évi várfogságra itélteítélte. [[1859]]-ben<!--más forrás szerint 1857-ben--> amnesztiával szabadult a [[Kłodzko|josefstadt]]i börtönből. Ezután rövid ideig a magyar kertészeti társulat alkalmazottjaként dolgozott, majd [[Bukarest]]en keresztulkeresztül [[Itália|Itáliába]] ment. Belépett az itáliai magyar légióba és [[Garibaldi]] hadseregében részt vett a Dél-Itália felszabadításáért vívott harcokban. Rövid idő alatt a magyar garibaldisták egyik legkiemelkedőbb képviselőjévé vált, Garibaldi a Bixio-hadosztály egyik ezredének parancsnokává nevezte ki. Az [[1860]]. [[október 1.|október 1-jén]] vívott [[vulturnói csata|vulturnói csatában]] a nápolyi hadsereg főcsapása az ő egysége ellen irányult és a kialakult véres harcban ő is súlyosan megsebesült. Életét csak egyik lábának amputálásával lehetett megmenteni. Dunyov István hősiességét később Garibaldi azzal ismerte el, hogy ezredessé léptette elő és volt ezredét róla nevezte el.
<!--melyből hatot [[Josefstadt]]ban töltött, honnan 1859 őszén szabadon bocsájtatvánbocsájttatván, egyideigegy ideig Pesten a magyar kertészeti társulatnál talált alkalmazást, azután Bukaresten át külföldre vándorolt; 1860. Garibaldi hadseregébe lépett, hol ezredesi rangot nyert. A volturnói ütközetben lábát vesztvén,-->Olasz állami nyugdijaskéntnyugdíjasként [[Asti]]ban, majd haláláig Pistoiaban élt. A [[kiegyezés]] után szülőhelyén országgyűlési képviselőnek jelölték, de ő ezt nem fogadta el. Jó barátságban volt [[Kossuth Lajos]]sal, akit gyakran felkeresett [[Torino]]ban. Harctéri érdemeiért több magas állami kitüntetést kapott, többek között a [[Savoyai Katonai Érdemrend]]et és a [[Szent Móric és Lázár Rend]] lovagkeresztjét.
1859-től számos cikket irt különböző, főképp nemzetgazdasági tárgyakról, magyar és olasz lapokba. Önálló műve: A föld és fokozatos meghódítása. A földrajz és kereskedelem története 24 előadásban. Boccardo Jeromos után ford., Pest, Atheneum 1872.<!--Igen vonzó és tanulságos földrajztörténelmi mű.-->
