„Cream” változatai közötti eltérés

| képaláírás= A Cream [[1967]]-ben. Balról jobbra: [[Ginger Baker]], [[Jack Bruce]], [[Eric Clapton]].

| ország= {{Egyesült Királyság}}, [[London]]

| műfajok= [[Rock]], [[blues-rock]], [[pszichedelikus rock]], [[acid rock]], [[heavy metal]]

| tagok=

| honlap= [http://www.cream2005.com/ www.cream2005.com]

}}A '''Cream''' az [[1960-as évek]] egyik legfontosabb brit [[rock]]együttese volt, melyben [[Ginger Baker]] [[dob]]os, [[Jack Bruce]] [[basszusgitár]]os és [[Eric Clapton]] [[gitár]]os játszott. A szakirodalom az első [[power trió]]nak és [[supergroup]]nak tartja az együttest. A Cream hangzását a [[blues]], a [[popzene]] és a [[pszichedelikus rock]] sajátos ötvözése jellemezte. Az együttes zenéje Clapton bluesos gitározására, Bruce erőteljes énekhangjára és dinamikus basszusjátékára, valamint Baker [[dzsessz]]es dobolására épült. Világszerte több, mint 35 millió albumot adtak el. 1968-as ''[[Wheels of Fire]]'' című albumuk a világon elsőként kapott [[platinalemez]] minősítést.<ref>{{hiv-web |url=http://www.bbc.co.uk/dna/h2g2/A425774 |cím=''Cream - the Band'' |elérés= |szerző=bbc.co.uk-h2g2 |szerzőhiv= |dátum=2000-09-20 |év= |hónap= |formátum= |munka= }}</ref>

 

A [[VH1]] ''100 Greatest Artists of Hard Rock'' listáján a Cream a 16. helyen szerepel.<ref>{{hiv-web |url=http://www.vh1.com/shows/dyn/the_greatest/62188/episode_about.jhtml |cím=''100 Greatest Artists of Hard Rock (20-1)'' |elérés= |szerző=vh1.com |szerzőhiv= |dátum= |év= |hónap= |formátum= |munka= }}</ref>

 

 

A Cream először [[1966]]. [[július 17.|július 17-én]] adott koncertet. Eric Clapton azelőtt már két sikeres együttesben, a [[The Yardbirds]]ben és a [[John Mayall & the Bluesbreakers]]ben is játszott, országos hírnevet szerezve. Virtuóz és nyers stílusa nyomán az [[islington]]i metróállomás falára valaki a „Clapton az Isten” (Clapton is God) [[graffiti]]t írta fel.<ref>{{hiv-web |url=http://www.whereseric.com/ecfaq/biography-ecs-life-career/clapton-is-god-graffiti-nickname.html |cím=''Clapton is God: The story behind the saying'' |elérés= |szerző=whereseric.com |szerzőhiv= |dátum= |év= |hónap= |formátum= |munka= }}</ref> Ám Clapton túl szigorúnak tartotta Mayallt, ezért új együttest akart alapítani.

Ebben az időben döntöttek amellett, hogy Bruce legyen a Cream énekese. Clapton szégyenlős volt énekhangja miatt, leginkább csak vokálozott Bruce mellett, bár idővel több dalt egyedül énekelt (ilyen a ''Four Until Late'', a ''Strange Brew'', a ''Crossroads'' és a ''Badge'').

 

 

[[1966]]. [[december 9.|december 9-én]] jelent meg az együttes bemutatkozó albuma, a ''[[Fresh Cream]]'' (UK #6, US #39). Az album fele olyan klasszikus [[blues]]ok feldolgozásából állt, mint amilyen a ''[[Spoonful]]'' ([[Willie Dixon]]), a ''Cat's Squirrel'', a ''Four Until Late'' ([[Robert Johnson]]), a ''[[Rollin' and Tumblin']]'' ([[Muddy Waters]]) és az ''I'm So Glad'' ([[Skip James]]). A többi dal (társ)szerzője Bruce vagy Baker volt. Az album brit és amerikai kiadása nem egyezett meg: a brit kiadáson rajta volt a ''Spoonful'', viszont az ''I Feel Free''-t lehagyták róla, mert azt [[kislemez]]en már korábban kiadták. Az amerikai kiadáson a helyzet pont a fordított volt, a ''Spoonful'' helyett az ''I Feel Free''-t tették fel az albumra. Az albumot Baker ''[[Toad]]'' című szerzeménye zárja, ami az egyik legkorábbi [[dobszóló]] a [[rock]]zene történetében. A ''Fresh Cream'' [[2003]]-ban a ''[[Rolling Stone]]'' magazin ''[[Minden idők 500 legjobb albumának listája (Rolling Stone magazin)|Minden idők 500 legjobb albumának listáján]]'' a 101. helyre került.<ref>{{hiv-web |url=http://www.rollingstone.com/news/story/6598602/101_fresh_cream |cím=''101) Fresh Cream'' |elérés= |szerző=rollingstone.com |szerzőhiv= |dátum=2003-11-01 |év= |hónap= |formátum= |munka= }}</ref>

Az ebből az időszakból származó [[kalózfelvétel]]ek arról tanúskodnak, hogy a Cream ekkor még nem fejlesztette ki egyedülálló, improvizatív stílusát. Az együttes még sokkal „feszesebben” játszott, több dalt adott elő, melyek viszonylag rövidek voltak, hosszuk alig haladta meg az öt percet. Szűk két hónappal később azonban a koncerteken játszott dalok listája lerövidült, a dalok pedig sokkal hosszabbak lettek.

 

 

A Cream először [[1967]] [[március]]ában utazott az [[Amerikai Egyesült Államok]]ba, hogy kilenc előadást adjon a [[New York]]-i RKO Theaterben. Legközelebb második albumuk, a ''[[Disraeli Gears]]'' (UK #5, US #4) felvételére tértek vissza [[1967]]. [[május 11.|május 11]]–[[május 15.|15]]. között. A munka az [[Atlantic Studios]]ban zajlott, [[Tom Dowd]] hangmérnök és [[Felix Pappalardi]] producer segítségével. Az 1967 novemberében megjelent ''Disraeli Gears''t a Cream meghatározó albumának tartják, mert sikeresen ötvözte a brit [[pszichedelikus rock]]ot az amerikai blueszal. Ez volt az együttes első albuma, melyen a tagok saját szerzeményei voltak többségben – a tizenegy dal közül csak három volt feldolgozás. A ''Strange Brew'' és a ''[[Tales of Brave Ulysses]]'' mellett ezen hallható a ''[[Sunshine of Your Love]]'', a Cream legismertebb dala is.

 

 

A ''Disraeli Gears'' említett két dalán kívül csak a ''[[We’re Going Wrong]]'' szerepelt többször is a koncerteken. A [[2005]]-ös újraegyesülési koncerten is csak három dal, a ''Sunshine of Your Love'', a ''We’re Going Wrong'' és az ''Outside Woman Blues'' hangzott el az albumról. Az album [[2003]]-ban a ''[[Rolling Stone]]'' magazin ''[[Minden idők 500 legjobb albumának listája (Rolling Stone magazin)|Minden idők 500 legjobb albumának listáján]]'' a 112. helyre került.<ref>{{hiv-web |url=http://www.rollingstone.com/news/story/6598672/112_disraeli_gears |cím=''112) Disraeli Gears'' |elérés= |szerző=rollingstone.com |szerzőhiv= |dátum=2003-11-01 |év= |hónap= |formátum= |munka= }}</ref>

 

 

[[1968]]-ban jelent meg a Cream harmadik albuma, a dupla ''[[Wheels of Fire]]'' (UK #3, US #1), mely az amerikai listák élére került. Az albumon az együttes kissé eltávolodott a bluesos gyökerektől egy félig-meddig [[progresszív rock|progresszív]] hangzás irányába, amit különleges ütemek és nagyzenekari hangszerek használata jellemzett. Ennek ellenére a koncertek egyik kedvelt bluesát, a ''[[Sitting on Top of the World]]''öt is felvették az albumra. A ''Wheels of Fire'' nyitódala, a ''[[White Room]]'' a ''Sunshine of Your Love'' mellett az együttes másik nagy slágere lett, ami ma is gyakran hallható a rádióban. A ''Politician'' című dalt akkor írták, amikor a [[BBC]]-nél arra vártak, hogy egy tévéműsorban léphessenek fel. Clapton egy interjúban azt állította, hogy [[Albert King]] ''Born Under a Bad Sign'' című dalát Kinggel közös kiadójuk kérésére vették fel.

A Cream búcsúturnéján szinte már csak a ''Wheels of Fire'' dalai hangzottak el, például a ''White Room'', a ''Politician'', a ''Crossroads'', a ''Spoonful'', a ''Deserted Cities of the Heart'' és a ''Passing the Time'' (a ''Toad'' helyett). A ''Passing the Time'' és a ''Deserted Cities of the Heart'' helyett viszont hamarosan a ''Toad'' és a ''Sitting on Top of the World'' került a koncertek műsorába.

 

 

A Cream amerikai „búcsúturnéja” [[1968]]. [[október 4.|október 4-étől]] [[november 4.|november 4-éig]] tartott, melynek során 19 helyszínen 22 koncertet adtak. Az együttes utolsó amerikai fellépése a [[providence]]-i [[Rhode Island Auditorium]]ban volt. A zenészeket sikerült meggyőzni egy utolsó album felvételéről. A ''[[Goodbye]]'' (UK #1, US #2) azonban már csak [[1969]]-ben, az együttes feloszlása után jelent meg. Eleinte a ''Wheels of Fire''-höz hasonló dupla albumot terveztek stúdió- és koncertfelvételekkel, végül azonban csak egy szimpla album kiadása mellett döntöttek. Első oldalán három, a [[Los Angeles]]-i [[The Forum|Forumban]], [[1968]]. [[október 19.|október 19-én]] felvett dal szerepelt, második oldalán pedig egy-egy új dal az együttes tagjaitól. Ezek közül Clapton ''[[Badge]]'' című dala a leghíresebb, amit [[George Harrison]]nal, a [[Beatles]] gitárosával írt (a felvételen Harrison ritmusgitáron is játszott).

A Cream előzenekara a [[Taste]] ([[Rory Gallagher]]rel) és az újonnan alakult [[Yes]] volt.

 

===Az együttes jövője (2006 óta)===

 

1994-ben [[Gary Moore]], ír rock-és blues gitáros zenekart új alapított, melyben Jack Bruce játszott basszusgitáron. Mivel dobosuk még nem volt, Bruce ajánlott egyet: Ginger Bakert. Moore-nak ezzel gyerekkori álma teljesült, melyre legmerészebb álmaiban se gondolt volna. Az együttes neve a tagok vezetéknevéből állt (Bruce, Baker, Moore). Az együttműködés egy stúdióalbumot eredményezett, melynek címe: ''Around The Next Dream''. Habár a kritikai fogadtatása vegyes volt, a formáció zenei tehetségét a közönség nem vitatta: van, aki szerint némelyik Cream szám jobban szól Moore-tól, mint Claptontól. A zenekart végül az ölte meg, hogy a sajtó állandóan a Cream-mel hasonlította össze.

 

 

*''[[Fresh Cream]]'' – [[1966]]. [[december 9.]]

*''[[Goodbye]]'' – [[1969]]. március

 

 

*''[[Live Cream]]'' – [[1970]]. június

*''[[Royal Albert Hall, London, May, 2-3-5-6 2005]]'' – [[2005]]. [[október 4.]]

 

 

*''[[Wrapping Paper]] / Cat’s Squirrel'' – 1966. október

*''Sweet Wine / Lawdy Mama'' – 1970. június

 

 

*''Best of Cream'' – [[1969]].

*''[[Cream Gold]]'' – [[2005]]. [[április 26.]]

 

 

*''[[Cream’s Farewell Concert]]'' – a Cream [[1968]]. [[november 26.|november 26-i]] búcsúkoncertjének felvétele (VHS, DVD)

*''Cream: Classic Artists'' – a [[2005]] októberében, a [[Madison Square Garden]]ben adott koncertek előtt és után adott interjúk felvétele, valamint egy CD, melyen öt, a svéd rádióban felvett dal hallható (DVD + CD)

 

{{források}}

 

*[http://www.cream2005.com/ Cream 2005]

*[http://www.angelfire.com/ca/oldtimers/ A Cream története]

 

[[en:Cream (band)]]

[[cs:Cream]]

[[da:Cream]]