„Weidlich Pál” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
9. sor:
Fontosnak tartotta a korai természetjárást: 1895-től a Magyar Turista Egyesületben vállalt különböző feladatokat, 1908-tól alelnöke volt. Másodalelnöke volt a Borsodi Bükk Egyletnek, amely egy, a nevével jelzett bükki pihenőt is kialakított. 1906-ban az Osztrák-Magyar Bank miskolci fiókintézetének váltóbírája lett (1908-ig). 1914-ben beválasztották az esti kereskedelmi szaktanfolyam felügyelő bizottságának tagjai közé. Felesége ugyanakkor sikeresen letette az önkéntes ápolónői vizsgát.
 
Vagyona szépen gyarapodott, 1911-re már az apósát, Fűrész Ferencet is megelőzte a legjelentősebb adófizetők listáján. 1912-re felépítette a Széchenyi utcán a város első, modern üzletházát, amelyben a 24 üzlet (közte a ''Fekete kutya'' is) mellett 30 lakást is kialakítottak. A Weidlich család is átköltözött új, az első emeleten lévő, utcafronton kialakított lakásukba (addig a szemben álló 20. szám alatt laktak). Az üzlet Felsőmagyarország legnagyobb fűszerkereskedése lett, amit rövidesen nagykereskedéssé fejlesztett. AzA most – alsó két szintjén átépített homlokzatú és elhanyagolt – üzletházat a miskolciak még ma is Weidlich-palotának nevezik. WeidlichÜzletében Pálváltozatos voltés Miskolcszínvonalas egyikárukészletet leggazdagabbtartott, legtöbba adótlegjobb fizetőkülföldi polgára,árucikkek ésmellett saját termékeit is kínálta, a városibolt törvényhatóságfelszereltsége bizottságia tagjakornak ismegfelelően korszerűnek voltszámított. ÜzletébenAz külföldiáltala árukkövetendőnek melletttartott sajátkereskedői termékeiszemléletet jelenannyira voltak.komolyan Csaknemvette, életehogy végéigmég naplóta vezetett.legolcsóbb 1946-bancikket hunytvásárlónak elis maga nyitotta ki az ajtót, aés mindszentibúcsúzóul temetőbenmindenkitől temettékmegkérdezte, mennyire van elmegelégedve. SírhelyeWeidlich azótaPált megsemmisültrövidesen a városi törvényhatóság bizottságába is beválasztották.
Weidlich Pál 1915-ben tisztázatlan körülmények között került az akkoriban nagy felháborodást kiváltó ügy, a rossz minőségű katonai ruházat miatti gyanúsítottak közé. A botrányt névtelen feljelentések robbantották ki, amit maga [[Nagy Ferenc (polgármester)|Nagy Ferenc polgármester]] is fenntartással fogadott.
 
1915-ben egy országos botrány robbant ki, amelynek a nyomozati szálai Miskolcra is elvezettek. A magyar katonaság rossz minőségű ruházattal való ellátásáról volt szó, és az ügybe névtelen feljelentések révén Weidlich Pál is belekeveredett (amit maga [[Nagy Ferenc (polgármester)|Nagy Ferenc polgármester]] is fenntartással fogadott). Tandlich Ármin, Willhelm Herman, Bloch Ármin, Nagy Miklós és Bárczy Sándor mellett Weidlich Pált is letartóztatták, de a [[pécs]]i honvédkerületi hadbíróság Tandlich kivételével mindenkit felmentett. Bebizonyosodott, hogy Weidlich Pál nem érintett az ügyben.
Vagyona szépen gyarapodott, 1911-re már az apósát, Fűrész Ferencet is megelőzte a legjelentősebb adófizetők listáján. 1912-re felépítette a Széchenyi utcán a város első, modern üzletházát, amelyben a 24 üzlet (közte a ''Fekete kutya'' is) mellett 30 lakást is kialakítottak. A Weidlich család is átköltözött (addig a szemben álló 20. szám alatt laktak). Az üzlet Felsőmagyarország legnagyobb fűszerkereskedése lett, amit rövidesen nagykereskedéssé fejlesztett. Az – alsó két szintjén átépített homlokzatú és elhanyagolt – üzletházat a miskolciak még ma is Weidlich-palotának nevezik. Weidlich Pál volt Miskolc egyik leggazdagabb, legtöbb adót fizető polgára, és a városi törvényhatóság bizottsági tagja is volt. Üzletében külföldi áruk mellett saját termékei jelen voltak. Csaknem élete végéig naplót vezetett. 1946-ban hunyt el, a mindszenti temetőben temették el. Sírhelye azóta megsemmisült.
 
Az [[első világháború]] pénzügyi gondokat hozott a vállalkozásnak, a '20-as évek a gazdasági stabilitás megteremtésével telt el. Ezután viszont egyre több karitatív megmozdulásban vett részt, és tagja lett a Tapolcai Fürdő Bizottságnak is. 1937-ben átadta az üzletvezetést fiának, Lászlónak, majd 1939-ben a tulajdonos is ő lett. 1943. május 6-án a Weidlich-cég megszűnt. Weidlich Pál 1946-ban halt meg, a Mindszenti temetőben helyezték végső nyugalomra. Sírja mára megsemmisült.
 
{{lásd|Weidlich-palota}}