„Céhcímer” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
31. sor:
Magyarországon az ipari termelést a keresztes hadjáratok és az idegen letelepülők lendítették fel. Az első céhek olasz és német mintára szerveződtek, megalapítóik is külföldiek (hospesek) voltak. A városi céhek Magyarországon a 13-14. században jöttek létre. Az első ránk maradt magyar céhlevél 1307-ből való, mely a kassai szűcsök kiváltságait tartalmazta, míg a kassai kereskedők statútumainak 1446-os átirata a legrégibb magyarországi kereskedőcéhi statúmtum is egyben. A magyar királyok támogatták a céheket. Már III. Béla elrendelte a céhek iratainak tárolását. Nagy Lajos 1376-ban szabályozta és kötelezővé tette a céhrendszert. Zsigmond király 1402-ben az országos rendek közé iktatta a városi polgárságot, de a céhek virágkora Mátyás király uralkodásának idejére esik.
Csak a szabad kézművesek léptek szövetségre egymással, először a szabad királyi városokban, majd a mezővárosokban is. Idővel ezen testvériségek kiváltságos társaságokká váltak (közvetlen királyi fennhatóság, követek részvétele a rendi országgyűléseken, szabad bíró és plébános választás, vásártartási jog, árumegállító jog, vámmentesség, [[pallosjog]]), melynek célja a konkurencia kizárása és ezzel az árak fenntartása volt, a magas minőségű termelés folytatása mellett. A céhek virágkorukat a 14-15. században élték, amikor nagyfokú specializációra került sor. Jelvényeiket Európa-szerte a 14. században helyezték először pajzsra. A legtöbb céhcímer a 17-19. századból maradt fenn.
Egy városban az adott mesterségnek csak egy céhe lehetett. A rokonmesterségeket űző céhek gyakran egyesültek és egyesített céhek jöttek létre. A mesterlegények külön társaságot, ifjú-céhet alkottak.
| |||