„Nápolyi nyelv” változatai közötti eltérés

|hatterszin=lightgreen

|hivatalos= —

 

A '''nápolyi nyelv''' (saját elnevezése ''lengua napulitana, napulitano'', névelővel ''’o nnapulitano)'' az [[indoeurópai nyelvcsalád]] [[italikus nyelvek|itáliai ágán]] belül az [[újlatin nyelvek]] [[italo–dalmát nyelvek|italo–dalmát]] csoportjába tartozó [[nyelv]] (pontosabban egymáshoz közel álló nyelvjárások összessége) több mint 7 millió beszélővel elsősorban [[Nápoly]]ban és Dél-Olaszországban ([[Abruzzo]], [[Basilicata]], [[Calabria]], [[Campania]], [[Molise]] és [[Puglia]] régiókban). Két főbb változata miatt nevezik ''nápolyi–calabriai nyelv''nek is. Régebben nem tartották önálló nyelvnek, hanem csupán az [[olasz nyelv]] egyik déli [[dialektus]]csoportjának (nápolyi és campaniai dialektusok); a [[nyelvészet|nyelvészek]] egy része ma is így beszél róla. Az [[UNESCO]] azonban [[1998]]-ban önálló [[regionális és kisebbségi nyelvek|regionális nyelvvé]]<ref>''Carta Europea delle Lingue Regionali o minoritarie'', 25/06/1992.</ref> nyilvánította. A [[Toszkána|toszkán]] dialektuson alapuló olasz köznyelvvel nem teljesen jó a kölcsönös érthetőség, mivel a nápolyi nyelv néhány lényeges ponton nyelvtanilag is erősen különbözik az olasztól, ilyen például a semlegesnemű főnevek megléte. A nápolyi nyelv nem egységes: számos [[nyelvjárás]]ra oszlik, ennek ellenére minden nyelvjárás kölcsönösen érthető Nápoly városának nyelvjárásával. Nagy kulturális és történelmi jelentőségű nyelv, számos olasz [[dal]], [[népdal]] ezen a nyelven íródott, köztük a világhírű ''’O sole mio''. Története során a nyelvet jelentős [[francia nyelv|francia]], [[spanyol nyelv|spanyol]], illetve [[normannok|normann]], de [[görög nyelv|görög]] és [[arab nyelv|arab]] hatások is érték, amelyek főként a szókincsben hagytak nyomokat.