„Pákh Albert” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Esperanto link
→‎Pályafutása: link és alkotók
15. sor:
 
Szerkesztő lett, hogy mégis szolgáljon nemzetének. Azon évben az ''Újabbkori Ismerettár''nak szerkesztését vállalta el, a cikkek nagy részét is ő írta 1855-ig. Ugyanebben az időben a pesti nemzeti kaszinó könyvtárosa is volt. [[1853]] januárjától júniusáig szerkesztette [[Gyulai Pál]]lal együtt a Szépirodalmi Lapokat. Olyan lapot tervezett, amelynek közvetítenie kellett az író és a nemzet között és elősegítenie egy erős magyar művelt olvasóközönség kialakulását. [[1854]]-ben megalapította a ''Vasárnapi Újság''ot, amelyet 12 évig szerkesztett. Ő maga keveset dolgozott bele, de igen sok cikket ő öntött formába és szelleme, tapintata, tárgyilagossága s józan mértéke a lap minden során meglátszott. (A lap előfizetőinek száma 5–7000 fő volt). Nem kevésbé fontos organuma volt a Vasárnapi Újság melléklete, a ''Politikai Újdonságok'', amely egy évvel később, [[1855]]-ben indult meg és a politikai ismeretek népszerűsítését tűzte ki feladatául. Ezzel a kezdeményezésével a reakció korában országos elismerésre tett szert. A [[nagy-kálló]]i kaszinó arany tollal tisztelte meg; több egylet és kaszinó dísztagjának választotta. [[1863]]-ban, amikor a Vasárnapi Újság 10 éves jubileumát ünnepelte, [[Tompa Mihály]] költeményben dicsőítette.
[[Kép:Pákh Albert sírja.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Pákh Albert sírja Budapesten[[Budapest]]en. [[Kerepesi temető]]: J. 239. [[Friedrich von Schmidt|Schmindt Frigyes]] és [[Schulz Ferenc]] építészek alkotása.]]]
1863-ban a ''Magyar Ember Könyvtára'' című sorozat négy kötetét szerkesztette július 1-jétől [[1865]]. április 3-ig. [[Greguss Ágost]] társaságában a ''Magyar Sajtó'' szerkesztését vállalta el, noha beteg volt és igen gyakran csak ágyában dolgozott. Érdemeiért a [[Magyar Tudományos Akadémia]] [[1864]]. január 20-án, a [[Kisfaludy Társaság]] 1865-ben tagjukká választották. (A Magyar Tudományos Akadémiában: A magyar hírlapirodalomról akart székfoglalót tartani, azonban a halál megakadályozta).