„Cosmata” változatai közötti eltérés

A cosmata művészet [[III. Ince pápa|III. Ince pápa]] idején kezdett rohamosan fejlődni,<ref name="rohamosan fejlődni."> {{cite book |last=Augenti |first=Andrea |title=Roma, arte e archeologia |year=2000 |publisher=Scala Group S.p.A |location=Firenze |id=ISBN 88-8117-068-x }} </ref> amikor az egyháznak rendkívül nagy volt a befolyása. Ez lehetőséget adott arra, hogy a templomokat új liturgikus tárgyakkal díszítsék. A [[12. század]] elejétől kezdett kialakulni a Rómában a görög származású Cosmata család márványfaragó és -díszítőiskolája. Ezeket a művészeket a [[20. század]] eleje óta nevezik cosmata művészeknek, ami azon a téves elképzelésen alapul, hogy csak egy család foglalkozott ezzel a művészeti ággal. A téves elképzelést az okozta, hogy az összes cosmata munka rendkívül egységes stílusú, olyan mintha minden alkotásuk egy műhelyből került volna ki. A valóságban egyszerre több márványfaragó műhely létezett Rómában és a város környékén. A kutatók eddig körülbelül hatvan nevet azonosítottak és sikerült megközelítő pontossággal felrajzolni a két legjelentősebb márványfaragó család, a Cosmata és a Vassalletto család családfáját. Ezenkívül még a kevésbé jelentős Mellini család nevét ismerjük.

Elsősorban a mozaikdíszítésben jeleskedtek. Nevük azért maradt fenn, mert műveiket gyakran szignálták. A cosmata művészek családi műhelyeikben apáról fiúra örökítették mesterségüket, amelyre [[Campania|Campania]] és [[Monte Cassino|Montecassino]] közvetítésével a muzulmán kelet művészete is hatással volt.<ref name="hatással volt"> {{cite book |last=Marrucchi |first=Giulia |title=Az ókereszténységtől a román korig, A művészet története 6., |year=2008 |publisher=Vince Kiadó |location=Budapest |id=ISBN 963-13-5729-5 }} </ref> Nagy porfírtömbök, vörös gránitlapok és márványtöredékek voltak a birtokukban. A nyersanyagot gyakran az ókori épületek romjaiból biztosították, oszlopokat, sírlapokat, márványtöredékeket használtak fel. Köröket és négyzeteket vágtak ki belőlük, és ezekből alakították ki a templomok padlózatának jellegzetes mintáit. Sok római templom padlózatát készítették el, sokszor hatalmas templomokét, ahol terjedelmes felületeket borítottak be márvánnyal.

A templomoknak nemcsak a padlózatát díszítették, hanem a liturgikus berendezési tárgyakat is, legtöbbször színes márványberakásokkal. Jellegzetes műveik a húsvéti gyertyatartók, az antik oszlopokra épített szószékek mozaikkal borított mellvédjei, és a kiterjesztett szárnyú, sas formájú könyvállványok. Úgy tűnik szobrászi képességeik korlátozottak voltak, emberi alakokat ritkán ábrázoltak, figurális díszítésük legtöbbször állatábrázolásokban merült ki. Legszebb alkotásaik közé tartoznak azok az [[1190]] körül készített húsvéti gyertyatartók, amelyek közül az egyik a római [[San Paolo fuori le Mura |San Paolo fuori le Mura]] templomban található.A legjobb állapotban fennmaradt római kerengők díszítését, a [[Lateráni bazilika |San Giovanni in Lateranóét]] és a [[San Paolo fuori le muráét]] a [[13. század]] első felében a Vassalletto család készítette, a kerengők oszlopát mozaikokkal rakták ki. A római és a Róma környéki műhelyek gyakran készítettek olyan műveket is, amelyeket más városokba szállítottak el. A római márványfaragók eljutottak Dél-Itáliába ([[Salerno|salernói]] katedrális szószéke) és Észak-Európába ([[London|londoni]] [[Westminster-apátság|Westminster apátság]] két síremléke), sőt osztrák-német kultúrterületre ([[Gurki székesegyház]]) is.