„Matteo Bandello” változatai közötti eltérés

'''Matteo Bandello''' ([[Castelnuovo Scrivia]], [[1485]] – [[Bassens]], [[Franciaország]], [[1561]]) [[Olaszország|olasz]] író, költő

 

 

1485-ben nemes család sarjaként Castelnuovo Scriviaban, Tortona területén született, ami akkor még [[Lombardia]] része volt. Nagybátyja, Vicenzo felügyelete alatt, aki a Santa Maria delle Grazie [[Domonkos-rend]] tagja volt, [[Milánó]]ban kezdte meg tanulmányait. Ezután [[Pavia]]ban tanult tovább, és már 16 évesen az a megtiszteltetés érte, hogy elkísérhette a nagybátyját, akit a rend vezetőjévé neveztek ki, sok távoli olasz kolostorba. Így jutott el [[Firenze|Firenzébe]] is, ahol beleszeretett egy Viola nevű hölgybe (akit Violante Borromeóként azonosítanak), majd Rómába, ahol az udvar elegáns szalonjaiba nyert bebocsátást. Nápolyban Mattia Corvino özvegyének, Beatrice D’Aragonának támogatását élvezte, majd egészen [[Calabriá]]ig jutott. Így nőtt fel utazgatva, megismerve jól az embereket, az emberi természetet és különböző tájakat. 20 évesen, nagybátyja halála után magára maradt, és belépett a delle Grazie rendbe.

 

 

Azonban világi élete folytatódott. Mialatt [[Milánó]]ban a [[Sforzá]]k, a franciák és a spanyolok küzdöttek a hatalomért, őt az udvari tapasztalatai Alessandro Bentivoglio és házastársa Ippolita Sforza szolgálatába állították. Így került XII. Lajos francia király udvarába is. Egy időben [[Mantova|Mantovában]] is élt, ahol a [[Gonzagá]]k kegyeikbe fogadták, különösen is Isabelle d’Este márkinő, a [[Cinquecento]] bölcsészettudományának illusztris mecénása. Itt ismét beleszeretett egy hölgybe, feltételezhetően Ippolita Torellibe, akit Mencia és Virbia néven emleget írásaiban. 1525, a Páviai ütközet után, Bandello a rossz oldalon találta magát, a Sforzák elvesztették a várost, és bujdosásba kezdett. Hol Fracesco Gonzaga márki oldalán, hol pedig Giovanni dalle Bande Nere oldalán mutatkozott. Utóbbinak annyit mindenképpen köszönhet, hogy általa ismerte meg Niccoló Machiavellit. Róma kifosztása, azaz 1527 után, Ranuccio Farnese mellé szegődött, majd Cesare Fregoso kapitány szolgálatába állt. Fregoso Genovából menekült, és ez időben a velencei köztársaság tábornokaként Verona erődjének parancsnokává nevezték ki. Neki sem volt azonban nagy szerencséje, mivel szegény Fregoso 1541-ben V.Károly bérgyilkosainak köszönhetően elhunyt. Mellette Bandellonak volt néhány nyugodt éve, barátságot kötött [[Pietro Bembo|Pietro Bembóval]], [[Girolamo Fracastoro|Girolamo Fracastoróval]] és [[Andrea Navagero|Andrea Navageróval]]. [[1536]]-ban Castelgoffredoba ment, Luigi Gonzaga mellé, aki Fregoso sógora volt. Itt beleszeretett az ifjú Lucrezia Gonzagába, ő ihlette a XI.éneket is, melyet nyolcsoros versszakokban, önéletrajzi információkkal megtűzdelve alkotott meg Bandello. Fregoso halála után a novellista elkísérte az özvegy Costanza Rangonit [[Bordeaux]] környékére, Bassensba, ahol a dominikánus nyugalmasan éldegélt, írogatva, 1542-től egészen haláláig. Ebben az időben kevésbé volt a lelkek pásztora, inkább magának és múzsáinak élt, verseket és prózákat alkotott, létrehozta és javítgatta novelláit. Átmenetileg a közeli Agen püspökeként is tevékenykedett.

 

 

 

Költőként a több mint kétszáz verset tartalmazó Il Canzoniere-ben („Daloskönyv”) [[Francesco Petrarca]] és Pietro Bembo stílusát követi. Latinra fordította [[Boccaccio]]t (1509), [[Euripidész]] „Hekuba" című művének fordításával pedig a görög költészet ritmusát kísérelte meg olaszul visszaadni.

 

 

Elbeszéléseit 1510 és 1560 között írta, az első válogatást „Novelle" (Elbeszélések) címen tette közzé 1544-ben. Ebben lemondott a [[Boccaccio]] által alkalmazott keretről, s mások mintájára 214 novellát tartalmazó gyűjteményének minden darabja elé bevezetést, rövid ajánlást írt valamelyik ismerőséhez, pártfogójához. A novellákban azt a társadalmi kört elevenítette meg, amely az általa képviselt műfaj közönsége volt: a fejedelmi, főúri udvarokat. Lelki analízist sosem adott munkáiban, annál szívesebben tárta közönsége elé a szenvedélyek erejét, a tragikus emberi sorsot. Akkor a legsikeresebb elbeszélő művészete, amikor a regényes elem uralkodik benne: a kaland, a változás, a meglepetés. Igen gyakran sikamlós témákat dolgozott fel novelláiban. Elvetette a Boccaccióra olyannyira jellemző ünnepélyes stílust, s keményebb, bátrabb realizmusával gyakorol hatást az olvasóra.

 

 

 

 

 

 

Bandello figyelmes elbeszélő volt, érdekelték korának hétköznapi életének legapróbb részletei is, így érthető, hogy e célból minden novellája elé ajánlólevelet írt (olaszul: lettera dedicatoria). Az ajánlólevél műfaját korábban toszkán novellisták, és [[Giovanni Francesco Straparola]] is használta, így nem Bandello találmánya. Már [[Masuccio Salernitano]] is alkalmazta a Novellinóban, de míg a déli elbeszélő számára a bevezető levelek funkciója a morális tanítás, többletnyújtás volt, az északiak gazdát akartak találni írásaiknak, azaz élő, kortárs, ismert személyekhez kötni azokat, hogy alátámasszák írásuk valós elbeszélő jellegét,a novella elhangzásának körülményeit.

Filológusok kimutatták, hogy nemcsak sok Bandello által elmesélt, korának szereplőivel megesett történet adaptációja antik novelláknak, de gyakran a novellák és bevezető levelek is orvosolhatatlan különbségeket mutatnak. A levelek önálló művek, melyeknek célja, hogy az olvasó átérezze a hely hangulatát és jobban bele tudja magát képzelni a szituációba, melyben elhangzottak.

 

 

A novellagyűjteménynek komoly hatása volt a világirodalomra, több író is innen merítette saját műve témáját. Tőle került [[William Shakespeare]] kezébe a „Rómeó és Júlia"-történet, Lope de Vega is több drámájának témáját vette a gyűjteményből. [[Magyarország]]on [[Mikes Kelemen]] „Törökországi levelek" című munkájában találkozunk hatásával. [[Heltai Jenő]] a néma levente történetét dolgozta fel Bandellótól.

 

 

La letteratura italiana per saggi storicamente disposti, vol 2: il Quattrocento e il Cinquecento, szerk.: Lanfranco Caretti, Giorgio Luti, 1972, Mursia Gruppo Editoriale

[[la:Matthaeus Bandello]]

[[no:Matteo Bandello]]

[[pt:Matteo Bandello]]

[[ro:Matteo Bandello]]