„Sandinisták” változatai közötti eltérés

A '''Frente Sandinista de la Liberación Nacional''' (FSLN), (Nemzeti Felszabadítás Sandinista Frontja, '''Sandinista Front''') [[gerilla]]mozgalmat [[Nicaragua]] történetének egyik legismertebb [[forradalom|forradalmi]] alakja, [[Carlos Fonseca Amador]] hozta létre [[1961]]-ben, röviddel [[Fidel Castro]] kubai forradalma után.

 

Amador [[1936]]-ban született [[Matagalpa|Matagalpában]], majd jogi tanulmányokat folytatott a [[Managua]]i Egyetemen. [[1956]] és 59 között a Szocialista Párt tagja lett. Az idősebb [[Somoza]] meggyilkolása után több hónapot börtönben töltött, majd [[1957]]-ben a forradalmi ifjúsági szervezetek küldötteként ellátogatott a [[Szovjetunió]]ba, a [[Német Demokratikus Köztársaság]]ba és [[Csehszlovákia|Csehszlovákiába]]. [[1959]]-ben, látva pártjának erőtlenségét, kilépett a Szocialista Pártból és csatlakozott egy gerillacsoporthoz.

 

A harcokban súlyosan megsebesült, majd előbb [[Honduras]]ba, azután [[Guatemala|Guatemalába]] utazott, ahol forradalmi tevékenysége miatt újra börtönbe került. Hazatérése után megalakította a Sandinista Frontot, amelynek névadója, [[Augusto César Sandino]] az amerikaiak elleni függetlenségi harc szimbolikus alakja lett. Amador ismét külföldre kényszerült: egy ideig Hondurasban szervezte meg a támogatást, majd visszatelepült Nicaraguába, és összefogott több kisebb mozgalmat (Hazafias Ifjúság, Ellenállás Belső Frontja, Nicaraguai Népi Védelmi Hadsereg). A következő hónapokban, elsősorban a hegyvidéki területeken megkezdték a hozzájuk csatlakozók fegyveres kiképzését, miközben Amador igyekezett összefogni a szervezetet. Embereik több bankrablást hajtottak végre, de a sandinisták [[1963]]-as kezdeti akcióit a Nemzeti Gárda könnyedén felmorzsolta. Carlos Fonseca Amador ismét fogságba esett, ahol hat hónapon keresztül kínozták. Akkori kihallgatási jegyzőkönyvéből kiderül, hogy az FSLN a nicaraguai nép mellett jelentős adományokhoz jutott a [[latin-amerika]]i országokban élő emigránsok által szervezett gyűjtésekből, míg a fegyvereket Hondurasból szerezte be a mozgalom. Mindez azonban nem volt elég, mert az illegalitásban működő FSLN-nek nem volt szervezett vezetése, fegyveres csoportjaik egymástól függetlenül működtek, azaz gyakorlatilag [[anarchia]] uralkodott a mozgalomban.

 

Az első években a sandinisták még megfelelő vezetőket sem találtak egységeik irányítására. A mozgalom legfőbb irányítói szerint ennek legfőbb oka az volt, hogy az újonnan csatlakozottaknak sem megfelelő [[ideológia]]i hátterük, sem katonai tapasztalatuk nem volt. Főként iparosokból és munkásokból verbuválódtak, [[baloldal]]i [[értelmiség]]it ugyanakkor ezekben az időkben egykönnyen nem lehetett találni Nicaraguában. Az első szervezett akció [[1963]]-as bukása megtörte a kezdeti lendületet, ráadásul az abban az évben rendezett választások látszólagos kiegyezéssel értek véget.

 

Az igazi áttörést [[1966]]-ban, a hegyekben fekvő [[Pancasán]]ban érték el, miután létrehozták az első, országhatárokon belüli gerillatábort, és megkezdhették a fegyveresek toborzását. Csakhogy ekkor újabb problémák merültek fel. A parasztokat egyazon egységekbe toborozták a városi munkásokkal és diákokkal, akik ideológiailag sokkal képzettek voltak. Az akkori beszámolók szerint a földművesek jelentős részét el kellett bocsátani az FSLN-ből, mert elégtelen volt a harci moráljuk; az ellátás akadozása, a menetelések mindinkább hozzájárultak harci potenciáljuk csökkenéséhez. „Nem elég keresni a népet, fel is kell készíteni a forradalmi háborúra” – hangoztatta Carlos Fonseca Amador. Nem kedvezett a mozgalomnak az sem, hogy belső harcok és egyéni érdekek osztották meg a vezetőséget, akiknek jó része alkalmatlan volt feladatára. Érthető tehát, hogy [[1968]] környékén sorra szenvedték el a vereségeket. A Sandinista Front ekkoriban írta meg programját.

 

A sandinisták programjának tizennégy fejezete a [[politika]]i és [[gazdaság]]i kérdések mellett munkajogi, [[társadalombiztosítás]]i törekvéseket tartalmazott, hatalomra jutásuk esetére pedig kulturális forradalmat, [[vallásszabadság]]ot, [[korrupció]] elleni harcot, a nők [[emancipáció]]ját ígérték az új nép[[hadsereg]] megteremtésével, az új külpolitikai irányvonallal valamint a népek közötti szolidaritás eszméjével egyaránt. A külföldi [[Szocializmus|szocialista]] politikai elit úgy vélte: a sandinisták a [[diktatúra]] megdöntése után komoly programmal álltak elő, és semmi kétséget nem hagynak a felől, hogy a mozgalom a kizsákmányolástól mentes társadalom felépítésén fáradozik, és reális lehetőség mutatkozik egy demokratikus népi forradalom kibontakozására.

 

A program három fő részben foglalja össze a feladatokat, azaz politikai, gazdasági és mezőgazdasági szektorok átalakításához szükséges intézkedések szerepelnek az [[1969]]-es dokumentumban:

 

 

 

 

A Sandinista Frontba lépőknek esküt kellett tenniük a mozgalomra:

:''„Augusto César Sandino és Ernesto Ché Guevara képe előtt; Nicaragua, Latin Amerika és az egész emberiség hősei és mártírjai, a történelem előtt kezemet a vörös-fekete lobogóra, a ’Szabad haza vagy halál’ jelképére helyezem és esküszöm, hogy fegyverrel a kézben megvédem a nemzeti méltóságot, küzdeni fogok Nicaragua és a világ elnyomottjainak, kizsákmányoltjainak felszabadításáért. Ha hű maradok eskümhöz, Nicaragua és a többi nép szabadsága lesz jutalmam, ha elárulom eskümet, szégyenletes halál és a feledés lesz büntetésem.”''

 

A sandinista vezetők – néhány kivételtől eltekintve – újra a városi propagandamunkára helyezték a hangsúlyt [[1970]] körül, majd a következő években sikerült létrehozniuk számos akcióegységet a hegyekben és a városokban. [[1971]]-74-ig egyre több helyen tudták megszilárdítani pozícióikat, és ezzel megkezdődött az átmeneti állapot az illegális tevékenység és a háborús helyzet között. [[1974]]. [[december 27.|december 27-én]] a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front látványos akciót hajtott végre. A helyi méltóságok Managua központjában tartott karácsonyi ünnepségén foglyul ejtették a Somoza-vezetés 14 magas rangú képviselőjét: a túszok között volt a nicaraguai külügyminiszter, a főváros polgármestere és több diplomata. A sandinisták a túszok életéért cserébe, 26 börtönbe vetett társuk szabadon bocsátását követelték, egymillió dollárt és egy repülőgépet, amelyen elhagyhatták az országot. Somoza engedett, majd bosszúhadjáratba kezdett, de tekintélyét alaposan megtépázta az incidens, amelynek eredményeként a Sandinista Front hirtelen a nemzetközi közvélemény figyelmének előterébe került. Ez nagy segítség volt [[Carlos Fonseca Amador]]nak, aki ezalatt külföldi, főleg latin-amerikai egyetemeken tartott előadásokat, és szervezett támogatókat a Sandinista Frontnak.

 

[[eo:Sandinisto]]

[[es:Frente Sandinista de Liberación Nacional]]

[[fa:جبهه آزادیبخش ملی ساندینیستا]]

[[fi:Sandinistit]]