„Örökbefogadás az ókori Rómában” változatai közötti eltérés

a
→‎Okai: kurzív és fett tartalmú zárójelek javítása,
a (→‎Okai: kurzív és fett tartalmú zárójelek javítása,)
 
==Okai==
A szenátoroknak szükségük volt a fiúutódra, aki vagyonukat és címüket örökölte és továbbvitte a család nevét. A nagy család ugyanakkor költséges és esetenként komplikációkat okozó volt: a lányoknak az adott szenátor rangjához és vagyonához méltó hozományt kellett biztosítani, a fiúutódoknak pedig megfelelő hivatalokat (''([[cursus honorum]])''). Minél magasabb volt egy család státusza, a költségek annál magasabbra rúgtak. A szenátori családok mindezek miatt általában óvakodtak háromnál több gyermeket vállalni. Az [[1. század]]ban élt [[Appius Claudius Pulcher]] hat gyermekét például kortársai „öngyilkosságnak” gondolták. Máskor azonban a kevés gyermek bizonyult hibának, hiszen a gyermekek meghalhattak, vagy előfordulhatott, hogy csak lányok születtek. A fiú nélküli családok számára az adoptálás, a túl sok fiúgyermekkel rendelkezők számára az örökbeadás lehetett megoldás. Még a gazdag [[Lucius Aemilius Paullus Macedonicus]] sem habozott két idősebb fiát örökbeadni: az egyiküket a [[Scipio|Cornelius Scipióknak]] ([[Publius Cornelius Scipio Aemilianus Africanus|Scipio Aemilianust]], a [[harmadik pun háború]] győztesét), a másodikat pedig [[Fabius Maximus|Quintus Fabius Maximus Cunctator]]nak.
 
==Gyakorlata==
247 461

szerkesztés