„Oppidum” változatai közötti eltérés

A [[Római Birodalom]]ban a [[latin nyelv|latin]] ''oppidum'' (többes számban ''oppida'') kifejezés bizonyos [[kiváltság]]okkal rendelkező (vagy nem rendelkező), a birodalom határain belüli városias településeket jelölt. Az itáliai, római polgárok lakta oppidumok körében két alaptípust különböztettek meg: a privilegizáltabb helyzetben lévő ''oppidum latinum,'' illetve a fegyvereseket a birodalom szolgálatában kiállítani köteles ''oppidum foederatum'' településeket. Az i. e. 1. századtól az ''oppidum'' kifejezés a Római Birodalom által meghódított azon városias jellegű településekre vonatkozott, amelyek kultúrája és társadalma nem romanizálódott.<ref>{{MNL}} XIV. 2002:175a175.</ref>

A korai kelta oppidumokat az i. e. 2. században élt görög történetíró, [[Polübiosz (történetíró)|Polübiosz]] [[polisz]]okként ''(πόλισ)'' említette.<ref>Allen 2007:75.</ref> [[Julius Caesar]] i. e. 1. századi hadjáratai során – a háborús időknek betudhatóan – elsősorban erődített [[kelták|kelta]] (főként gall) településekkel találkozhatott, s emlékirataiban a latin ''oppidum'' szó kifejezetten ’erődített kelta település’ jelentésben fordul elő, függetlenül egyéb településszerkezeti vagy gazdasági sajátosságoktól.<ref>Arnold & Gibson 1995:90.; Morteani & Northover 1995:262.</ref> Ettől az időtől fogva a forrásokban ''oppidumok''ként említették mindazokat az Itálián kívüli, nagyobb kiterjedésű településeket is, amelyek nehezen megközelíthető helyen – mocsaras vidéken, szigeten vagy magaslaton – álltak, s árokkal, sánccal vagy fallal erődítették őket, egyúttal jellemzően egy-egy régió, törzs, esetleg népcsoport politikai-gazdasági központjai voltak.<ref>Morteani & Northover 1995:262.; {{MNL}} XIV. 2002:175a175.</ref>

A [[A középkori Magyar Királyság története|középkori]] és [[kora újkori magyar történelem|kora újkori]] Magyarországon a 15. századtól megjelenő, többnyire kiváltságokkal rendelkező, sajátos jogállású gazdasági központok, a [[mezőváros]]ok korabeli [[középkori latin nyelv|latin nyelv]]ű elnevezése szintén ''oppidum'' volt.<ref>{{MNL}} XIII. 2001:94b94.</ref>

Élénk gazdasági életüknek köszönhetően – és annak védelmében – az oppidumok nagy részét védművel, jellemzően kőfallal erődítették. Ezek némelyike is a körülkerített város gazdagságáról vall: a bajorországi [[Kelheim]] melletti [[Alkimoennis]] oppidum védőfala például egyes számítások szerint legkevesebb másfél millió munkanap árán épülhetett fel, ami a vélhetően tetemes költségek mellett ötszáz munkás részvételével is legkevesebb nyolc évig elhúzódó munkálatokat feltételez.<ref name="auto_LNo1CKRDKcORESg7xV3Img"/> A [[hallstatti kultúra|Hallstatt-kori]] [[magaslati erőd]]ökre jellemző védőárkos-földsáncos védművet a La Tène-korban az oppidumok esetében is felváltotta az ún. ''murus gallicus'' (’gall fal’), különösen a kelták nyugati szállásterületein. Ennek felépítése során először vízszintes helyzetű gerendákból felróttak egy zsaluzatszerű szerkezetet. A gerendázat elemeit kb. 30 centiméteres vasszegekkel erősítették egymáshoz, majd a szerkezet közét kőtörmelékkel töltötték fel. Ezt követően a faszerkezet mindkét oldalát faragott terméskövekkel felfalazták.<ref>{{MNL}} XIV. 2002:175a175.; Allen 2007:76.</ref> Az oppidumok szerkezetét a településmagban a kézművesek, kereskedők által lakott rész, illetve az ezt körbevevő, továbbra is mezőgazdasági jellegű övezet jellemezte. A gazdasági tevékenységükben és társadalmilag is elkülönülő településrészeket árkok és sánckerítések, esetleg utcák választották el egymástól. Tudatos tervezés nyomai csak a jelentősebb oppidumoknál figyelhetőek meg (pl. [[Bibracte]]), ahol a korabeli lakók a közterek és középületek (pl. szentélyek) kialakítására is figyelmet és fáradságot fordítottak. A fából vagy kőből épült lakóházak nemritkán kétszintesek voltak, de ez jobbára a tehetősebb kézműves-kereskedő rétegekre volt jellemző.<ref>Arnold & Gibson 1995:89.; Koch 2006:1399.; Allen 2007:76.</ref>