„Britta Steffen” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
SamatBot (vitalap | szerkesztései)
a kisebb formai javítások,
a Kategóriák hozzáadása
23. sor:
'''Britta Steffen''' német úszó, világ-, Európa-, és olimpiai bajnok, a 100 méteres női gyorsúszás egykori világrekordere. Berlinben él, az SC Neukölln klub színeiben versenyzik és a Berlini Műszaki Főiskolán környezetmérnöki tanulmányokat folytat.
 
Korán kezdett el úszni, 12 éves korában egy [[potsdam]]i sportiskola diákja lett. 1998-ban először német bajnok és több számban is ifjúsági Európa-bajnok lett. 2000-ben a [[20082000. évi nyári olimpiai játékok (úszás)|sidney-i olimpián]] a német 4×100-as vegyesváltó csapat tagja volt az előfutamok alatt, de a döntőben már nem úszott, így a csapat bronzérméről is lemaradt. [[2000]] után formahanyatláson ment keresztül, évek teltek el nemzetközi eredmény nélkül. A 2004-es athéni játékokon indult ugyan, de nem ért el jó eredményt. Az átütő sikert végül a [[2006. évi úszó-Európa-bajnokság|2006-os budapesti EB]] hozta el számára, összesen öt aranyérmet szerzett. 2007-ben világbajnoki bronzéremig jutott egyéniben, míg csapatban a 4×200 méteres gyorsváltó tagja volt. 2008-ban a [[2008. évi nyári olimpiai játékok (úszás)|pekingi olimpián]] olimpiai rekordot úszva a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett. 2009-ben, a római világbajnokságon aranyérmet szerzett a 100 m-es gyorsúszásban 52,07-es eredménnyel.
 
{{Portál|Németország|-}}
 
[[Kategória:Német úszók|Steffen, Britta]]
[[Kategória:Német olimpiai bajnokok|Steffen, Britta]]
[[Kategória:Olimpiai bajnokok (2008)|Steffen, Britta]]
[[Kategória:Olimpiai bajnokok (úszás)|Steffen, Britta]]
 
[[en:Britta Steffen]]