„A fekete város (regény)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a kisebb formai javítások |
a →Cselekmény: Károly Róbert --> I. Károly magyar király (zöldkékít), |
||
42. sor:
{{Idézet 2|''– Ebet ebért! Hörögte, egész testében reszketve, és lőtt. A bíró egy jajkiáltással a hóra zuhant.''|A fekete város<ref>Lásd: „A szászok furfangja” című (harmadik) fejezetet.</ref>}}
Görgey hátat fordított és elhagyta a helyszínt, a szászok pedig tanakodni kezdtek, mitévők legyenek. Azonban, se nem eredtek az alispán után, se segítségért nem siettek a sebesült bíró számára, hanem megragadták őt, és a testtel elkezdtek rohanni az alispáni földek felé. Amerre csak jártak véres nyomot hagytak maguk után a havon, míg a bíró végképp ki nem lehelte a lelkét. Majd kinyilvánították, hogy a vérrel elkerített terület Lőcse város vérrel szerzett területévé változott.<ref>Lásd.:Görgey István: A Görgey-nemzetség történeté-ben ekként elbeszélt szájhagyománya. „''Az ispán és a polgármester ki-ki a maga területén vadászván, Görgeynek kedvenc kutyája átszaladt a mezsgyén, be a lőcsei határba. Erre a polgármester agyonlőtte a kutyát, az alispán pedig a polgármester. Ekkor a még hevenyében is okos és körültekintő vadásztársak felkapván meglőtt polgármesterük holttestét, vele betörtek a görgői határba, s abból annyi földet, amennyit ma is az említett négyszög befoglal, szaladvást megkerülvén, ezzel azt az akkori idők szokásjoga szerint megszerezték városuknak véren.''”</ref> Ezt egy [[I. Károly magyar király|Károly Róbert]] idejéből származó szupplikációra alapozva.<ref>Az akkori lőcsei bíró az uralkodóhoz folyamodott. Mondván, hogy ők egészen a Marovka-dűlőig védték [[Csák Máté]] hadai ellen a földet, tehát több illeti őket, mint amit a háború után kaptak. Ekkor írta őfelsége saját kezűleg „Effusio sangvinis judicis Lewchoviae terae acquisitones vigorem obtineat.” (A lőcsei főbíró vérének földszerző erő adassék.)</ref>
A fejét vesztett városi szenátus, mindezen felül bosszút is esküszik: a megboldogult bíró egyik kezét bebalzsamozzák, hogy majd csak akkor temessék a test mellé, mikor kivégezték Görgeyt. Elkezdődnek a különféle cselfogások, hogy az alispánt Lőcse városába hozva furfanggal, vagy erőszakkal bíróság elé állíthassák. A földszerzők közül választott új bírónak, Nustkorb úrnak, nemcsak a rá váró szereppel kell megbirkóznia, hanem azzal a nem is légből kapott váddal, hogy valójában közös tettükkel ő maga ölte meg az előző bírót, mindezek mellett Görgey sem könnyű ellenfél. Hogy megvédje egyetlen örökösét: Rozálit a szász furfangtól, álnéven Lőcsébe viteti egy nevelőintézetbe, mondván, hogy éppen ott nem fogja senki sem keresni. Rozáli az úton találkozik a hazahívott, eddig idegenben tanuló, fiatal jövőbeni lőcsei szenátorral, Fabrícius Antallal és egymásba szeretnek. Az eddig a világtól elzárva nevelkedett lány sokáig nem érti a történteket, de a falak mögé kerülve minden világossá válik számára.
| |||