„Commedia dell’arte” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Commedia dell'arte lapot átneveztem Commedia dell’arte névre: Nyomdai aposztróf |
Nyomdai aposztróf |
||
1. sor:
A '''commedia
== Színházi jellemzők ==
=== A rögtönzés szerepe ===
10. sor:
Az állandó karakterek, típusok (tipi fissi) kész, kiforrott jellemek voltak, és a cselekmény felépítését is nagyban meghatározták. Rajtuk keresztül a darabok tematikája is a régi sémákhoz igazodott: legtöbbjük egy – számos nehézség árán a házasság révébe érkező – ifjú párról szólt. A cselekményben a szolgák (zanni-szereplők) is kulcsfontosságú szerepet játszottak, hiszen valósággal rajtuk múlt minden. Ezek parasztból lett, sanyarú sorsú szolgák gazdái önkényén - azok gyengéit kihasználva - csak különféle csalafintaságok útján lehetnek úrrá, s közben segítik a sorsűzött szerelmesek (innamorati) útját, akik a többi szereplővel ellentétben nem viseltek maszkot, mondhatni a közönség az „arcukba látott”. A Zanni gazdái az életben szintúgy, mint a commediában, általában öreg kereskedők, dottorék, vagy kapitányok voltak.
A szereplő típusokat úgy csoportosították, hogy alkalmasak legyenek urak-szolgák, öregek-fiatalok, okosok-buták kettőseinek - a commediából egyaránt elmaradhatatlan ellentéteknek, kontrasztoknak - az ábrázolására. Ezt az
=== A színjáték jellemzői ===
A
Ez aztán ahhoz vezetett, hogy a Commedia színészeinek nyakatekert akrobatamutatványok, bűvész-trükkök (az intermezzok, azaz a cselekményt megszakító verses, zenés, táncos közjátékok) előadóművészeivé is kellett válniuk. Az előadások elengedhetetlen részévé vált a néptánc és a népdal. A színészek "canzone a ballo"-k (népdalok) szövegére énekeltek és táncoltak. A társulatok vándorlásával Európa szerte ismertté váltak az olyan itáliai népi táncok, mint a corrente, a gagliarda, vagy a pavane.
A commedia
Legjellemzőbb műfajára, a három felvonásos improvizációra jellemző volt a jelenetező technika: a színpadon csak kevés szereplő fért el, ezért bár a helyzet bonyolódott, a színpadi cselekmény általában egységesen rövid időre és egy helyszínre korlátozódott (rendszerint egy kortárs olasz városra), ahol az egymás után érkező szereplők vitték előre a cselekmény menetét. Ezt szakították meg többször is a lazzik (bohóctréfaszerű közjátékok), amelyek során a zannik megpróbálták a közönséget szórakoztatni tréfákkal, mutatványokkal.
|