|
| név = Ófelnémet nyelv
| saját név = deutisc
| beszélik = a mai [[Németország]] nyugati részén, [[AusztiraAusztria|Ausztriában]], [[Hollandia|Hollandiában]] és [[Belgium]]ban Brügge, Lüttich és Metz vonaláig bezárólag [[Franciaország]]ban és [[Svájc]]ban az 8. és 11. század között
| terület =
| beszélők száma = 0
}}
Az '''Ófelnémet nyelv''' ([[német nyelv|németül]] ''Althochdeutsch'', rövidítve ''Ahd''.) a (fel)[[német nyelv]] legkorábbi ismert írott nyelvemlékekkel rendelkezörendelkező változata, idöbenidőben körülbelül 750-töl 1050-ig határolható be. Kialakulása az [[ófelnémet hangeltolódás]] (vagy második germán hangeltolódás) során ment végbe, valamikor a [[3. század|3.]] és [[8. század]] között, tehát még az első írásos emlékek megszületése eltt.
A német szó elöszörelőször egy 786-ból származó [[latin nyelv]]ü dokumentumban jelenik meg, mint ''theodiscus''. Egy egyházi összejövetelen a határozatokat ''tam latine quam theodisce'' felolvasták, tehát latinul és németül is. Az önmegnevezés ófelnémetül csak jóval késöbbi idöböl származik. Egy ókori latin nyelvünyelvű nyelvkönyv egy másolatában, valószínülegvalószínűleg a [[9. század]] második negyedébölnegyedéből, található egy szerzetes bejegyzése, aki nem értette a latin ''galeola'' (sisak alakú edény) szót. ValószínülegValószínűleg megtudakolta egy társától a szó jelentését és jelentését anyanyelvén, ófelnémetül bejegyezte. Jegyzetében az ófelnémet nyelvünyelvű ''diutisce gellit'' jelenik meg.
== Nyelvemlékek ==
A latin betükészletetbetűkészletet az ófelnémetben átvették. Ez természetesen problémás volt, mert egyrészt bizonyos betübölbetűből túl sok volt pl. <v> és <f> másrészt bizonyos ófelnémet hangoknak ([[diftongus]]ok, [[affrikáta|affrikáták]], /pf/, /ts/, /tʃ/ és olyan [[mássalhangzók]]nak mint /ç/ <ch> és /ʃ/ nem volt latin nyelvünyelvű megfelelöjükmegfelelőjük. Az ófelnémet /f/ [[fonéma]] jelölésére az <f> [[graféma|grafémát]] használták, ezért pl. '''fihu''' (németül ma ''Vieh'', marha), '''filu''' (németül ma ''viel'', sok), '''fior''' (németül ma ''vier'', négy), '''firwizan''' (németül ma ''verweise''n, utal) és '''folch''' (németül ma ''Volk'', nép). A [[középfelnémet]]ben viszont ezt a fonémát már <v> grafémával jelölték. Ennek eredménye, hogy a mai német nyelvben ugyanazon /f/ fonéma jelölésére mind az <f> (''Freund-barát, Frau-nönő, frei-szabad'') mind a <v> (''Vogel-madár,Vieh-marha, viel-sok'') használatos.
Az ófelnémet [[nyelvemlék]]ek tartalmuk szerint nagyobb részt egyháziak (imák, keresztelési eskük, bibiliafordítások) a világi tartalmú szövegek csak igen ritkán találhatóak (''[[Hildebrandslied]]'' [[ószász nyelv|ószászul]]ul; ''[[Ludwigslied]]'' ófelnémetül) illetve rövidebb feliratok és [[ráolvasás]]ok (''Inschriften, Zaubersprüche''). Az egyik legjelentösebblegjelentősebb ófelnémet nyelvemlék a [[Straßburgi Esküeskü]] (''Straßburger Eide'') 842-böl, amely azonban sajnos csak egy újlatin nyelvünyelvű másolómühelybenmásolóműhelyben készült 10. vagy 11. századi kéziratban maradt fenn. A politikai és társadalmi szituáció megváltozásának következtében a 10. századtól nagy általánosságban véve az ófelnémet nyelvünyelvű szövegek produkciója megritkult illetve megszüntmegszűnt. A 11. század második felétölfelétől újra fellendült a német nyelvünyelvű szövegek produkciója, de mivel a korábbi szövegemlékekhez képest jelentösjelentős [[hangtan]]i (és [[nyelvtan]]i) változások következtek be, az 1050 utáni német nyelvet már középfelnémetnek hívjuk. Több szakirodalom az ófelnémet írásbeliség végét a [[szent gallen]]i [[Notker]] 1022-es halálával definiálja.
== Nyelvtan ==
|
