„A walkür” változatai közötti eltérés

A walkür a Ring-ciklus – vagy Nibelung tetralógia – azon darabja, amely a sorozat tagjai közül önállóan is a leggyakrabban műsorra kerül. Ennek az a magyarázata, hogy e monumentális méretű alkotás viszonylag laza szállal kötődik a korábban történtekhez és bár maga is előzménye a továbbiaknak, önmagában is kerek egységet alkot.

 

{| class="wikitable"

!Szereplő

|}

 

[[Fájl:Ring18.jpg|250px|bélyegkép|Sieglinde étellel kínálja Siegmundot]]

[[Fájl:Ring22.jpg|250px|bélyegkép|Brünnhilde (Arthur Rackham grafikája)]]

::'''Idő''': mondai időkben

 

::'''Helyszín:''' ''Hunding tölgyfa köré épített háza''

 

Hatalmas vihar tombol. Tetőpontján egy végletekig kimerült vándor, az üldözői elől menekülő Siegmund érkezik a tölgyfa köré épített egyszerű erdei kunyhóhoz. Megsebesült, fegyvereit elveszítette. A ház ajtaja kinyílik és egy ifjú asszony siet a megtépázott külsejű idegen megsegítésére. Sieglinde az, Hunding felesége. Friss vizet és mézsört kínál az ismeretlennek. A férfi felfrissülve, néhány szavas köszönet után tovább akar indulni, hogy az őt kísérő balsors ne sújtsa a segítséget nyújtót. Ő azonban megállásra készteti: nem kell oda balsors – mondja –, ahol balsors lakozik. Siegmund elfogadja a marasztalást. Csakhamar hazaérkezik a ház ura, az állig felfegyverzett Hunding. Bizalmatlanul méregeti a jövevényt és a nevét kérdezi. Siegmund ''Wehwalt''-nak, a fájdalom emberének mondja magát. Valamikor boldogan élt szüleivel és ikertestvérével. Egy alkalommal apjával, Wolfe-fal vadászni indult. Amikor hazaértek, otthonukat feldúlva találták. Anyját megölték, húgát elhurcolták. Üldöztetésük azután is folytatódott, a sorsukra irigy emberek valóságos hajtóvadászatot folytattak ellenük. Egy összecsapást követően atyja is eltűnt mellőle, neki magának is alig sikerült elmenekülnie. Elmeséli továbbá, hogy útja során védelmébe vett egy fiatal lányt, akit családja akarata ellenére akart férjhez adni. Párharcban megölte a lány testvéreit, de a túlerő, az egyre újabb és újabb családtagok elől megint menekülnie kellett. Az üldözés során halálos sebet kapott a lány is. Hunding most már eleget tud. Hallott Wolfe nemzetségéről és maga is a védelmezett lány szélesebb családjához tartozik. Ő is ott volt az üldözők között, de ellenfelük egérutat nyert. Most azonban itt áll előtte, a kezei közé került. Éjjel nem tehet semmit, hisz az ismeretlent védi a vendégjog: szállást kért és befogadták. Ám reggel meg kell majd vívnia vele. Megparancsolja asszonyának, hogy készítse el számára az esti italt, majd mindketten aludni térnek. Lefekszik vendégük is, s egyszer csak atyját szólítja a sötétségben de azon a néven, amelyet gondosan elhallgatott szállásadói előtt. ''Wälse! Wälse!'' -hívja. Eszébe jut, hogy apja egykor egy kardról beszélt neki, amely valahol, elrejtve rá vár. Ez fogja segíteni – jövendölte –, ha bajba kerül. Ahogy aztán egy pillanatra fellángol a már pislákoló zsarátnok fénye, megakad a tekintete egy hatalmas kardon, amely csaknem markolatig döfve pihen a ház vázát képező tölgyfa törzsében. Ez lenne a varázserejű ősi kard? Az éjszaka csendjében a háziasszony visszalopózik vendégéhez. Altatót tett férje italába, így egyelőre nem kell tartaniuk haragjától. Ismeri a kard történetét. Rákényszerített násza napján egy komor arcú, ősz hajú ember tűnt föl a vendégek között. Hívatlanul érkezett. Ő döfte bele a fába. Megjósolta, hogy csak a legerősebb embernek sikerül majd kihúznia, majd amily titokzatosan érkezett, úgy távozott is. Ő, Sieglinde mindig remélte, hogy egyszer megjelenik jogos birtokosa és a karddal együtt őt is megszabadítja durva, gyűlölt urától. Amikor megpillantotta az idegent, benne vélte felfedezni a régóta várt hőst. Kitárul az ajtó és a holdfényes éjszaka, meg a tavasz varázsos illatai felébresztik a szerelmet kettejük szívében. Az asszony, mintha az egykori ősz hajú férfi szemének sugárzását látná viszont az idegen tekintetében. Siegmundnak is ismerősnek tűnik az asszony hangja. Olyannyira, hogy elárulja apja valódi nevét. Maga pedig Siegmund, Wälse fia, aki most végre átveheti jogos örökségét. Sieglinde rádöbben, rég elveszettnek hitt ikertestvére áll előtte. Siegmund most kimondja az annak idején apjától hallott szót, a kard nevét és a Nothung név említésére a penge engedelmesen követi kara mozdulatát. A testvérek boldog szerelmesekként simulnak össze, átengedve magukat a mámoros éjszaka boldogságának.

 

:'''Első jelenet'''

::'''Helyszín:''' ''Sziklás hegyi táj''

::'''Helyszín:''' ''Völgy a sziklaszirtek között''

 

 

::'''Helyszín:''' ''A walkür-sziklán''

 

Harcban elesett hősökkel nyergükben walkürök cikáznak Walhalla vára felé. Egyedül Brünnhilde hiányzik a testvérek közül, kisvártatva azonban ő is megérkezik. Általános meglepetésre azonban nem elesett harcost hoz, hanem egy asszonyt kísér. Elmeséli a többieknek, mint szállt szembe apja utasításával és kéri a többiek védelmét. Miközben beszél, már látszik a mögötte sötétlő felhő, amelyen Wotan érkezik leányai közé. Brünnhilde most azt kéri, legalább a magával hozott asszonyt Sieglindét vegyék pártfogásukba. Ő azonban visszautasítja a segítséget. Siegmund nélkül maga sem kívánja már az életet. Ekkor Brünnhilde tudatja vele, hogy gyermeket hord a szíve alatt, Siegmund magzatát, a jövő legdicsőbb bajnokát. Sieglinde most már maga is kéri a walkürök segítségét. Tanácsukra keletre indul, egy távol; erdőben húzódik meg, közel ahhoz a helyhez, ahol Fafner sárkányként őrzi barlangját. Ezt a tájat ugyanis gondosan kerüli Wotan, így biztonságban nevelheti föl majd gyermekét, akit Siegfriednek fognak majd hívni. Brünnhilde lelkére köti még, az ifjú, ha felnő, darabjaiból kovácsoltassa újra a Nothungot, amely védelmezője lesz a harcban. Sieglinde távozik, Brünnhilde pedig várja Wotan büntetését. Az istenek ura elküldi a többieket: számadásuk csak kettejükre tartozik. Bár büntetnie kell önvád gyötri. Leánya legtitkosabb kívánságát teljesítette, azt, amit mindig szeretett volna. Jól tudja ezt leánya is, ezzel igyekszik védeni is magát. Hiába azonban, bűnhődnie kell. Wotan már határozott: álmot fog lányára bocsátani, nyugalmát lángtenger őrzi majd. Ezt az akadályt csak a legbátrabb harcos, a hősök hőse fogja tudni áttörni és a maga számára felébreszteni. A főisten magában már a születendő Wälsung-ivadékra gondol, remélve, hogy mégiscsak megvalósul álma, legföljebb egy nemzedékkel később. Fájdalmasan búcsúzik legkedvesebb leányától, majd Logét, a tűzistent szólítja, hogy fellobbanjanak a gyermeke álmát őrző lángok.

 

Az [[Jörd|Erdával]] történt találkozás felnyitotta Wotan szemét és örök félelem rabja. A gyűrű [[Fafnir|Fafner]] kezében, aki most sárkány alakjában őrzi egy barlang mélyén. A Neidhöhle bejárata előtt Alberich vár a kellő pillanatra amikor vissza tudja szerezni a gyűrűt, amivel el tudná pusztítani az istenek új hajlékát. Félve attól, hogy Alberich megszerzi a gyűrűt és bosszút áll az isteneken, Wotan azon fáradozik, hogy maga tegye jóvá az általa okozott balsorsot. Ez egy módon lehetséges: vissza kell adni a gyűrűt a [[rajna]]i [[sellő]]knek. De Wotan, aki a szerződéseken alapuló isteni rend őre, ezt nem teheti meg, nem rabolhatja ki azt, akit ő maga fizetett meg. Másnak kell ezt helyette megtennie, mégpedig szabad elhatározásból, egy hősnek, az emberiség gyermekének.<ref name="Rappl-MásodikSzöveg">{{cite book|last=Rappl|first=Erich|title=Wagner operakalauz|pages=65-70|chapter=A walkür}}</ref>

 

Wotan mély álmot bocsát „vágyainak gyermekére” („Wunschkind”), hogy bármely arra járó férfi felébreszthesse és nejévé tehesse. Nem hallgat már Brünnhildére, aki a hősről, Sieglinde születendő gyermekéről szól, de nem hallja leányának szavait, amelyekben tudtára adja, hogy Sieglinde magával vitte az eltört kard darabjait. De amikor a leány végső kétségbeesésében egy lángoktól övezett sziklaorom látomását idézi fel, amely megvédhetné álmában a gazságtól, Wotan előtt még egyszer felvillan annak a jövőnek a képe, amely Brünnhildével együtt elhagyja őt. Teljesíti tehát Brünnhilde kérését, lángra lobbantja a tüzet, és kimondja a varázsigét: ''Aki rettegi dárdám hegyét, soha át ne lépje a tüzet!''<ref name="Rappl-MásodikSzöveg" /><ref name="LeeWalküre" />

 

[[Fájl:Ring32.jpg|250px|bélyegkép|Loge tűzfalat von az alvó Brünnhilde köré (Arthur Rackham fantáziarajza, [[1923]])]]

A Wälsungok tragédiájának motívuma is előlegezi az ''[[Az istenek alkonya]]'' gyászindulóját. A dallamban ott rejlik ''A Rajna kincse'' fanfár-motívuma is, vagyis a fény jelképe. Ugyanennek a témának világosabb és vigasztalóbb folytatása az óriások nemzetségének ivadékaként jellemzi Hundingot (az óriások motívuma), amely a gyűrű és a dárda motívumát, tehát a hatalom és a törvény jelképeit fűzi össze. Wagner zenéje mintegy hidat épít egy első látszatra alkalminak tűnő elbeszélés és a mindent egybefogó, fölérendelt eszmeiség közé, amikor Siegmund utolsó harcáról készül szólni. Siegmund szerelmi dala a Ring önmagában is megálló, melódiáinak egyike ''(Winterstürme wichen dem Wonnemond)''. A kard- és fanfármotívumok ötvözése, amelyek az isteni hős-eszméjének születését szimbolizálják. Siegmund és Sieglinde szerelmi jelenete képezi a drámai tetőpontot.<ref name="Rappl-MásodikZene" />

 

A második felvonás zenekari bevezetése kiváló példája a Ring zenéjében érvényesülő szimfonikus fejlesztésnek, kibontakozásnak. A felkiáltássá torzult ''kardmotívummal'' kezdődik. Ehhez a Wälsungok ''szerelmének motívuma'' kapcsolódik, amely most elaprózottan és szekvencia-láncolatban száguldva ''A Rajna kincséből'' ismert menekülés- és vészmotívumok alakját ölti. Végül megnövelt hangközökben ölt új formát, amelynek fontos [[összhangzat]]i alkotó eleme a bővített [[akkord|hármashangzat]]. A motívumnak ez a formája készíti elő a walkürök ''Hojotoho''-kiáltását, amely röviddel ezután, Brünnhilde fellépésekor hangzik fel. E ritmikus motívum toporzékoló láncolatából a ''walkürök témája'' születik. A motívum eredeti, nagyobb formája diminuálva a ''walkürök lovaglásának motívuma'' lesz. A Wotan és Fricka között lezajló jelenetben a dárda motívuma bizonyos tekintetben szubjektívvé válik, és ez a változata Wotan fokozódó elkedvetlenedését jelenti. Fricka távozása után, Wotan kétségbeesett kitörésekor az elkedvetlenedésnek ez az irányvonala megfordul és a magasba törve az átok motívumába torkollik.<ref name="Rappl-MásodikZene" />

Wotan nagy monológja a drámai, vagyis a már ismert vezérmotívumok szimfonikus pillérein nyugvó énekbeszédnek valóságos mintaképe. Dramaturgiai szempontból a Ring folyamán ismételten alkalmazott módszerről van szó, amelynek lényege, hogy az eddig történteket az újabb események előtt sűrítve összefoglalja. Az egyik csúcspont akkor következik be, amikor Wotan panaszához a szerelmi ''ínség motívuma'' hangzik fel; a másik, amikor lemondása, belenyugvása a ''Valhalla-motívum'' kétszer egymás utáni eltorzulásában fejeződik ki, amelybe középszólamként az arany fanfárja szövődik. Siegmund és Sieglinde ezután következő megrázó jelenete zeneileg szintén a már ismert motivikus anyagból épült. Új motívum vezeti be a halál-hírének jelenetét. Ez a ''sorsmotívum'' egyébként első ismétlődése után, rögtön nagyobb témává fejlődik és a nagy halálhíradás-jelenet zenei alapgondolata lesz.<ref name="Rappl-MásodikZene" />

 

A harmadik felvonás előjátékában és walkür-jelenetében a második felvonás kezdetén már megjelent walkür-motívumok szélesívű és rendkívül kifejező kidolgozása hallható. Ezek: a walkürök témája, a walkürök lovaglásának és ''Hojotoho''-kiáltásának motívumai. Ez viharzó zenei ábrázolás főleg az itt következő Brünnhilde-Sieglinde-jelenet hangulati előkészítésére szolgál. Amikor Wotan elűzi a sziklaoromról a valkűröket, a vihar elcsendesedik. Az elkedvetlenedés, a rosszkedv basszusmotívumában még ott dübörög az isteni harag. De annak mintegy tükörképeként fafúvós motívum csendül fel, amely Brünnhildéhez fűződve, félénken valami újféle jelentést igyekszik adni e kedvetlenségnek. Az így újonnan keletkező motívum a Brünnhilde szavait hordozza. Ez Brünnhilde az egész világ iránt érzett szeretetének, a világ jövőjébe vetett hitének témája. Az előadás végén felcsendül Loge tűzláng motívuma, amikor lángokkal körülveszi Brünnhildét..<ref name="Rappl-MásodikZene" />

 

 

<references />

 

== Külső hivatkozások ==