„Oreszt Adamovics Kiprenszkij” változatai közötti eltérés

[[1823]]-ban visszatért Szentpétervárra, de a hivatalos körök váratlanul hűvösen fogadták. Ebben a római orosz követség Kiprenszkijről küldött hírei is közrejátszottak. Szerencsére sikerült pártfogót találnia: N. D. Seremetyev palotájának egyik szárnyában kínált fel neki helyet, ahol berendezhette műtermét. Új alkotásaival, köztük pártfogóját ábrázoló portréjával a Művészeti Akadémia [[1824]]. évi kiállításán sikert aratott, tekintélye helyreállt, ám a következő évben befejezett nagyobb történeti tárgyú képét nem kísérte elismerés. A [[dekabrista felkelés]] bukása ([[1825]]) és az azt követő megtorlás igen érzékenyen érintette a művészt, akinek több ismerőse a bebörtönzöttek között volt. Ebben a periódusban festett ''Önarckép''e leplezetlen őszinteséggel mutatja be az öregedő, válsággal küszködő festő alakját. Kiprenszkijnek köszönheti az utókor [[Alekszandr Szergejevics Puskin|Puskin]] kitűnő, ma is legismertebb arcképét ([[1827]]). A költő rövid verssel mondott köszönetet a festményért.