„Nagy Gy. Margit” változatai közötti eltérés

1960-ban – a kecskeméti ösztöndíj lejárta után – [[Miskolc]]ra költöztek. [[Diósgyőr]]ben, a Szinyei Merse Pál utcában építette a város második művésztelepét. Szomszédjaik között – ha nem is azonos időpontban – megfordult [[Imreh József]] festőművész, [[Lukovszky László]] festő- és grafikusművész, [[Kunt Ernő (festő)|Kunt Ernő]] festőművész, majd Dezső József festőművész és [[Pető János]] grafikusművész. A művészházaspárból Varga Miklós rögtön megtalálta a számítását, bekapcsolódott Miskolc kulturális életébe, és megrendeléseket is kapott. Nagy Gy. Margitot azonban lassabban fedezték fel, talán a műfaj sajátságából adódó nagyon hosszú átfutási idő riasztotta el a potenciális helyi megrendelőket. Mindazonáltal 1961-ben elnyerte az új [[Madách Színház]] számára kiírt pályázatot. Ide készítette 160×360 cm-es méretű, „Tavasz” című alkotását, amit 1962-ben fejezett be. Az alkotás elbűvölte a közönséget, mára azonban sajnos csak a kartonja maradt fenn (ezt állították ki a 2005-ös retrospektív kiállításon, ismét nagy sikert aratva), maga a gobelin eltűnt egy felújítás során. Az Oktatási Minisztérium számára készült az „Alkony” vagy „Ülő lány kecskével” című műve (1966), ami életművének szintén egyik fontos darabjának számít. Zenélők sorozata 1960 és 1968 között született. A kétalakos „Zenélők I” nőiességükben bájos hárfás és fuvolás lányt ábrázol zenélés közben. Az alkotás Svájc magyar nagykövetségére került. A négyalakos „Zenélők II” a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakszervezet székháza számára készült, azonban ez az alkotás is lappang jelenleg. A gobelinen ábrázolt hajlékony lányalakok ritmust és harmóniát fejeznek ki. Az egyalakos „Zenélő I” és „Zenélő II” lantos és furulyás alakot mutat, magántulajdonban vannak.

Mikor 1973-ban megjelent a Művészet című folyóiratban egy interjú a művészházaspárral, derült fény arra, milyen irdatlan munkabefektetéssel készül egy gobelin. Egy hat négyzetméteres alkotáson – amit a nagykanizsai házasságkötő terem számára készített – már négy éve szőtte. Emiatt Nagy Gy. Margit áttért az úgynevezett „előfonat” technikára. A vastagabb, de nem merev szálak alkalmazása felgyorsítja a manuális munkát. Így született 1975-ös „Siratók” című alkotása, ami a [[Herman Ottó Múzeum]] tulajdona. A kép függőleges állású, a három sirató nőalak egymásba fonódása mintegy felfokozza a fájdalmat. Érdekes, hogy abban az időszakban, amikor [[Varga Miklós (szobrász)|Varga Miklós]] „cirkuszos” kisplasztikákat készített, Nagy Gy. Margit megszőtte „Bohóc I” és „Bohóc II ” című harlekin képeit. Egy időre visszavonult az országos tárlatoktól, szívesebben vett részt a Miskolci Téli Tárlatokon és a Salgótarjáni Tavaszi Tárlatokon. A nagy pályázatok megszűnése után a miskolci és a környékbeli nagyüzemek léptek elő megrendelővé ([[Diósgyőri Acélművek|Lenin Kohászati Művek]], Miskolci Fonoda, Salgótarjáni Öblösüveggyár és mások). A kohászati nagyüzem megbízására készült például „Metallográfia” című alkotása, amelyhez az „acél” szövetének nagyított metallográfiai felvételeit használta fel. Az alkotás a vezérigazgatói szobába került.