„Mikrokozmosz” változatai közötti eltérés

a
kisebb formai javítások
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
a (Bot: következő hozzáadása: uk:Мікрокосмос)
a (kisebb formai javítások)
A '''Mikrokozmosz''' ([[Sz]]. 107, [[BB]] 105) [[Bartók Béla]] 6 kötetes, 153 progresszív darabot tartalmazó műve [[zongora|zongorára]], amelyet [[1926]] és [[1939]] között készített. A progresszivitás annyit tesz, hogy a teljesen kezdőknek szóló etűdöktől kezdve egész virtuóz darabok is megtalálhatóak. Mára a zongoraoktatás szerves része lett, és Bartók leírása szerint „ez a mű azoknak a zenei és technikai problémáknak a szintézisére próbál megoldást nyújtani, amelyek az eddigi zongoraművekben nem oldódtak meg”.

== Keletkezéstörténet ==
Az első két kötetet fiának, Péternek ajánlotta, míg az utolsó kettő koncertdarabokat tartalmaz. Amerikai utazása – kivándorlása – előtt Bartók a következőket mondotta a Magyar Nemzet számára adott nyilatkozatában: „A Mikrokozmosz egyik darabja már az 1926-ban megjelent Kilenc kis zongoradarab tizedikjének készült, de onnan valahogyan kimaradt. Már akkor foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy kezdeti tanítás számára egészen könnyű zongoramuzsikát írjak. Igazából csak 1932 nyarán láttam munkához; akkor kb. 40 darab készült, 1933–34-ben megint vagy 40 és az utána következő években is még vagy húsz. Míg végül száz és egynéhány volt együtt 1938-ban. De még mindig mutatkoztak hiányok. Ezeket tavaly pótoltam; így többek között az I. füzet első fele ekkor készült. Az anyag gyakorlati kipróbálására kitűnő házi alkalom kínálkozott. 1933-ban kisfiam, Péter nagyon kért, taníttassuk zongorázni. Gondoltam egy nagyot és merészet – és magam fogtam hozzá ehhez a számomra kissé szokatlan feladathoz. Ének- és technikai gyakorlatokon kívül csakis Mikrokozmosz-muzsikát kapott a gyerek; remélem, hasznára vált, de azt is bevallhatom, hogy én is sokat tanultam ebből a kísérletből…”

153 rövid zongoradarab keletkezésének körülményeiről és céljáról ad számot ez a nyilatkozat: [[Johann Sebastian Bach]] óta a zongorairodalom legcsodálatosabb gyakorlati kézikönyvének megalkotásáról. Az analógia nem csupán a külső vonatkozásokra – a fiát tanító apa körültekintő pedagógiai gondosságára, a hangszer virtuózának a tanulás fokozatosságát szem előtt tartó alaposságára, technika és zeneiség elválaszthatatlan egységének hirdetésére – érvényes, hanem a mű zenetörténeti jelentőségére: egy korszak zenei nyelvét megismertető, összefoglaló értékére és az egyes darabokat a zeneszerző életművéhez fűző, stílusát megvilágító kulcsfontosságára is. A gyermek, aki „ének- és technikai gyakorlatokon kívül csakis Mikrokozmosz-muzsikát kapott” tanuló évei során, nem csak a zongorajáték manuális és muzikális követelményeivel kész megbirkózni, de anyanyelvi biztonsággal igazodik el az új zenében általában és Bartók műveiben különösen. A Mikrokozmosz darabjai nem ''etűdök'', a zenei értelmezést tanítják és nem kézügyességet, megtanítanak elemzőn hallani és érteni olyan jelenségeket, amelyeket a [[klasszikus]]-[[romantikus]] zongoraiskolák még nem ismerhettek: az ellenpont különféle módozatai mellett példákat mutatnak a [[bitonalitás]]ra, az aszimmetrikus [[ritmus]]okra, a [[20. század]] zenéjében használatos [[kvart]]-akkordokra, [[hangfürt]]ökre, egészhangú skálára, valamint a népzene dallamkincsének, ritmikájának, szerkezetének stíluselemként való felhasználására.

== Füzetek ==
=== I. füzet ===

''Hat unisono dallam''

''Tánc kánonformában''. A tánc – természetesen – magyar népi tánc.

''Dór hangsor''

''Lassú tánc''
{{Bővebben|Lassú tánc (Mikrokozmosz 33.)}}

''Frig hangsor''

''Korál''

=== II. füzet ===

''Líd hangsor''. Imitációs szólamvezetés.

=== III. füzet ===

''Tercekhez egy harmadik szólam''

=== IV. füzet ===

''Notturno''

=== V. füzet ===

''Akkordok egyszerre és egymás ellen''

=== VI. füzet ===

''Szabad változatok''. Nagy- és kisszekundok egyszerre és egymás után.

''Ostinato''. [[Allegro barbaro]] típusú darab.

''Induló''. Lényegében ez is ostinato technikára épült.

* Hat tánc bolgár ritmusban [[Harriet Cohen]]nek ajánlott mű. Mint az a címből is kiderül, a táncok aszimmetrikus lüktetésükkel is kitűnnek az európai műzenén nevelkedett zenehallgató számára, például az első táncban a ritmusok 4+2+3-as csoportba vannak rendezve, egy ütemen belül:

Hat tánc bolgár ritmusban (1)
A darab első felén skálamenet-ostinato vonul végig, fölötte szenvedélyes táncdallam szól. A második részben megszűnik az ostinato, a kifejezés szabadabbá, kötetlenebbé válik, tetőzik a dallam kifejezése is. A kódaszerű befejezésben ismét felhangzik a skálamenet, ezúttal ellentétes – lefelé haladó – irányban, a jobb kéz erőteljes oktáváin.

Hat tánc bolgár ritmusban (2)
Ritmikus bevezetése ritornellként tér vissza a darab egyes szakaszai között. Az első részben a dallam szaggatott, a másodikban skálaszerű, kiegyenlített menetű. A bevezetés és a ritornellek ritmusképlete zárja le a művet.

== Források ==
* [http://www.fidelio.hu/hvkcikk.asp?id=451&k=4 Pándi Marianne tanulmánya a fielio.hu-n]

131 512

szerkesztés