„Országos Rádió és Televízió Testület” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
2. sor:
 
== Története ==
Az elektronikus média működését Magyarországon az [[Országgyűlés]] által [[1995]]. [[December 21.|december 21]]-én elfogadott médiatörvény szabályozza. Ez a jogszabály, ami hatpárti megállapodáson alapuló jogszabály, megváltoztatta az addig érvényben lévő magyarországi elektronikus média struktúráját. A műsorszolgáltatás alapvető elveit és szabályait meghatározta és ezen belül megállapította a műsorszolgáltatási jogosultság megszerzésének eljárási szabályait, továbbá meghatározta a közszolgálati műsorszolgáltatók szervezeti rendjét is. Lehetőséget teremtett arra, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók<ref>Közszolgálati műsor: az a műsor, melyben a közszolgálati műsorszámok meghatározó szerepet játszanak, és amely a műsorszolgáltató vételkörzetében élő hallgatókat, nézőket rendszeresen tájékoztatja közérdeklődésre számot tartó kérdésekről.</ref> egymás mellett, egymást kiegészítve működjenek. Így az [[MTV]], a [[Magyar Rádió]], a [[Duna TV]], valamint a magánmédiumok, amelyek részben közszolgálati feladatokat is teljesítenek. Továbbá a kereskedelmi televíziók, rádiók és a kábeltársaságok.<ref>Műsorszolgáltató: az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki (amely) műsorszámok sorozatát megszerkeszti, dönt arról, hogy a műsorban mely műsorszámok szerepeljenek, és a műsort a nyilvánosság felé továbbítja, vagy más vállalkozással továbbíttatja.</ref>
 
Az Országgyűlés a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvénnyel<ref>{{cite web|url=http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc.cgi?docid=99600001.tv|title=1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról|accessdate=2010-09-06}}</ref> hozta létre az '''Országos Rádió és Televízió Testületet''', amely a szólásszabadságot, a műsorszolgáltatók piacra lépésének elősegítését, valamint azok függetlenségét hivatott biztosítani és védeni. Az ORTT felett az Országgyűlés gyakorol felügyeletet.